Aztán Greg halkan mondta: “Bárcsak ezt mondtad volna nekem.”
“Bárcsak megkérdezted volna, ahelyett, hogy azt mondtad volna, hogy a nemem azt jelenti, hogy nem érdekel.”
“Azért engedtem, mert te voltál az anyja.”
“És nem te voltál az apja?”
A szeme az enyémre emelkedett.
Ez mindkettőnket megállított.
“Bárcsak ezt mondtad volna nekem.”
Greg kihúzott egy széket és leült.
“Én is féltem, Simone. Csak valami másról.”
“Mi?”
“Hogy egyszer abbahagyjuk a nevét, mert túl fájt.”
Vele szemben ültem.
“Miért Ben?” Kérdeztem.
“Én is féltem, Simone.”
“Mert ő is imádta őt.”
“Elment.”
Greg tartotta a tekintetemet. “Ő tovább élt.”
Összerezzentem magamból.
“És beszélnem kellett volna veled, mielőtt felhívtam volna,” tette hozzá. “Előbb kellett volna beszélnem veled.”
***
Másnap reggel elvittem a tetőkulcsot.
“Mert ő is imádta őt.”
Egyedül mentem fel.
A pad túl nagy volt. A plakk rosszabbul hatott.
Találtam egy csavarhúzót, eltávolítottam Liv nevét, és levittem a lépcsőn.
Aznap délután felhívtam Bent.
“Ha be akarjuk fejezni ezt, szükségem van a segítségedre.”
“Mit csinálsz?”
“Ha be akarjuk fejezni ezt, szükségem van a segítségedre.”
“Majdnem mindent megváltoztatok.”
Egy nagy virágládát, egy széket, nem volt emléktáblánk, fényképünk és szentélyünk.
Én a bazsalikomot választottam.
Greg rozmaringot választott.
Ben mentolot választott.
Gloria a mentolóra nézett. “Az mindenhol elterjed.”
Én a bazsalikomot választottam.
“Liv szerette a mentát,” mondta Ben.
Greg mosolygott. “Ő is szeretett figyelmen kívül hagyni az utasításokat.”
***
Egy héttel később Ben rajtakapott, amint locsoltam a virágládát.
“A párom szeretne egyszer velem jönni.”
A kezem megállt a bazsalikom fölött.
A régi válasz azonnal felkelt.
“Ő is szeretett figyelmen kívül hagyni az utasításokat.”
Nem.
Aztán megnéztem az új leveleket, amelyek átnyomultak a talajon.
“Nem az első alkalom.”
Ben bólintott.
“De egyszer hamarosan,” tettem hozzá.
Ő elfordította a tekintetét, mielőtt én tettem volna.
Néztem az új leveleket, amelyek átnyomták a talajt.
Amikor a kert végre készen állt, Greg megkérdezte: “Szeretnél még valakit itt fent?”
“Nem.”
Elfogadta.
Gloria átvizsgálta a talajt, igazított egy virágtartót, és magunkra hagyott minket.
Greg körbenézett.
“Majdnem mindent kivettél.”
“Akarsz még valakit itt fel?”
“Igen.”
Ránézett az egyetlen virágtartóra.
“Ez elég?”
Zsebemből elővettem Liv régi gyógynövénymag-csomagját.
“Nem.”
Átadtam neki.
“Ezeket ültetjük.”
“Ez elég?”
“Együtt?”
Ránéztem. “Elég gyászt tettünk már külön-külön.”
Ben egy pillanatra elfordult.
Én térdeltem először.
Remegett a kezem, amikor kinyitottam a csomagot.
“Nem kell ma ezt tenned, Simone.”
“Elég gyászt tettünk már külön-külön.”
“Igen, tudom.”
Az első magokat a talajba nyomtam.
“Ha meghalnak, még többet ültetek.”
Greg rám nézett.
Nagyot nyeltem egyet.
“Hat évig azt hittem, hogy ha mindent érintetlenül hagyok, nem veszíthetek el többet belőle.”
“Ha meghalnak, még többet ültetek.”
Ben leguggolt a virágláda mellé.
“És most?”
A magokat földdel fedtem be.
“Most már azt hiszem, úgyis elveszítettem belőle a részeket.”
Greg ültetett ezután; Ben utána.
Semmi sem gyógyult meg varázsütésre.
“És most?”
Nem ez volt a lényeg.
Néhány héten a gyógynövények nőttek.
Néhány héten borzalmasan néztek ki.
Ben meglátogatta, amikor tudott.
A menta minden határt figyelmen kívül hagyott, amit adtunk neki.
És amikor valami elhervadt, nem kezeltem úgy, mint egy újabb temetést.
Nem ez volt a lényeg.
Levágtam.
Újraültettem.
Maradtam.
Egy este Greg az ajtó mellett állt a tetőn lévő kulccsal.
“Jössz fel?”
Ránéztem a mosogatóban lévő edényekre, majd rá.
“Még él a bazsalikom?”
Maradtam.
“Nem tűnik boldognak.”
Letettem a törölközőt.
“Akkor egyértelműen szüksége van rám.”
Greg kinyújtotta a kezét.
Elvettem.
“Nem tűnik boldognak.”
Évekig azt hittem, hogy Liv szeretete azt jelenti, hogy megvédem minden darabját a változástól.
De a szerelem nem az, hogy valamit megfagyaszt, hogy ne kelljen újra elveszítenem.
Néha a szerelem mégis elültette.
És ezúttal, amikor kinyitottam a tetőajtót, nem egy újabb búcsú felé tartottam.






