“Nem,” mondtam. “Tartsd meg a pénzed. Én hoztam meg a döntést.”
Anya megrázta a fejét. “Szóval most te vagy a mártír?”
“Nem kérek senkit, hogy sajnáljon engem.”
A charter menedzser odalépett, és elmondta, hogy egy másik ügyfél már felvette velük a kapcsolatot, hogy a hajót egy délutáni vállalati rendezvényen használják.
Ha Vanessa az eredeti hajóút visszaállítását akarta, valakinek azonnal új megállapodást kellett volna kötnie, és olyan kártyát kell biztosítania, amely fedezi a teljes engedélyt.
Mindenki Vanessára nézett.
Apára nézett.
Apa lassan megrázta a fejét.
Anya is ugyanígy tett.
Aztán Vanessa Grantre nézett.
Azt mondta: “Nem írok alá egy nyolcvanötezer dolláros szerződést, amit körülbelül tíz perce tudtam meg.”
Aznap reggel először senki sem fordult felém megoldásért.
Kinyitottam az autóm ajtaját.
Apa halkan kérdezte: “Hová mész?”
“Otthon.”
Vanessa hangja élesebbé vált. “Tényleg itt hagysz minket?”
Ránéztem az autóm tetején túl.
“Eltávolítottál a családi eseményről. Tiszteletben tartom a döntésedet.”
Aztán beszálltam és elhajtottam.
Arra számítottam, hogy a helyzet a kikötőben ér véget.
Nem így lett.






