A konyhapult mellett álltam, a telefonomat bámultam. Túléltem a férjemet, majd az egyetlen fiamat elveszítettem, de sosem képzeltem volna, hogy elveszítem Kevint, amíg még él.

Aznap este újra felhívtam.

Nem válaszolt.

Néhány nappal később úgy döntöttem, küldök neki valami ismerőset.

Négy tucat zabkása mazsolás sütöttem, ami gyerekkora óta a kedvence, és gondosan a viaszpapír lapok közé csomagoltam.

A dobozba egy kézzel írt jegyzetet tettem be.

Kevin, nem tudom, mit tettem, hogy felzaklattalak téged. Akármi is legyen, sajnálom. Mindennél jobban szeretlek. Nagymama.

Kedden küldtem el a csomagot.

A következő hétfőn megjelent a tornáromon.

Kinyitatlan.

Egy postai címke így állt: VISSZAKÜLDÉS A FELADÓHOZ — ELUTASÍTVA.

Kint ültem, és a dobozt tartottam, amíg Mrs. Ortiz át nem jött, és sírni látott.

Mellettem maradt anélkül, hogy magyarázatot követelt volna.