“Nem,” mondtam. “Tartsd meg a pénzed. Én hoztam meg a döntést.”

Anya megrázta a fejét. “Szóval most te vagy a mártír?”

“Nem kérek senkit, hogy sajnáljon engem.”

A charter menedzser odalépett, és elmondta, hogy egy másik ügyfél már felvette velük a kapcsolatot, hogy a hajót egy délutáni vállalati rendezvényen használják.

Ha Vanessa az eredeti hajóút visszaállítását akarta, valakinek azonnal új megállapodást kellett volna kötnie, és olyan kártyát kell biztosítania, amely fedezi a teljes engedélyt.

Mindenki Vanessára nézett.

Apára nézett.

Apa lassan megrázta a fejét.

Anya is ugyanígy tett.

Aztán Vanessa Grantre nézett.

Azt mondta: “Nem írok alá egy nyolcvanötezer dolláros szerződést, amit körülbelül tíz perce tudtam meg.”

Aznap reggel először senki sem fordult felém megoldásért.

Kinyitottam az autóm ajtaját.

Apa halkan kérdezte: “Hová mész?”

“Otthon.”

Vanessa hangja élesebbé vált. “Tényleg itt hagysz minket?”

Ránéztem az autóm tetején túl.

“Eltávolítottál a családi eseményről. Tiszteletben tartom a döntésedet.”
Aztán beszálltam és elhajtottam.

Arra számítottam, hogy a helyzet a kikötőben ér véget.

Nem így lett.