Több mint egy évtizede próbálta megőrizni, amit birtokol, miközben dokumentálta, amit attól tartott, hogy történik.
Ezután másképp gondoltam a rejtett ládára.
Amikor először kinyitottam, a pénz szinte hihetetlennek tűnt.
Most elképzeltem, hogy Eleanor évek alatt növeli megtakarításait, nyilvántartást vezet, számokat néz, és visszateszi a fedelet zárt helyére.
A láda egy gondos erőfeszítés része volt, hogy megvédje erőforrásait.
Karen munkája azt is megmutatta, hogy a készpénz nem lehet egyszerűen Gerald szerződéses vállalkozásából elfeledett tartalékokkal magyarázni.
Eleanor idővel halmozott fel és védett vagyonokat.
Úgy tűnt, a fia megértette, hogy további pénz létezik, még ha nem is tudta pontosan, hol rejtette el.
Januárra a polgári tárgyalás készen állt a meghallgatásra.
Csütörtökre volt betűzve, hatvankét nappal azután, hogy először fedeztem fel a kandalló mögötti rejtett nyílást.
A jogi vita a talált pénz tulajdonjogát és Eleanor kézzel írt utasításainak jelentőségét érintette.
Közben a pénzügyi vizsgálat külön folytatódott.
Tudtam, hogy a két ügy összefonódik a bizonyítékok alapján, de eltérő jogi céljuk volt.
A meghallgatás nem oldotta meg varázsütésre minden kérdést.
Patricia ezt világosan elmagyarázta.
Ennek ellenére ez volt az első alkalom, hogy Richard eseményeinek változatát bíróságon vizsgálták meg, ahol a releváns iratok rendelkezésre álltak.
Szürke gyapjú ruhát és a jó csizmámat választottam.
Hideg volt a reggel.
A kormányt szorosan szorítva vezettem a bíróságra.
Patricia kint találkozott.
Egy bőrtokot vitt magával, amelyekben a dokumentumok hetekig rendszereztünk.
“Készen állsz?” kérdezte.
“Olyan kész, amennyire csak lehetek.”
Bólintott.
“Akkor lépésről lépésre haladunk.”
Bent a tárgyalóterem csendesebb volt, mint vártam.
A faszerkezet polírozott volt, az ülések rendben voltak, és a levegőben az emberek lapokat lapoznak és fájlokat rendeznek halkan, tompa hangokat sugároztak.
Patricia mellé ültem az asztalunknál.
Egy üres szék állt a másik oldalamon.
A terem túloldalán Richard ügyvédjével, Mr. Gellerrel ült, egy jól öltözött férfival, aki a drága nyakkendőt kedvelte.
Richard összeszedettnek tűnt.
Sötét öltönyt viselt, és olyan arckifejezéssel figyelte a szobát, mintha elég formális eseményen vett volna részt ahhoz, hogy kényelmesen érezze magát bennük.
A bíró egy hatvanas éveiben járó nő volt, olvasószemüveggel láncra erősítve.
Szakmai türelemmel vizsgálta át az ügyet.
Richard oldala megkérdőjelezte Eleanor jegyzetének megbízhatóságát.
Központi érv az volt, hogy mentális állapota megakadályozta, hogy megértse, mit csinál.
Patricia alaposan felkészült erre az állításra.
Ő vezette be az orvosi vizsgálatokat, amelyek dokumentálták Eleanor kognitív állapotát.
Több orvostól is voltak feljegyzések.
Folyamatosan mentálisan alkalmasnak írták le.
Az értékelések a halála előtti utolsó hetekben is folytatódtak.
Ezután Patricia bemutatta Eleanor saját jegyzeteit.
Tizenegy év dokumentáció.
Randi.
Tranzakciók.
Fiókhivatkozások.
A 2019-es vita előélete.
És a pénzügyi információk, amelyeket Karen nyomozása során gyűjtöttek.
Néztem, ahogy a bíró tanulmányozza a dokumentumokat.
