„Valami nincs rendben a tűzzel…”

A férfi hangja alig volt több suttogásnál, mégis mindenki meghallotta.

A nő azonnal a füstház felé indult. A hó már bokáig ért a tornác lépcsőjén, a szél pedig úgy süvített végig a fenyők között, mintha valami láthatatlan erő próbálná figyelmeztetni őket.

A férfi utána lépett.

– Ne menj oda! – szólt rá. – A füst túl sűrű.

A nő azonban megállt az ajtó előtt, és beleszagolt a levegőbe.

Nem a megszokott, édes, füstös illatot érezte.

Hanem valami mást.

Olajos, keserű szag terjengett a hóban.

– Ez nem a fa füstje – mondta halkan.

Az öregember bólintott.

– Én is ezt éreztem.

A férfi ledobta a prémes mellényt a hóba, és közelebb lépett a füstházhoz. A tető alól vékony lángok kezdtek előtörni.

A család egyik fiatalabb tagja, Caleb, egy vödör vízzel rohant oda.

– Meg kell állítanunk, mielőtt eléri a gerendákat!

A nő azonban felemelte a kezét.

– Ne vizet!

Mindenki ránézett.

– Ha zsír került a tűzre, a víz csak rosszabbá teszi.

Az öregember arca megváltozott.

– Zsír?

A nő a füstház mögé mutatott.

– Menjetek a hátsó falhoz. Nézzétek meg a hordókat.

Caleb és a férfi megkerülték az épületet. Néhány másodperccel később kiáltás hallatszott.

– Itt vannak!

A hóban egy felborult fahordó hevert.

Mellette egy hosszú, nedves nyom vezetett egészen a füstház faláig.

A hordóban sertészsír volt.

De nem kellett volna ott lennie.

Az egyik hordó oldalán friss repedés húzódott.

A nő térdre ereszkedett, kezével megérintette a havat.

– Ez nem magától történt.

A férfi ránézett.

– Mit akarsz mondani?

– Valaki felborította.

A család egyszerre elhallgatott.

A hó tovább hullott.

Az öregember lassan becsukta a szemét.

– Ma este csak mi voltunk itt.

A nő felállt.

– Nem.

A férfi a szemébe nézett.

– Akkor ki?

A nő nem válaszolt azonnal.

Aztán a ház felé mutatott.

– Nézzétek meg a hátsó ajtót.

Caleb odaszaladt.

Az ajtó mellett friss lábnyomokat talált.

Nem a család csizmáinak nyomai voltak.

Keskenyebbek voltak.

És a hóban egyetlen fekete gyapjúszál maradt.

A férfi lehajolt érte.

– Idegen járt itt.

De az öregember megrázta a fejét.

– Nem biztos.

– Miért?

Az öreg a kezében tartott szálra nézett.

– Mert ezt a kabátot ismerem.

A nő lassan megfordult.

– Kié?

Az öregember hosszú hallgatás után kimondta a nevet:

– Samuel.

A család legfiatalabb férfija elsápadt.

Samuel azonban nem volt sehol.

A kunyhó belsejében mindenki egyszerre kezdte keresni. Az asztal alatt, a pajtában, a szerszámoskamrában.

Semmi.

Aztán a nő észrevett valamit.

A füstház ajtajának belső oldalán egy friss karcolás húzódott.

Mintha valaki belülről próbálta volna bezárni.

A nő szíve összeszorult.

– Samuel!

Nem érkezett válasz.

A férfi berúgta az ajtót.

A sűrű füstben először semmit sem lehetett látni.

Aztán egy halk köhögés hallatszott.

– Itt van!

Caleb és a férfi együtt húzták ki Samuelt a földre.

A fiú eszméletlen volt.

A nő letérdelt mellé.

– Samuel! Hallasz engem?

A fiú szeme lassan kinyílt.

– Én… nem akartam…

A férfi közelebb hajolt.

– Mit nem akartál?

Samuel remegni kezdett.

– Nem én gyújtottam meg.

– Akkor ki?

A fiú a füstház sötét sarka felé mutatott.

– Egy ember…

A család megdermedt.

– Milyen ember?

Samuel nehezen lélegzett.

– Egy férfi. Fekete kabátban.

A nő arca megkeményedett.

– Mit csinált?

Samuel becsukta a szemét.

– Azt mondta, hogy ez a füstház többé nem a tiétek.

Csend lett.

Az öregember lassan felállt.

– Ez lehetetlen.

Samuel azonban tovább beszélt.

– Azt mondta… hogy a hegy másik oldalán lévő földet már eladták.

A férfi ökölbe szorította a kezét.

– Kinek?

Samuel a nőre nézett.

– Egy bányavállalatnak.

A nő nem mozdult.

Évek óta ez a család élt ezen a hegyen. A föld, az erdő, a kunyhó, a füstház – mindent a saját kezükkel építettek fel.

De most valaki azt állította, hogy az otthonuk egy részét eladták.

És ha ez igaz volt, a füstház felgyújtása nem baleset volt.

Hanem üzenet.

A férfi felállt.

– Először oltsuk el a tüzet.

A család munkához látott.

Hóval, homokkal és lapátokkal dolgoztak. Egy órával később a lángok végre kialudtak.

A füstház megfeketedett.

A kolbászok nagy része azonban megmaradt.

A nő egyenként levette őket a kampókról.

– Amit meg lehet menteni, megmentjük.

Senki sem szólt.

Hajnalra a vihar elcsendesedett.

A család a konyhában ült, miközben Samuel takaróba csavarva feküdt a tűz mellett.

Ekkor az öregember elővett egy régi fémdobozt.

– Ezt még apám adta nekem.

Kinyitotta.

Belül megsárgult papírok feküdtek.

A legfelső dokumentumon egy régi térkép volt.

Az öregember a hegygerincre mutatott.

– Nézzétek.

A nő közelebb hajolt.

A térképen egy vastag vonal futott keresztül a család földjén.

– Mi ez?

– A régi birtokhatár.

A férfi elvette a papírt.

– Ez alapján a bányavállalat nemcsak a hegy másik oldalát akarja.

Az öregember felnézett.

– Hanem az egész völgyet.

A nő ekkor észrevett valamit a térkép alján.