Majdnem három éve nem láttam a vejemet. A szeme körül idősebbnek tűnt, de alig volt időm ezt felfogni, mert valami mögötte felkeltette a figyelmemet.
“Azok Livé voltak.”
Egy fa tábla támaszkodott a félig kidőlt padnak.
Élet.
Csak a nevét.
Rámutattam. “Ki készítette azt?”
Greg közelebb lépett. “Igen.”
“Miért?”
“Ki készítette azt?”
“Meg akartunk lepni titeket.”
A virágládákat bámultam, a földes zsákokat, lámpákat és szerszámokat a tetőn szétszórva.
“Emlékművet építettél.”
“Ez egy kertnek kellene lennie,” mondta Greg.
“Mondtam, hogy nem akarok egyet.”
Ben megmozdult mellette. “Simone, ő próbált…”
“Meg akartunk lepni titeket.”
“Kérlek, ne magyarázd el nekem a férjemet.”
Greg arca megfeszült. “Nekem is hiányzik, Simone.”
“Sosem mondtam, hogy nem tudod.”
“Akkor miért ér véget minden beszélgetés Livről, amikor úgy döntesz, hogy elég volt?”
“Eltűntél az ágyunkból éjszakákra ahelyett, hogy ezt mondtad volna nekem.”
“Nekem is hiányzik, Simone.”
Greg lehalkította a hangját. “Mert amikor felhoztam róla valamit, te elutasítod.”
“És a válaszod az volt, hogy a hátam mögött csináld?”
Senki sem szólt.
Újra Benre néztem. “Tudtad, hogy nem egyeztem bele?”
A habozása eleget mondott.
“Tudtam, hogy nem tudod,” mondta. “Nem is tudtam, hogy már nemet mondtál.”
A habozása eleget mondott.
Visszafordultam Greghez.
“Ma estére végeztünk. Senki sem nyúlhat itt fent semmihez, amíg el nem döntöm, mi történik.”
“Simone…”
“Nem rombolom el, Greg. Egy olyan estét kérek, amikor senki sem hoz helyettem újabb döntést. Kérlek. Ő az én lányom is.”
“Ma estére végeztünk.”
***
Másnap reggel lementem, hogy beszéljek az épületkezelővel.
“Greg engedélyt kért a tető használatára?”
“Igen. Mindennek eltávolíthatónak kellett lennie. Azt mondta, még nem tudtad.”
Látta, ahogy Liv felnő, ezért megkérdeztem: “Beszélt valaha erről a tetőről?”
Lágyan elmosolyodott.
“Azt mondta, még nem tudtad.”
“Egyszer. Azt mondta, valakinek ott fent kellene gyógynövényeket termeszteni. Aztán azt mondta, hogy kevesebb mint egy hét alatt meg tudod ölni a bazsalikomot.”
Egy nevetés váratlanul ért.
Liv évekig panaszkodott, hogy nincs zöld ujjam.
Hirtelen tudnom kellett, mennyi a kert Greg ötlete volt, és mennyi az övé.
***
Aznap délután felhívtam Bent.
“Találkozunk holnap kávézni?”
Felhívtam Bent.
Egy csend következett.
“Igen.”
***
Másnap reggel szemben ültem vele, mielőtt lebeszélhettem volna magam róla.
“Miért vagy most itt?”
“Greg hívott.”
“Majdnem három éve nem láttunk, Ben.”
“Először megváltoztam.”
“Miért vagy most itt?”
“Akkor mi változott?”
Ben mindkét kezével a csészéjét fogta.
“Greg azt mondta, valamit akar építeni Livnek. Megkért, hogy segítsek.”
“És te?”
“Azért jöttem, mert teljes lényemmel hiányzik Liv, Simone. És mert azt hittem, elég idő telt el.”
“Miért?”
“Megkért, hogy segítsek.”
“Hogy nem néztél rám úgy, mintha a továbblépés azt jelentette volna, hogy abbahagytam volna a szeretetet iránta.”
Emlékszem arra a vacsorára, három évvel Liv halála után, amikor Ben elmondta, hogy jár valakivel.
Azt mondtam: “Nos, ez gyors volt.”
Három éve.
“Kegyetlen voltam, Ben. Sajnálom.”
“Gyászoltál.”
“Nos, ez gyors volt.”
“Mindkettő lehet igaz.”
“Nem hagytam abba a szeretetet azért, mert tovább éltem, Simone.”
“Most már értem.”
“De akkoriban nehéz volt bárki más számára beismerni, hogy még él.”
Ezt a mondatot magammal vittem haza.
“Mindkettő lehet igaz.”
***
Aznap este kinyitottam Liv dobozát. Néhány holmiját a lakásban tartottam, miután meghalt.
Azt mondogattam magamnak, hogy ellenőrzöm, Greg vett-e be mást, de tudtam, hogy nem így van.
Bent voltak a kertészeti eszközei, egy csúnya bögre, amit imádott, és egy régi csomag gyógynövénymag.
Aztán találtam egy fényképet.
Liv és Ben felborult vödrökön ültek a tetőn.
Kinyitottam Liv dobozát.
A határ mentén Liv egy ferde virágládát rajzolt.
Sokáig bámultam.
Aztán elkészítettem a fényképet, és elindultam Greg megkereséséhez.
“A tető zárva marad.”
Greg rám meredt. “Ezt nem te döntöd el egyedül.”
“A tető zárva marad.”
Felnéztem Liv fényképéről.
“Mindenkit megállítok, amíg meg nem értem, mit építettél és miért.”
***
Másnap reggel kopogtam Gloria ajtaján.
“Látnom kell az eredeti terveket.”
Félreállt. “Gyere be.”
Szétterítette a kertrajzokat az asztalán.
“Látnom kell az eredeti terveket.”
“Te tervezted ezt?”
“Greg kérte, hogy tegyem. Régebben kertépítéssel foglalkoztam.”
Megkopogtattam a táblát.
“Tudtad, hogy nem akarok megemlékezést?”
Gloria habozott.
“Ő mondta nekem.”
“Te tervezted ezt?”
Összeszorult a gyomrom.
“Mit mondtál?”
“Mondtam neki, hogy építi azt, amit már elutasítottál.”
“És Greg?”
“Azt mondta, megérted, ha meglátod.”
Hallotta a nemem, és úgy döntött, hogy a szépség megváltoztatja ezt.
“Mit mondtál?”
Aznap este a konyhában vártam Greget.
“Tudtad, hogy nem akarok megemlékezést.”
Megállt az ajtóban.
“Gloria megmutatta nekem a terveket.”
A vállai leereszkedtek. “Te nemet mondtál volna.”
“Akkor tudtad, mi a válaszom.”
“Gloria megmutatta nekem a terveket.”
Greg megragadta a szék támláját. “Azt hittem, ha látod, hogy kész, megérted, mit próbálok csinálni.”
Ránéztem.
“Tudod, miért mondtam nemet?”
Nem válaszolt.
“Nem féltem a padtól, Greg. Féltem szeretni valamit, ami Livhez kötődik, és aztán nézem, ahogy az is meghal.”
“Tudod, miért mondtam nemet?”
Keze meglazult a széken.
Erőltettem magam, hogy folytassam.
“Olyan növényeket akartál, amelyeknek vízre és gondozásra van szükségük. Tudod, mit láttam?”
Megrázta a fejét.
“Még egy búcsú. Ha meghalnának, újra elveszítenék valamit, ami hozzá kötődik.”
“Tudod, mit láttam?”