Figyelmesen olvasta, időnként visszafordult egy korábbi oldalra.
Ezután Patricia bemutatta Richard hangpostáját.
Hangja betöltötte a tárgyalótermet.
“Anyám nem volt jól az utolsó éveiben. Nem volt teljesen józan eszén.”
Ezeket a szavakat abban a szobában hallani más volt, mint a konyhaasztalomnál.
Láttam, hogy az orvosi vizsgálatok a bíró előtt hevernek.
Láttam Eleanor gondosan őrzött nyilvántartásait mellettük.
A kontrasztot nehéz volt figyelmen kívül hagyni.
Richard nagyon mozdulatlan maradt.
Ügyvédje szünetet kért.
A kérelmet elutasították.
A bíró jelezte, hogy közvetlenül Richardtól akar hallani az általa felvetett ügyekről.
Rövid egyeztetés után ügyvédjével Richard tanúi tanúi tanúi tanúba állt.
Nagyjából ugyanúgy nézett ki, mint a nappalimban.
A haja szépen rendezett volt.
A ruhája tökéletesen illett rá.
De az arckifejezése megváltozott.
Kevésbé tűnt biztosnak.
Patricia felállt.
“Mr. Hargrove, mennyi pénzt utalt át az anyjával közösen tartott számlákról 2008 és 2011 között?”
Richard megváltoztatta a helyzetét.
“Anyám ügyeit intéztem egy nehéz időszakban.”
“Mennyibe, Mr. Hargrove?”
Ügyvédjére pillantott.
“Rutinszerű menedzsment tranzakciók voltak.”
Patricia banki nyilvántartást helyezett a tanúk tanúi tanúpróbára.
“Ez a dokumentum egy 47 000 dolláros átutalást mutat egy Eleanor Hargrove nevén lévő számláról egy 2009 márciusában bejegyzett LLC-re.”
Richard lenézett.
“El tudnád magyarázni azt az ügyletet?”
Néhány másodpercig nem válaszolt.
Aztán azt mondta: “Kölcsön volt.”
“Családi kölcsön?”
“Igen.”
“Volt írásos kölcsönszerződés?”
Habozott.
Patricia várt.
“Visszafizették a pénzt?”
Richard Mr. Geller felé nézett.
Nem jött válasz.
Patricia megnézte a jegyzeteit.
“Tizenkilenc további dokumentumom van, amelyek hasonló tranzakciókat mutatnak.”
A tárgyalóterem csendben maradt.
“Szeretnéd elmagyarázni, hogy mindet családi kölcsönként használnád?”
Richard ujjai laposan pihentek a tanúálláson.
Újra az ügyvédjére nézett.
Aztán a tekintete rám szegeződött.
Először láttam valami mást, mint magabiztosságot vagy bosszúságot.
Bizonytalannak tűnt, mi fog történni ezután.
Nem éreztem magam diadalmasnak.
Eleanorra gondoltam, aki a konyhájában ült, és rögzíti az ügyleteket, mert úgy hitte, senki más nem védi meg.
Arra gondoltam, mennyi évet töltött egy olyan lemez előkészítésével, amit talán soha nem látnak.
Most ezeket a dokumentumokat nyílt bíróságon vizsgálták.
Richard kérte, hogy konzultáljon az ügyvédjével.
A bíró elismerte, hogy lesz lehetősége.
Aztán közvetlenül hozzászólt.
“Anyád félt tőled?”
Richard a pad felé nézett.
Nem válaszolt azonnal.
Az arckifejezése egy pillanatra megváltozott, mielőtt összeszedte magát.
Nem tudtam pontosan, mire gondol.
De emlékeztem, ahogy Eleanor írt a bátorságról.
Eszembe jutott Karen magyarázata, hogy milyen nehéz lehet egy idősebb embernek kihívást jelenteni egy családtaggal, aki irányítja az életének egyes részeit.






