A bíró hangja végigsöpört a termen.
— Harper úr, azonnal lépjen közelebb.
Derek lassan felállt. Az arcáról eltűnt minden szín.
Brittany már nem mosolygott.
Én pedig ösztönösen a hasamra tettem a kezem.
Nem tudtam, mi van abban a vörös mappában, de abból, ahogy Derek az ügyvédjére nézett, egy dolgot biztosan tudtam:
nem Brittany volt az egyetlen, aki titkolózott.
A bíró kinyitotta a dossziét, majd felolvasta az első oldalt.
— Az itt szereplő dokumentumok szerint Robert Harper úr három hónappal ezelőtt egy offshore számlára utalt… négyszázezer dollárt.
A tárgyalóteremben suttogás támadt.
Derek azonnal felállt.
— Ez nevetséges! Nem tudom, honnan származnak ezek az iratok!
Az ügyvédje megpróbálta visszatartani.
— Derek, ülj le.
De a bíró felemelte a kezét.
— Még nem fejeztem be.
Lapozott.
— A pénz átutalásának címzettje egy Brittany Kane nevén létrehozott vállalati számla.
Brittany lehajtotta a fejét.
Derek rám nézett.
A tekintete már nem volt dühös.
Félelem volt benne.
— Paige — suttogta.
Nem válaszoltam.
A bíró tovább olvasott.
— Az átutalás közleményében egyetlen mondat szerepel: „A terv első része teljesítve.”
Megdermedtem.
— Milyen terv? — kérdeztem.
Az ügyész felállt.
— Tisztelt Bíróság, a nyomozás során további bizonyítékokat találtunk.
Egy nagy képernyőt kapcsoltak be.
Az első kép egy biztonsági kamera felvétele volt.
Brittany állt Derek irodájában.
A második képen már Derek is ott volt.
A harmadikon pedig egy nő jelent meg.
Idősebb volt, elegáns, őszes hajú.
Nem ismertem.
Aztán a kép alján megjelent a neve.
Evelyn Harper.
Derek anyja.
A férjem lehunyta a szemét.
— Nem… — suttogta.
Én pedig lassan hátradőltem.
— Az anyád?
Derek nem felelt.
Az ügyész folytatta:
— A három személy között több mint nyolcvan üzenetet találtunk. A beszélgetések alapján Brittany nem önállóan cselekedett.
Brittany hirtelen felállt.
— Hazudnak!
— Üljön le! — szólt rá a bíró.
Az ügyész egy újabb dokumentumot emelt fel.
— Brittany Kane kapott egy részletes listát Paige Harper asszony orvosi időpontjairól. Ezeket az információkat Derek Harper szolgáltatta.
A gyomrom összerándult.
Derek felém fordult.
— Paige, hallgass meg…
— Ne.
Csak ennyit mondtam.
— Nem tudom, miért teszed ezt — folytatta. — De nem úgy volt, ahogy gondolod.
Keserűen elmosolyodtam.
— Hét hónapos terhes vagyok, Derek. Az autómat szétverték. A gyerekünk autósülését szétvágták. Te pedig az első pillanatban Brittanyt védted.
Csend lett.
A bíró ekkor elővett egy újabb fényképet.
— Van azonban még valami.
A képen egy szerződés szerepelt.
A nevemmel.
A férjem nevével.
És egy dátummal.
Hat héttel a terhességem előtt.
A kezem remegni kezdett.
— Ez mi?
Az ügyész rám nézett.
— Egy életbiztosítási szerződés.
Derek elsápadt.
— Ezt nem mutathatják be.
— Miért? — kérdezte a bíró.
Derek nem válaszolt.
Az ügyész kimondta:
— A szerződés szerint Paige Harper halála esetén Derek Harper kétmillió dollárt örökölt volna.
A teremben mindenki elhallgatott.
Éreztem, hogy elszorul a torkom.
Nem Brittany volt a történet vége.
Én voltam a célpont.
A férjem nem egyszerűen megcsalt.
Pénzügyileg megtervezte a halálomat.
Ekkor a bíró az ügyvéd felé fordult.
— Van még bizonyíték?
Az ügyész bólintott.
— Igen.
A következő videó elindult.
Derek és az anyja egy étterem hátsó helyiségében ültek.
Evelyn hangja tisztán hallatszott.
— Ha Paige elveszíti a babát, minden egyszerűbb lesz.
Derek idegesen körbenézett.
— Ne beszélj így.
— Akkor beszélj te! — csattant fel az asszony. — Hét hónapja próbáljuk rávenni, hogy írja alá a házat. Ha nem akarja önként, majd a biztosítás megoldja.
Derek lehajtotta a fejét.
— Brittany túlságosan messzire ment.
Evelyn hidegen válaszolt:
— Brittany csak azt tette, amit mondtunk neki.
A videó megszakadt.
A teremben síri csend lett.
A szemem megtelt könnyel.
Nem azért, mert még szerettem Dereket.
Hanem mert rájöttem, hogy hónapokig ugyanabban a házban aludtam egy férfival, aki már régen eldöntötte, mennyit ér az életem.
Ekkor hirtelen fájdalmat éreztem a hasamban.
Összegörnyedtem.
Sarah Morrison azonnal felém rohant.
— Paige?
A baba megmozdult.
Erősen.
Mintha azt üzenné:
Még itt vagyok.
A mentők perceken belül megérkeztek.
Miközben kifelé vittek, még egyszer hátranéztem.
Derek ott állt a tárgyalóterem közepén.
Nem nézett rám.
A saját kezét bámulta.
Aznap este a kórházban az orvos azt mondta:
— A baba stabil. De a stressz miatt néhány napig megfigyelés alatt kell tartanunk.
Megkönnyebbülten lehunytam a szemem.
Ekkor Sarah Morrison belépett a szobába.
A kezében egy újabb boríték volt.
— Paige, ezt ma találtuk meg Evelyn Harper házában.
Átadta.
A borítékon csak egyetlen név szerepelt.
Paige Sullivan.
Felnéztem rá.
— Mi van benne?
Sarah nem válaszolt azonnal.
— Egy DNS-teszt eredménye.
A szívem kihagyott egy ütemet.
— Micsoda?
Kinyitottam a borítékot.
Az első sor elolvasása után megfagyott bennem a vér.
„A vizsgált gyermek biológiai apja 99,99%-os valószínűséggel nem Derek Harper.”
Felnéztem Sarah-ra.
— Ez lehetetlen.
Ő lassan megrázta a fejét.
— Paige… van még valami.
— Mi?
— A tesztet Derek anyja rendelte meg.
Egy pillanatra senki sem szólt.
Aztán Sarah hozzátette:
— És az eredményben szereplő másik férfi neve… Robert Sullivan.






