Augustine Costello alig hallható parancsa után a szobában mindenki megdermedt.
— Zárjatok be minden ajtót.
Darwin azonnal a folyosóra lépett.
— Minden kijáratot zárjatok le! Senki nem hagyhatja el az épületet!
A négy fegyveres őr bizonytalanul egymásra nézett. Vincent azonban nem mozdult.
— Augustine, lázas vagy. Nem tudod, mit beszélsz — mondta hidegen.
Augustine lassan felé fordította a fejét.
— Pontosan tudom, mit beszélek.
Belle közben újra ellenőrizte a vérnyomását.
72/39.
A férfi állapota percek alatt romlott.
— Ha nem kerül műtőbe tíz percen belül, meghalhat — jelentette ki Belle.
Vincent gúnyosan elmosolyodott.
— És te lennél az egyetlen, aki ezt meg tudja állapítani?
— Nem. De én vagyok az egyetlen, aki most észrevette.
Darwin már tárcsázta Augustine sebészét.
A vonal másik végén az orvos hangja azonnal megváltozott, amikor meghallotta a tüneteket.
— Azonnal vigyék kórházba.
Vincent odalépett Darwinhoz.
— Nem mész sehova.
Darwin felnézett.
— Miért?
— Mert én vagyok a család képviselője.
Belle közbevágott.
— Nem. Maga jelenleg annak a betegnek a közeli hozzátartozója, akit valaki megpróbál megölni.
Vincent arca megfeszült.
— Vigyázzon, mit mond.
— Már vigyázok. Hat éve ezt csinálom.
Belle a vialt a magasba tartotta.
— Heparin. Nem szerepel az elrendelt gyógyszerek között. És valaki közvetlenül a vérzés előtt adta be.
Vincent tekintete egyetlen pillanatra a fecskendőre siklott.
Belle észrevette.
Ez volt az első valódi bizonyítéka.
Nem a vial.
Nem az aláírás.
A pillantás.
— Maga tudja, mi történt — mondta Belle halkan.
Vincent felnevetett.
— Ez nevetséges.
— Akkor miért nézte meg először a vialt, mielőtt a betegre nézett?
A szoba elcsendesedett.
Darwin lassan Vincent felé fordult.
— Vincent…
— Fogd be!
A kiáltás túl gyorsan tört elő.
Augustine lehunyta a szemét, de még mindig hallotta őket.
Aztán rekedten megszólalt.
— Darwin…
— Igen?
— Hívd… Marcus Hale-t.
Darwin arca elsápadt.
— Az ügyvédjét?
Augustine bólintott.
— És senki mást.
Vincent egy lépést tett feléjük.
— Augustine, ez teljes őrület. Marcus három éve nem dolgozik—
— Pont ezért — suttogta Augustine.
Belle nem értette, miért változott meg hirtelen mindenki arckifejezése.
Darwin azonban már tudta.
Marcus Hale nem egyszerű ügyvéd volt.
Ő kezelte Augustine legveszélyesebb üzleti ügyeit.
És három évvel korábban ő írta azt a titkos dokumentumot, amelyet Augustine soha nem engedett senki másnak elolvasni.
Darwin becsukta maga mögött az ajtót, és telefonálni kezdett.
Belle eközben levágta Augustine vérző kötését.
— Ezt most újra kell kötöznöm.
— Csináld — suttogta Augustine.
Vincent odalépett.
— Nem nyúlhat hozzá!
Belle felnézett rá.
— Ha meg akarja akadályozni, lőjön le.
A hat őr közül egyik sem mozdult.
Vincent lassan megfordult.
— Senki sem lő.
Belle folytatta a munkát.
Ekkor Augustine hirtelen megragadta a csuklóját.
— Ne bízz senkiben ebben a házban.
Belle szemébe nézett.
— Önben bízzak?
A férfi néhány másodpercig hallgatott.
— Nem.
Belle meglepődött.
— Miért?
Augustine keserűen elmosolyodott.
— Mert én vettem fel őket.
Ekkor kintről hatalmas csattanás hallatszott.
A birtok teljes elektromos rendszere elsötétült.
A szoba feketébe borult.
Az őrök fegyvert rántottak.
Belle ösztönösen Augustine fölé hajolt.
— Mindenki maradjon a helyén!
A folyosóról sikoly hallatszott.
Majd egy lövés.
Darwin visszarohant az ajtón.
— Vincent eltűnt!
Augustine kinyitotta a szemét.
— Nem Vincent az egyetlen, aki eltűnt.
Darwin megdermedt.
— Mit jelent ez?
Augustine Belle-re nézett.
— A vialt…
— Itt van.
— Nem.
A férfi nehezen lélegzett.
— Nem arra gondoltam.
Belle lenézett a kezére.
A vial még mindig ott volt.
Augustine azonban a szoba másik oldalára mutatott.
A régi, fekete páncélszekrényre.
— Van benne egy másik vial.
Belle odalépett.
— Milyen vial?
Augustine hangja szinte csak suttogás volt.
— Ugyanaz a gyógyszer.
Darwin odament a szekrényhez.
— A kombináció?
Augustine lehunyta a szemét.
— Belle tudja.
Belle értetlenül nézett rá.
— Én?
— A hat számjegy… a monitoron.
Belle visszagondolt az elmúlt órákra.
A pulzus.
A vérnyomás.
A gyógyszerelési időpontok.
A számok.
84. 81. 78. 42.
Összeállt benne a kép.
A számok nem véletlenszerűek voltak.
A monitor manipulációjának mintája.
Belle lassan a szekrényhez lépett.
— 848142.
A zár kattanva kinyílt.
Odabent nem pénz volt.
Nem fegyver.
Nem drog.
Hanem egyetlen barna irattartó.
A tetején egy név állt:
BELLE EDWARDS.
Belle megdermedt.
— Mi a franc…
Augustine lehunyta a szemét.
— Három éve kereslek.
Belle lassan visszafordult hozzá.
— Maga nem ismer engem.
— Dehogynem.
— Soha életünkben nem találkoztunk.
Augustine arca elsötétült.
— Én ismertem az apádat.
A szobában senki sem szólt.
Belle keze remegni kezdett.
— Az apám tizennégy éve meghalt.
Augustine bólintott.
— Tudom.
— Akkor miért van itt a nevem?
Augustine válasz helyett Darwinra nézett.
— Add ide neki az iratot.
Darwin átadta Belle-nek.
Az első oldalon egy régi fénykép volt.
Belle felismerte azonnal.
Az apja.
Fiatalon.
Augustine mellett.
De a fénykép hátoldalán egyetlen mondat állt:
„Ha egyszer Augustine elárul, Belle lesz az egyetlen ember, akiben még megbízhatok.”
Belle lassan felemelte a tekintetét.
— Miért?






