Lauren a konyha közepén állva végre elengedte magát, és sírni kezdett.
Ethan nem kérdezett többet.
Nem azért, mert nem akarta tudni, mi történt az elmúlt öt napban. Hanem azért, mert abban a pillanatban pontosan látta, mennyire egyedül maradt a felesége.
Óvatosan lefektette Noah-t a kanapéra, majd odament Laurenhez.
– Mikor aludtál utoljára rendesen?
Lauren megtörölte az arcát.
– Nem tudom.
Ethan lehunyta a szemét.
– Miért nem szóltál?
– Mert tudtam, hogy konferencián vagy. Nem akartam, hogy hazagyere miattam.
– Lauren… én a férjed vagyok. Nem egy vendég vagyok, akit nem akarhatsz zavarni.
A nő lesütötte a szemét.
– Patricia azt mondta, hogy túlreagálom. Melissa szerint minden anya kibír néhány nehéz napot.
Ethan arca megfeszült.
– Ők ezt mondták?
Lauren bólintott.
A következő pillanatban Ethan telefonja rezegni kezdett.
Anya.
Nem vette fel.
Újabb üzenet érkezett.
„Nem hiszem el, hogy kidobtál minket a saját unokád házából.”
Aztán egy második:
„Ha Lauren ellened hangolt, jobb, ha tudod, hogy én ezt nem fogom elfelejteni.”
Ethan egy ideig csak nézte a kijelzőt.
Majd megnyomta a válasz gombot.
„Senki nem hangolt ellenem. Én láttam, mi történt.”
Nem küldte el.
Letette a telefont.
– Előbb Noah-val foglalkozunk – mondta.
Aznap este Ethan átvette az egész házat.
Megfürdette a kisfiút, gyógyszert adott neki az orvos utasítása szerint, kimosta a szennyes ruhákat, elmosogatott, és amikor Lauren végre lezuhanyozott, friss ágyneműt húzott az ágyra.
Hajnali kettőkor Noah köhögésére mindketten felébredtek.
Ethan felült.
– Te maradj. Én megyek.
Lauren álmosan nézett rá.
– Biztos?
– Igen.
Ez volt az első éjszaka hosszú idő után, amikor Lauren nem érezte úgy, hogy minden felelősség egyedül az ő vállán van.
Másnap reggel Ethan elvitte Noah-t az orvoshoz.
A diagnózis nem volt súlyos, de az orvos szerint a kisfiúnak még néhány nap pihenésre és folyadékra volt szüksége.
Hazafelé Ethan egyetlen dolgot nem tudott kiverni a fejéből.
Az anyja és Melissa nem egyszerűen nem segítettek.
Elhitették Laurennel, hogy nem kérhet segítséget.
És Ethan most már tudta, hogy ennek véget kell vetnie.
Délután Patricia megjelent a háznál.
Ethan éppen a nappaliban dolgozott, amikor kopogást hallott.
Kinyitotta az ajtót.
Az anyja állt ott.
– Beszélnünk kell.
– Igen.
Patricia belépett volna, de Ethan nem mozdult.
– Előbb hallgass meg – mondta az asszony. – Lauren nem is tudja, milyen hálátlan vagy. Én ott voltam neki.
Ethan lassan megrázta a fejét.
– Nem. Ott voltál a házban. Ez nem ugyanaz.
Patricia arca megkeményedett.
– Te tényleg a feleségedet választod a saját anyád helyett?
– Nem kell választanom köztetek.
– Akkor miért engem küldtél el?
Ethan néhány másodpercig hallgatott.
Aztán kimondta:
– Mert aznap, amikor Laurennek a legnagyobb szüksége volt segítségre, te ott ültél mellette, és azt nézted, hogyan omlik össze.
Patricia szeme megtelt könnyel.
– Én csak azt hittem, hogy meg kell tanulnia erősnek lenni.
– Lauren már régóta erős. Túlságosan is.
Ethan becsukta az ajtót.
De a történet itt még nem ért véget.
Aznap este Melissa felhívta Laurennel.
– Ne hidd, hogy Ethan mindig melletted lesz – mondta hidegen. – Most dühös, de majd rájön, hogy te próbálod elszigetelni a családjától.
Lauren először nem válaszolt.
Aztán nyugodtan azt mondta:
– Melissa, én soha nem kértem Ethantől, hogy válasszon köztetek.
– Persze.
– Ő maga döntött.
Melissa elhallgatott.
Lauren pedig először életében nem magyarázkodott tovább.
Letette a telefont.
Aznap este Ethan a konyhaasztalon talált egy borítékot.
A borítékban egy régi családi dokumentum volt.
Patricia hagyta ott.
Ethan elolvasta az első oldalt, majd a másodikat.
Az arca fokozatosan megváltozott.
– Lauren… – mondta halkan.
A nő odalépett hozzá.
– Mi az?
Ethan felemelte a dokumentumot.
– Anya nem csak azért haragszik rám, mert elküldtem.
– Hanem?
Ethan ránézett.
– Mert azt akarja, hogy adjak neki pénzt.
Lauren értetlenül nézett rá.
– Mennyi pénzt?
Ethan lenézett a papírra.
– Harmincötezer dollárt.
Lauren szíve összeszorult.
– Mire?
Ethan nem válaszolt azonnal.
Újra elolvasta a dokumentumot.
Aztán megfordította.
A hátoldalon egy bankszámlaszám és egy aláírt megállapodás szerepelt.
Lauren döbbenten nézett rá.
– Ethan… mi ez?
– Nem tudom.
De abban a pillanatban Ethan már érezte, hogy az elmúlt öt nap története sokkal nagyobb dologról szólt, mint egy elhanyagolt beteg gyerekről.
Patricia valamit elhallgatott.
És Melissa is tudott róla.
Másnap Ethan felhívta az ügyvédjét.
– Szeretném, ha átnéznél mindent, amit az anyám az elmúlt három évben aláírt.
– Miért?
Ethan a kezében tartotta a dokumentumot.
– Mert azt hiszem, nem csak a pénzemre pályázik.
– Hanem mire?
Ethan az emelet felé nézett, ahol Lauren és Noah aludtak.
– Azt akarom tudni, hogy pontosan miért próbálja ennyire irányítani a családunkat.
Az ügyvéd másnap délután visszahívta.
A hangja szokatlanul komoly volt.
– Ethan, le kell ülnünk.
– Mi történt?
– Megtaláltam valamit.
– Mit?
Néhány másodperc csend következett.
– Az anyád évekkel ezelőtt aláírt egy megállapodást, amelyről úgy tűnik, hogy Melissa is tud.
Ethan összeszorította a kezét.
– Milyen megállapodást?
Az ügyvéd csak ennyit mondott:






