Az ajtóban egy nő állt.
Catherine először azt hitte, rosszul lát.
A nő körülbelül hatvanéves lehetett, elegáns sötétkék kosztümöt viselt, és a kezében egy vékony, fekete aktatáskát tartott. Amikor Catherine meglátta az arcát, azonnal felismerte.
— Margaret?
Henry bólintott.
— Albert azt mondta, ha egyszer eljön ez a nap, csak akkor engedjük be Margaretet, amikor már nincs visszaút.
Margaret becsukta maga mögött az ajtót.
— Catherine, sajnálom, hogy ilyen körülmények között találkozunk újra.
Catherine megmerevedett.
— Mit tud maga?
Margaret Oliver ügyvédre nézett.
— Mindent.
Ezután letette az aktatáskát az asztalra.
— Albert hat hónappal a halála előtt keresett meg engem. Akkor már tudta, hogy beteg, és azt is tudta, hogy David egyre gyakrabban kér pénzt tőle.
Catherine szíve összeszorult.
— Miért nem mondta el nekem?
Margaret halkan válaszolt:
— Mert attól félt, hogy ha megtudja, mennyire rossz a helyzet, maga azonnal feláldozná a saját biztonságát a fia érdekében.
Catherine lesütötte a szemét.
Ez fájdalmasan igaz volt.
Oliver kinyitotta a kék mappát.
— Albert nem egyszerűen végrendeletet hagyott maga után. Egy egész rendszert épített fel arra az esetre, ha valaki megpróbálná megszerezni Catherine vagyonát.
Az ügyvéd egy dokumentumot csúsztatott elé.
— A ház, amelyben maga élt, valójában nem David tulajdona.
Catherine döbbenten nézett rá.
— De a tulajdoni lapon…
— Hamisították.
A következő oldalon egy hitelesített szakértői jelentés volt.
Oliver folytatta:
— Albert még életében létrehozott egy családi vagyonkezelő alapot. A Queens-i lakás eladásából származó pénzt, valamint azokat az összegeket, amelyeket Catherine a férje halála után Davidnek adott, ebbe az alapba helyezték.
Catherine szinte alig kapott levegőt.
— De én odaadtam a pénzt Davidnek.
— Nem — mondta Margaret. — Maga azt hitte, hogy odaadta neki.
Egy másik dokumentum következett.
Az utalások.
A ház felújításai.
A bútorok.
A tető javítása.
A konyha.
Minden tétel mellett Catherine neve szerepelt.
És mindegyikhez egy másik dokumentum kapcsolódott.
— Albert minden egyes kifizetést rögzített — magyarázta Oliver. — David csak használhatta a pénzt. Nem birtokolhatta.
Catherine keze remegni kezdett.
— Akkor miért hagyta, hogy három évig ebben a házban éljen?
Margaret elmosolyodott, de a tekintetében nem volt öröm.
— Mert Albert tudta, hogy David előbb-utóbb megmutatja, ki is valójában.
Catherine felnézett.
— És most?
Oliver bezárta a mappát.
— Most megtette.
Ekkor Margaret elővett egy apró pendrive-ot.
— Van még valami.
A szobában mindenki elhallgatott.
Margaret a laptophoz csatlakoztatta az eszközt.
A képernyőn Albert jelent meg.
Catherine azonnal felismerte a férje hangját.
A felvétel dátuma két hónappal a halála előtt volt.
„Catherine, ha ezt nézed, valószínűleg már megtörtént az, amitől a legjobban féltem.”
Catherine szemében könnyek jelentek meg.
„David azt fogja mondani neked, hogy az a ház az övé. Azt fogja mondani, hogy túl öreg vagy ahhoz, hogy egyedül élj. És talán még azt is elhiteti veled, hogy hálátlan vagy, ha nem engedelmeskedsz neki.”
Albert néhány másodpercre elhallgatott.
„De egy dolgot soha ne higgy el neki.”
A férfi tekintete egyenesen a kamerába nézett.
„Nem te vagy a teher, Catherine. Ők tették magukat azzá.”
Catherine szája elé kapta a kezét.
Albert folytatta:
„A legfontosabb dolgot azonban nem a pénz miatt tettem. Hanem azért, hogy ha egyszer eljön a nap, legyen bizonyítékod arra, hogy soha nem hagytalak védtelenül.”
A videó ekkor megszakadt.
Margaret felnézett.
— Albert egy utolsó üzenetet is hagyott neked.
Catherine megtörölte a szemét.
— Micsoda?
Margaret átnyújtott neki egy lezárt borítékot.
A borítékon csak ennyi állt:
„Csak akkor nyisd ki, amikor már elhitted, hogy a fiad nem szeret.”
Catherine sokáig nézte.
Majd feltépte.
Egyetlen kézzel írt levél volt benne.
„Drága Catherine,
ha idáig eljutottál, akkor valószínűleg nagyon fáj.
Tudom, hogy egész életedben meg akartad védeni Davidet. Én is így tettem.
De van egy pont, amikor a szeretet már nem azt jelenti, hogy mindent odaadunk valakinek.
Hanem azt, hogy megakadályozzuk, hogy teljesen elpusztítsa azt, amit neki adtunk.
A ház nem a legnagyobb örökséged.
Az, ami mögötte van, sokkal fontosabb.
És ha David egyszer azt mondja neked, hogy semmid sincs nélküle, emlékezz arra, hogy én pontosan az ellenkezőjét akartam bizonyítani.
A fiunknak volt három éve arra, hogy szeressen téged.
Most neked is jogod van három év nélkül élni tőle.”
Catherine lehunyta a szemét.
A levél végén még egy mondat szerepelt:
„És kérlek, ne bosszút állj rajta. Csak hagyd, hogy végre szembenézzen azzal, amit tett.”
Másnap reggel David telefonja megszólalt.
— Mi az, hogy zárolták a számlámat? — ordította.
Emily a konyha közepén állt.
— Miről beszélsz?
— Az ügyvéd hívott! Azt mondta, vizsgálják az ingatlanokat!
Emily arca elsápadt.
— De Catherine már elment.
David hirtelen elhallgatott.
Aztán megcsörrent a telefonja.
Egy újabb hívás.
Ezúttal a rendőrségtől.
— Mr. Montgomery? Szeretnénk néhány kérdést feltenni az édesanyja tulajdonával kapcsolatban.
David keze remegni kezdett.
Emily lassan hátrált.
— David…
— Hallgass!
— Te azt mondtad, minden rendben lesz.
David ránézett.
— Mert azt hittem!
Ekkor Emily telefonja is megszólalt.
Egy üzenet érkezett.
A feladó ismeretlen volt.






