“Ez csak átmeneti kellemetlenség” – mondta Mauricio az ügyvezető bizottságnak. “A feleségem érzelmes. A családja arra biztatja, hogy tegyen egy drámai gesztust.”
Edward Hale, az igazgatótanács elnöke, ismét felolvasta a közleményt. “A beadvány nem tűnik érzelminek. Azonosítja a konkrét megállapodásokat, tranzakciós dátumokat és engedélyezési aggályokat.”
“A Montalvos már azóta keresnek okot, hogy beavatkozzanak, amióta feleségül vettem Valentinát.”
“Akkor add át a feljegyzéseket, és távolítsd el az okot.”
Mauricio nem szerette, milyen nyugodtan mondta Edward. Ő alapította a Prieto Capitalt, és még mindig úgy viselkedett, mintha ez a testület a végrendeletének kiterjesztése lenne. Évekig erős eredmények arra ösztönöztek mindenkit, hogy figyelmen kívül hagyják türelmetlenségét. Most az első komoly kérdés megmutatta, mennyire kevés türelme van a felügyelethez.
Marco dél előtt érkezett Diego Montalvo kártyájával.
“A sógorod itt van.”
“Nem emlékszem, hogy meghívtam volna.”
“Azt mondta, hogy meghívás felesleges.”
Diego a tárgyalóterem ablakai mellett várt. Nem nyújtotta a kezét, amikor Mauricio belépett. Egy mappát tett az asztalra, és állva maradt.
“Valentina személyes befektetési érdekeit illetően képviselem.”
Mauricio megnyitotta a mappát. “Szóval most a családja mögé bújik?”
“Nem. Olyan emberekkel védi magát, akik dokumentumokat olvasnak, mielőtt aláírják azokat.”
Mauricio állkapcsa megfeszült. “Van tőkéd, ami hatással van a cégemre.”
“A főváros a nővéremé.”
“Ezek az alapok évek óta részt vesznek a Prieto befektetésekben.”
“A részvétel nem állandó engedély. Találtunk olyan jóváhagyásokat, amelyek felülvizsgálatot igényelnek.”
“Ez bosszú.”
Diego arckifejezése nem változott. “Ez kellő körültekintés.”
“Hol van Valentina?”
“Biztonságban.”
“És a fiam?”
Diego megállt. “Érdekes, hogy eszébe jutott megkérdezni, miután megbeszéltük a pénzt.”
Mauricio bezárta a mappát. “Mondd meg neki, hogy hívjon fel.”
“Ügyvéddel is kommunikálhatsz, amíg ő másként nem dönt.”
Diego kilépett, mielőtt Mauricio elbocsáthatta volna. A kis visszautasítás egész délután Mauricióban maradt. Az emberek általában nem hagyták el a szobáit, mielőtt befejezte volna a beszélgetést.
Többször is hívott. Nem válaszoltam. Üzenetet küldött, amelyben apámat azzal vádolta, hogy manipulál engem. Olvastam, miközben etettem Mateót, és lefordítva letettem a telefont. Tíz perccel később megérkezett egy másik.
Mindent kockáztatsz, amit felépítettünk.
Majdnem válaszoltam. Aztán rájöttem, mennyire tökéletesen összefoglalta a mondat a házasságunkat. Még válsághelyzetben is úgy írta le a céget, mint valamit, amit együtt építettünk, miközben a családot, amit létrehoztunk, úgy kezelte, mintha csak az enyém lenne.
Mindkét üzenetet továbbítottam az ügyvédemnek, és visszafordítottam a figyelmemet Mateóra.
Aznap délután Mauricio elhajtott a Montalvo birtokára. Egy őr közeledett, mielőtt elérte volna a kaput.
“Azért jöttem, hogy lássam a feleségemet.”
“Montalvo asszony nem fogad látogatókat.”
“Ő Mrs. Prieto, én pedig a férje vagyok.”
Az őr udvarias maradt. “Kérem, térjen vissza a járművéhez.”
A biztonsági csapat egy második tagja is feltűnt. Egyik férfi sem fenyegette vagy emelte fel a hangját. Egyszerűen csak vártak. Évek óta először Mauricio rájött, hogy a címe semmit sem jelent a saját cége üvegfalain kívül.
Néztem az autóját apám dolgozószobájának biztonsági monitorján. Diego az ajtó mellett állt.
“Beszélni akarsz vele?”
Megráztam a fejem. “Ha beszélgetni akart, évek voltak rá, hogy elkezdje.”
Mauricio hat percig maradt kint. Aztán az autója elfordult.
Három nappal később egy intézményi befektető elhalasztotta egy jelentős finanszírozási megállapodást a Prieto Capital-nel. A magyarázat rövid volt: a befektető tisztázni akarta a tulajdonosi nyilatkozatokat és a fedezeti engedélyeket. A késedelem nem hozta nyilvánosságra az ügyet, de aggodalmat váltott ki az elnökségi ülésen.
Camila belépett Mauricio irodájába kávéval, és becsukta maga mögött az ajtót.
“Nem aludtál,” mondta.
“Dolgoznom kell.”
“Nem kezelheted a Valentinával kapcsolatos helyzetet szerződéses vitaként.”
Felnézett. “Pontosan azzá vált.”
“Talán bocsánatot kellene kérned.”
“Miért?”
Camila rámeredt. “Hogy elment, miközben a gyerekedet szülte.”
A válasz meglepte.
“Tudtad, miért utaztunk.”
“Tudtam, mit mondtál. Azt mondtad, megváltozott a határidő. Azt mondtad, az anyád nála lakik. Azt mondtad, te és Valentina már megegyeztetek a különválásban.”
“Évek óta boldogtalanok voltunk.”
“Ez nem ugyanaz, mint egy megállapodás.”
Mauricio felállt, és az ablakok felé indult. “Ne válj erkölcslé most, hogy a helyzet kényelmetlen.”
Camila letette az érintetlen kávét az asztalára. “És ne tedd úgy, mintha ugyanazt az információt tudnám, mint te.”
Először a titkos kapcsolatuk kezdete óta Camila tisztán látta a mintát. Mauricio nem egyszerűen elhanyagolt engem. Mindenki számára szerkesztette a valóságot maga körül. Azt mondta, az utazás üzleti jellegű. Azt mondta Camilának, hogy a házasság már véget ért. Azt mondta az igazgatótanácsnak, hogy a bizalmi vagyonkezelőm teljes mértékben összhangban áll a céggel. Minden verziót úgy terveztek, hogy a hallgató együttműködően működjön.
“A válás után bejelented a kapcsolatunkat?” kérdezte.
“Most nem alkalmas az idő.”
“Ez azt jelenti, hogy nem.”
“Camila.”
“Jövő voltam neked, vagy csak egy nyaralás, ami miatt elérhetetlennek érzed magad?”
Nem válaszolt elég gyorsan.
Kávé nélkül hagyta el az irodát.
A város másik végén a kriminalisztikai vizsgálat bővült. Diegóval és egy könyvelői csapattal ültem apám könyvtárában, miközben tranzakciós térképek töltötték meg két nagy képernyőt. A megkérdőjelezhető tevékenység egyetlen nyilvánvaló mozdulatban sem történt meg. Több mint két éven át hétköznapi kinézetű kifizetésekre osztották fel.
Tanácsadási díjak.
Tanácsadó megbízók.
Piackutatási megállapodások.
Adminisztratív visszatérítések.






