Patricia remegő kézzel tárcsázta a Harrison Wells & Associates ügyvédi irodát.
– Jó napot! A Phoenix Holdingsről szeretnék beszélni. A házunkról van szó.
A vonal másik végén egy nő nyugodt hangon válaszolt:
– Kérem, mondja meg a teljes nevét és az ingatlan címét.
– Patricia Reynolds. 2847 Oakwood Drive.
Néhány másodperc csend következett.
– Mrs. Reynolds, az ügyvédünk csak a tulajdonossal vagy annak meghatalmazott képviselőjével tárgyalhat.
– Én vagyok a tulajdonos! – csattant fel Patricia. – Évek óta itt élünk!
– A megyei nyilvántartás szerint már nem.
Patricia arca elvörösödött.
– Akkor kapcsoljon valakit, aki el tudja magyarázni, mi történik!
A nő néhány pillanattal később visszatért a vonalba.
– Van egy üzenetem a Phoenix Holdings képviselőjétől. Azt mondta, hogy önök harminc napot kaptak a kiköltözésre. Az ingatlan tulajdonosa hajlandó személyesen tárgyalni önökkel.
Patricia azonnal felkapta a fejét.
– Mikor?
– Holnap délelőtt tizenegy órakor.
– Hol?
A nő megadott egy címet.
Patricia gyorsan felírta.
– Ott leszünk.
Letette a telefont, majd az egész családra nézett.
– Holnap találkozunk azzal, aki elvette a házunkat.
Én csendben álltam a konyha másik oldalán.
Kyle rám nézett.
– Te is jössz.
– Miért?
– Mert te találtad meg az ügyvédi irodát.
Brittany bólintott.
– És talán tudsz valamit a cégről.
Majd Patricia rám mutatott.
– Holnap segítesz nekünk visszaszerezni a házat.
Majdnem elmosolyodtam.
– Persze. Segítek.
6. jelenet: A tárgyalás
Másnap pontosan tizenegy órakor megérkeztünk a Harrison Wells & Associates elegáns irodaházához.
Patricia egész úton arról beszélt, hogy milyen jogtalan az egész.
– Nem érdekel, mit mondanak a papírok. Ez a mi otthonunk.
Apa alig szólt valamit.
Kyle folyamatosan a telefonját nézte.
Brittany pedig egyetlen dolgot ismételgetett:
– Nem akarok költözni.
Beléptünk a tárgyalóterembe.
Az asztal végén egy ötvenes éveiben járó ügyvéd ült.
Felállt.
– Mr. és Mrs. Reynolds.
Majd rám nézett.
Egy pillanatra megállt.
– Alex?
Patricia azonnal felém fordult.
– Ismered őt?
Az ügyvéd nem válaszolt.
Csak visszaült.
– Kérem, foglaljanak helyet.
Patricia elővette a papírokat.
– Szeretnénk megtudni, hogyan történhetett meg, hogy egy vállalat megvásárolta a házunkat anélkül, hogy tudtunk volna róla.
Az ügyvéd nyugodtan válaszolt:
– A házat nem egyszerűen megvásárolták. A Phoenix Holdings a jelzáloghitel végrehajtási eljárása során szerezte meg.
– De mi nem akartuk eladni!
– Ez nem adásvétel volt.
Patricia elhallgatott.
Az ügyvéd ezután elővett egy vastag dossziét.
– És van még valami, amit tudniuk kell.
A szobában teljes csend lett.
– A Phoenix Holdings tulajdonosa hajlandó lehet arra, hogy felajánljon önöknek egy hosszabb kiköltözési időszakot.
Patricia megkönnyebbülten felsóhajtott.
– Mennyivel hosszabbat?
Az ügyvéd rám nézett.
– Ezt közvetlenül vele kell megbeszélniük.
Patricia összeráncolta a homlokát.
– Mikor találkozünk vele?
Az ügyvéd becsukta a dossziét.
– Már találkoztak.
Patricia zavartan nézett rá.
– Tessék?
Az ügyvéd lassan felém fordult.
– Mr. Alex Carter, ön szeretné folytatni?
Patricia arca megmerevedett.
Kyle elejtette a telefonját.
Brittany döbbenten nézett rám.
Apa pedig úgy ült ott, mintha hirtelen nem kapna levegőt.
– Alex? – suttogta.
Felálltam.
– Igen. Én vagyok a Phoenix Holdings tulajdonosa.
Senki nem szólt.
Patricia először csak nézett rám.
Aztán felnevetett.
– Ez valami vicc.
– Nem.
– Te?
– Igen.
– Te vetted meg a házat?
– Igen.
Apa arca elsápadt.
– Te voltál az a vevő?
Bólintottam.
– Három hónappal ezelőtt.
7. jelenet: Az igazság ára
Patricia lassan felállt.
– Te végig tudtad?
– Igen.
– És hagytad, hogy azt higgyük, hogy mi költözünk el önként?
– Nem én mondtam, hogy elköltöztök.
– De tudtad!
– Tudtam, hogy elveszíthetitek a házat.
Patricia hangja elcsuklott.
– Miért?
Ránéztem.
– Mert aznap este, amikor közölted velem, hogy „ez a ház túl jó valakinek, mint én”, már tudtam, hogy jogilag ez a ház az enyém.
Brittany szeme kitágult.
– De miért nem mondtad el?
– Mert kíváncsi voltam, mi történik, amikor azt hiszitek, nincs szükségetek rám.
Kyle felállt.
– Ez beteges.
Ránéztem.
– Lehet.
Majd Patricia felé fordultam.
– De emlékszel, mit mondtál a partin?
Patricia nem válaszolt.
– Azt mondtad, hogy huszonkét éves vagyok, van diplomám, van munkám, és ideje a saját lábamra állnom.
– Én csak…
– Nem. Ezt pontosan mondtad.
Csend.
– Most pedig itt vagyunk.
Apa lehajtotta a fejét.
– Alex, sajnálom.
Ez volt az első alkalom, hogy valóban bocsánatot kért tőlem.
De még nem fejeztem be.
– Apa, nem azért vettem meg ezt a házat, hogy bosszút álljak rajtatok.
Felnézett.
– Akkor miért?
– Mert tudtam, hogy bajban vagytok.
Patricia döbbenten nézett rám.
– Mit mondasz?
– A házat azért vettem meg, mert nem akartam, hogy egy bank vagy egy idegen befektető vegye meg, és azonnal kilakoltasson benneteket.
Az asztal körül mindenki elnémult.
– Megvehettem volna, felújíthattam volna, majd eladhattam volna több mint egymillió dollárért.
Patricia könnyes szemmel nézett rám.
– Akkor miért adtál nekünk harminc napot?






