Egy pulzus.

Gyenge.

Egyenetlen.

De ott van.

“Él,” mondtam.

A diszpécser azonnal válaszolt. “Uram, a mentősök kevesebb mint négy percre vannak.”

Négy perc.

Tizenöt évet töltöttem azzal, hogy megtanuljam, mennyi minden történhet négy perc alatt.

“Maradj velem, Violet.”

A szemhéja remegett.

“Apa?”

Ez a szó alig létezett.

“Itt vagyok, kicsim.”

Ujjai a parketen mozogtak.

Aztán valami olyasmit suttogott, amit nem értettem.

“Mi?”

Ajkai ismét mozdultak.

“Ne… bizalom…”

A szeme lehunyta.

“Violet?”

Semmi.

“VIOLET!”

A diszpécser azt mondta, még lélegzik, és figyelmeztetett, hogy ne mozgassam el, hacsak nem feltétlenül szükséges.

A szirénák végre átvágtak a környéken.

A mentősök beléptek a nyitott bejárati ajtón, mögöttük két rendőr állt. Félrehúzódtam, mert muszáj volt, és néztem, ahogy idegenek térdelnek ott, ahol én térdeltem.

Egy rendőr bemutatkozott, mint Aaron Mills nyomozó.

Végigpásztázta a folyosót.

“Van valami lopva?”

“Nem ellenőriztem.”

“Erőszakos behatolás jelei?”

“Nem.”

A szeme a riasztó panelre szegeződött.

Láttam, ahogy észreveszi a zöld fényt.

Akkor nézz el.

Húsz perccel később Violetet sietve szállították a St. Joseph Orvosi Központba.

Szerettem volna vele utazni.

Mills megállított.

“Mr. Cross, hatvan másodpercre van szükségünk.”

“Harminc van.”

Körbenézett.

“Első megjelenés egy megszakított betörésre utal.”

“Nem.”

“Elnézést?”

“Ez nem betörés volt.”

“Utánanéznünk kell, mielőtt—”

“Akkor vizsgáljatok ki.”

A nappali felé mutattam.

“Televízió. Laptop. Pénztárca a pulton. Violet táblája. Senki sem érintett.”

Aztán a bejárati ajtó.

“Nincs erőszakos behatolás.”

Aztán a billentyűzet.

“A riasztó nem sérült meg.”

Mills összevonta a szemöldökét.

“Ez nem feltétlenül jelenti—”

“Ez azt jelenti, hogy valaki ismerte a kódot.”

Az arckifejezése megváltozott.

Csak egy kicsit.

Elég.

“Ki tudja?”

“Én. Violet. Az exfeleségem, Harper.”

Megálltam.

“És?”

Utáltam a következő választ.

“Harper vőlegénye.”

“A név?”

“Daniel Mercer.”

Mills leírta.

A telefonom csörgött.

Harper.

Válaszoltam.

A sikolya majdnem összetört.

“Hol van?”

“A mentő viszi Szent Józsefbe.”

“Mi történt?”

“Megtámadták.”

Csend.

Aztán Harper zokogni kezdett.

“Jövök.”

“Hol vagy?”

“A munkahelyen.”

“Hol van Daniel?”

Még egy szünet.

“Nem tudom.”

Mills nyomozó felnézett.

Befejeztem a hívást.

A kórházban az orvosok bevezették Violetet dupla ajtón, és hagytak ott a neonfény alatt, vér száradt a kezemen.

Harper tizennyolc perccel később érkezett meg.

Felém futott.

“Hol van?”

“Képalkotás.”

Megragadta az ingemet.

“Ki tette ezt?”

“Nem tudom.”

Ekkor jelent meg Daniel.

Két kávéval befordult a saroknál.

Az egész testem megállt.

“Ethan.”

Letette az italokat.

“Amint Harper hívott, jöttem.”

Megnéztem a cipőjét.

Tiszta.

A kezei.

Tiszta.

Az arcát.

Túl összeszedett.

Aztán megkérdeztem: “Hol voltál 3:30-kor?”

Harper rám meredt.

“Ethan.”

Daniel összevonta a szemöldökét.

“Mi?”

“Hol voltál?”

“Az edzőteremben.”

“Melyik edzőterem?”

“Westside Fitness.”

“Mikor mentél el?”

Szemei megkeményedtek.

“Kihallgatsz engem?”

“Nem.”

Közelebb léptem.

“A rendőrség fogja.”

Harper közéjük tolakodott.

“Állj le! Violet műtétben van, ti ketten ezt csináljátok?”