Augustine Costello alig hallható parancsa után a szobában mindenki megdermedt.

— Zárjatok be minden ajtót.

Darwin azonnal a folyosóra lépett.

— Minden kijáratot zárjatok le! Senki nem hagyhatja el az épületet!

A négy fegyveres őr bizonytalanul egymásra nézett. Vincent azonban nem mozdult.

— Augustine, lázas vagy. Nem tudod, mit beszélsz — mondta hidegen.

Augustine lassan felé fordította a fejét.

— Pontosan tudom, mit beszélek.

Belle közben újra ellenőrizte a vérnyomását.

72/39.

A férfi állapota percek alatt romlott.

— Ha nem kerül műtőbe tíz percen belül, meghalhat — jelentette ki Belle.

Vincent gúnyosan elmosolyodott.

— És te lennél az egyetlen, aki ezt meg tudja állapítani?

— Nem. De én vagyok az egyetlen, aki most észrevette.

Darwin már tárcsázta Augustine sebészét.

A vonal másik végén az orvos hangja azonnal megváltozott, amikor meghallotta a tüneteket.

— Azonnal vigyék kórházba.

Vincent odalépett Darwinhoz.

— Nem mész sehova.

Darwin felnézett.

— Miért?

— Mert én vagyok a család képviselője.

Belle közbevágott.

— Nem. Maga jelenleg annak a betegnek a közeli hozzátartozója, akit valaki megpróbál megölni.

Vincent arca megfeszült.

— Vigyázzon, mit mond.

— Már vigyázok. Hat éve ezt csinálom.

Belle a vialt a magasba tartotta.

— Heparin. Nem szerepel az elrendelt gyógyszerek között. És valaki közvetlenül a vérzés előtt adta be.

Vincent tekintete egyetlen pillanatra a fecskendőre siklott.

Belle észrevette.

Ez volt az első valódi bizonyítéka.

Nem a vial.

Nem az aláírás.

A pillantás.

— Maga tudja, mi történt — mondta Belle halkan.

Vincent felnevetett.

— Ez nevetséges.

— Akkor miért nézte meg először a vialt, mielőtt a betegre nézett?

A szoba elcsendesedett.

Darwin lassan Vincent felé fordult.

— Vincent…

— Fogd be!

A kiáltás túl gyorsan tört elő.

Augustine lehunyta a szemét, de még mindig hallotta őket.

Aztán rekedten megszólalt.

— Darwin…

— Igen?

— Hívd… Marcus Hale-t.

Darwin arca elsápadt.

— Az ügyvédjét?

Augustine bólintott.

— És senki mást.

Vincent egy lépést tett feléjük.

— Augustine, ez teljes őrület. Marcus három éve nem dolgozik—

— Pont ezért — suttogta Augustine.

Belle nem értette, miért változott meg hirtelen mindenki arckifejezése.

Darwin azonban már tudta.

Marcus Hale nem egyszerű ügyvéd volt.

Ő kezelte Augustine legveszélyesebb üzleti ügyeit.

És három évvel korábban ő írta azt a titkos dokumentumot, amelyet Augustine soha nem engedett senki másnak elolvasni.

Darwin becsukta maga mögött az ajtót, és telefonálni kezdett.

Belle eközben levágta Augustine vérző kötését.

— Ezt most újra kell kötöznöm.

— Csináld — suttogta Augustine.

Vincent odalépett.

— Nem nyúlhat hozzá!

Belle felnézett rá.

— Ha meg akarja akadályozni, lőjön le.

A hat őr közül egyik sem mozdult.

Vincent lassan megfordult.

— Senki sem lő.

Belle folytatta a munkát.

Ekkor Augustine hirtelen megragadta a csuklóját.

— Ne bízz senkiben ebben a házban.

Belle szemébe nézett.

— Önben bízzak?

A férfi néhány másodpercig hallgatott.

— Nem.

Belle meglepődött.

— Miért?

Augustine keserűen elmosolyodott.

— Mert én vettem fel őket.

Ekkor kintről hatalmas csattanás hallatszott.

A birtok teljes elektromos rendszere elsötétült.

A szoba feketébe borult.

Az őrök fegyvert rántottak.

Belle ösztönösen Augustine fölé hajolt.

— Mindenki maradjon a helyén!

A folyosóról sikoly hallatszott.

Majd egy lövés.

Darwin visszarohant az ajtón.

— Vincent eltűnt!

Augustine kinyitotta a szemét.

— Nem Vincent az egyetlen, aki eltűnt.

Darwin megdermedt.

— Mit jelent ez?

Augustine Belle-re nézett.

— A vialt…

— Itt van.

— Nem.

A férfi nehezen lélegzett.

— Nem arra gondoltam.

Belle lenézett a kezére.

A vial még mindig ott volt.

Augustine azonban a szoba másik oldalára mutatott.

A régi, fekete páncélszekrényre.

— Van benne egy másik vial.

Belle odalépett.

— Milyen vial?

Augustine hangja szinte csak suttogás volt.

— Ugyanaz a gyógyszer.

Darwin odament a szekrényhez.

— A kombináció?

Augustine lehunyta a szemét.

— Belle tudja.

Belle értetlenül nézett rá.

— Én?

— A hat számjegy… a monitoron.

Belle visszagondolt az elmúlt órákra.

A pulzus.

A vérnyomás.

A gyógyszerelési időpontok.

A számok.

84. 81. 78. 42.

Összeállt benne a kép.

A számok nem véletlenszerűek voltak.

A monitor manipulációjának mintája.

Belle lassan a szekrényhez lépett.

— 848142.

A zár kattanva kinyílt.

Odabent nem pénz volt.

Nem fegyver.

Nem drog.

Hanem egyetlen barna irattartó.

A tetején egy név állt:

BELLE EDWARDS.

Belle megdermedt.

— Mi a franc…

Augustine lehunyta a szemét.

— Három éve kereslek.

Belle lassan visszafordult hozzá.

— Maga nem ismer engem.

— Dehogynem.

— Soha életünkben nem találkoztunk.

Augustine arca elsötétült.

— Én ismertem az apádat.

A szobában senki sem szólt.

Belle keze remegni kezdett.

— Az apám tizennégy éve meghalt.

Augustine bólintott.

— Tudom.

— Akkor miért van itt a nevem?

Augustine válasz helyett Darwinra nézett.

— Add ide neki az iratot.

Darwin átadta Belle-nek.

Az első oldalon egy régi fénykép volt.

Belle felismerte azonnal.

Az apja.

Fiatalon.

Augustine mellett.

De a fénykép hátoldalán egyetlen mondat állt:

„Ha egyszer Augustine elárul, Belle lesz az egyetlen ember, akiben még megbízhatok.”

Belle lassan felemelte a tekintetét.

— Miért?