A bíró hangja végigsöpört a termen.

— Harper úr, azonnal lépjen közelebb.

Derek lassan felállt. Az arcáról eltűnt minden szín.

Brittany már nem mosolygott.

Én pedig ösztönösen a hasamra tettem a kezem.

Nem tudtam, mi van abban a vörös mappában, de abból, ahogy Derek az ügyvédjére nézett, egy dolgot biztosan tudtam:

nem Brittany volt az egyetlen, aki titkolózott.

A bíró kinyitotta a dossziét, majd felolvasta az első oldalt.

— Az itt szereplő dokumentumok szerint Robert Harper úr három hónappal ezelőtt egy offshore számlára utalt… négyszázezer dollárt.

A tárgyalóteremben suttogás támadt.

Derek azonnal felállt.

— Ez nevetséges! Nem tudom, honnan származnak ezek az iratok!

Az ügyvédje megpróbálta visszatartani.

— Derek, ülj le.

De a bíró felemelte a kezét.

— Még nem fejeztem be.

Lapozott.

— A pénz átutalásának címzettje egy Brittany Kane nevén létrehozott vállalati számla.

Brittany lehajtotta a fejét.

Derek rám nézett.

A tekintete már nem volt dühös.

Félelem volt benne.

— Paige — suttogta.

Nem válaszoltam.

A bíró tovább olvasott.

— Az átutalás közleményében egyetlen mondat szerepel: „A terv első része teljesítve.”

Megdermedtem.

— Milyen terv? — kérdeztem.

Az ügyész felállt.

— Tisztelt Bíróság, a nyomozás során további bizonyítékokat találtunk.

Egy nagy képernyőt kapcsoltak be.

Az első kép egy biztonsági kamera felvétele volt.

Brittany állt Derek irodájában.

A második képen már Derek is ott volt.

A harmadikon pedig egy nő jelent meg.

Idősebb volt, elegáns, őszes hajú.

Nem ismertem.

Aztán a kép alján megjelent a neve.

Evelyn Harper.

Derek anyja.

A férjem lehunyta a szemét.

— Nem… — suttogta.

Én pedig lassan hátradőltem.

— Az anyád?

Derek nem felelt.

Az ügyész folytatta:

— A három személy között több mint nyolcvan üzenetet találtunk. A beszélgetések alapján Brittany nem önállóan cselekedett.

Brittany hirtelen felállt.

— Hazudnak!

— Üljön le! — szólt rá a bíró.

Az ügyész egy újabb dokumentumot emelt fel.

— Brittany Kane kapott egy részletes listát Paige Harper asszony orvosi időpontjairól. Ezeket az információkat Derek Harper szolgáltatta.

A gyomrom összerándult.

Derek felém fordult.

— Paige, hallgass meg…

— Ne.

Csak ennyit mondtam.

— Nem tudom, miért teszed ezt — folytatta. — De nem úgy volt, ahogy gondolod.

Keserűen elmosolyodtam.

— Hét hónapos terhes vagyok, Derek. Az autómat szétverték. A gyerekünk autósülését szétvágták. Te pedig az első pillanatban Brittanyt védted.

Csend lett.

A bíró ekkor elővett egy újabb fényképet.

— Van azonban még valami.

A képen egy szerződés szerepelt.

A nevemmel.

A férjem nevével.

És egy dátummal.

Hat héttel a terhességem előtt.

A kezem remegni kezdett.

— Ez mi?

Az ügyész rám nézett.

— Egy életbiztosítási szerződés.

Derek elsápadt.

— Ezt nem mutathatják be.

— Miért? — kérdezte a bíró.

Derek nem válaszolt.

Az ügyész kimondta:

— A szerződés szerint Paige Harper halála esetén Derek Harper kétmillió dollárt örökölt volna.

A teremben mindenki elhallgatott.

Éreztem, hogy elszorul a torkom.

Nem Brittany volt a történet vége.

Én voltam a célpont.

A férjem nem egyszerűen megcsalt.

Pénzügyileg megtervezte a halálomat.

Ekkor a bíró az ügyvéd felé fordult.

— Van még bizonyíték?

Az ügyész bólintott.

— Igen.

A következő videó elindult.

Derek és az anyja egy étterem hátsó helyiségében ültek.

Evelyn hangja tisztán hallatszott.

— Ha Paige elveszíti a babát, minden egyszerűbb lesz.

Derek idegesen körbenézett.

— Ne beszélj így.

— Akkor beszélj te! — csattant fel az asszony. — Hét hónapja próbáljuk rávenni, hogy írja alá a házat. Ha nem akarja önként, majd a biztosítás megoldja.

Derek lehajtotta a fejét.

— Brittany túlságosan messzire ment.

Evelyn hidegen válaszolt:

— Brittany csak azt tette, amit mondtunk neki.

A videó megszakadt.

A teremben síri csend lett.

A szemem megtelt könnyel.

Nem azért, mert még szerettem Dereket.

Hanem mert rájöttem, hogy hónapokig ugyanabban a házban aludtam egy férfival, aki már régen eldöntötte, mennyit ér az életem.

Ekkor hirtelen fájdalmat éreztem a hasamban.

Összegörnyedtem.

Sarah Morrison azonnal felém rohant.

— Paige?

A baba megmozdult.

Erősen.

Mintha azt üzenné:

Még itt vagyok.

A mentők perceken belül megérkeztek.

Miközben kifelé vittek, még egyszer hátranéztem.

Derek ott állt a tárgyalóterem közepén.

Nem nézett rám.

A saját kezét bámulta.

Aznap este a kórházban az orvos azt mondta:

— A baba stabil. De a stressz miatt néhány napig megfigyelés alatt kell tartanunk.

Megkönnyebbülten lehunytam a szemem.

Ekkor Sarah Morrison belépett a szobába.

A kezében egy újabb boríték volt.

— Paige, ezt ma találtuk meg Evelyn Harper házában.

Átadta.

A borítékon csak egyetlen név szerepelt.

Paige Sullivan.

Felnéztem rá.

— Mi van benne?

Sarah nem válaszolt azonnal.

— Egy DNS-teszt eredménye.

A szívem kihagyott egy ütemet.

— Micsoda?

Kinyitottam a borítékot.

Az első sor elolvasása után megfagyott bennem a vér.

„A vizsgált gyermek biológiai apja 99,99%-os valószínűséggel nem Derek Harper.”

Felnéztem Sarah-ra.

— Ez lehetetlen.

Ő lassan megrázta a fejét.

— Paige… van még valami.

— Mi?

— A tesztet Derek anyja rendelte meg.

Egy pillanatra senki sem szólt.

Aztán Sarah hozzátette:

— És az eredményben szereplő másik férfi neve… Robert Sullivan.