„Valami nincs rendben a tűzzel…”
A férfi hangja alig volt több suttogásnál, mégis mindenki meghallotta.
A nő azonnal a füstház felé indult. A hó már bokáig ért a tornác lépcsőjén, a szél pedig úgy süvített végig a fenyők között, mintha valami láthatatlan erő próbálná figyelmeztetni őket.
A férfi utána lépett.
– Ne menj oda! – szólt rá. – A füst túl sűrű.
A nő azonban megállt az ajtó előtt, és beleszagolt a levegőbe.
Nem a megszokott, édes, füstös illatot érezte.
Hanem valami mást.
Olajos, keserű szag terjengett a hóban.
– Ez nem a fa füstje – mondta halkan.
Az öregember bólintott.
– Én is ezt éreztem.
A férfi ledobta a prémes mellényt a hóba, és közelebb lépett a füstházhoz. A tető alól vékony lángok kezdtek előtörni.
A család egyik fiatalabb tagja, Caleb, egy vödör vízzel rohant oda.
– Meg kell állítanunk, mielőtt eléri a gerendákat!
A nő azonban felemelte a kezét.
– Ne vizet!
Mindenki ránézett.
– Ha zsír került a tűzre, a víz csak rosszabbá teszi.
Az öregember arca megváltozott.
– Zsír?
A nő a füstház mögé mutatott.
– Menjetek a hátsó falhoz. Nézzétek meg a hordókat.
Caleb és a férfi megkerülték az épületet. Néhány másodperccel később kiáltás hallatszott.
– Itt vannak!
A hóban egy felborult fahordó hevert.
Mellette egy hosszú, nedves nyom vezetett egészen a füstház faláig.
A hordóban sertészsír volt.
De nem kellett volna ott lennie.
Az egyik hordó oldalán friss repedés húzódott.
A nő térdre ereszkedett, kezével megérintette a havat.
– Ez nem magától történt.
A férfi ránézett.
– Mit akarsz mondani?
– Valaki felborította.
A család egyszerre elhallgatott.
A hó tovább hullott.
Az öregember lassan becsukta a szemét.
– Ma este csak mi voltunk itt.
A nő felállt.
– Nem.
A férfi a szemébe nézett.
– Akkor ki?
A nő nem válaszolt azonnal.
Aztán a ház felé mutatott.
– Nézzétek meg a hátsó ajtót.
Caleb odaszaladt.
Az ajtó mellett friss lábnyomokat talált.
Nem a család csizmáinak nyomai voltak.
Keskenyebbek voltak.
És a hóban egyetlen fekete gyapjúszál maradt.
A férfi lehajolt érte.
– Idegen járt itt.
De az öregember megrázta a fejét.
– Nem biztos.
– Miért?
Az öreg a kezében tartott szálra nézett.
– Mert ezt a kabátot ismerem.
A nő lassan megfordult.
– Kié?
Az öregember hosszú hallgatás után kimondta a nevet:
– Samuel.
A család legfiatalabb férfija elsápadt.
Samuel azonban nem volt sehol.
A kunyhó belsejében mindenki egyszerre kezdte keresni. Az asztal alatt, a pajtában, a szerszámoskamrában.
Semmi.
Aztán a nő észrevett valamit.
A füstház ajtajának belső oldalán egy friss karcolás húzódott.
Mintha valaki belülről próbálta volna bezárni.
A nő szíve összeszorult.
– Samuel!
Nem érkezett válasz.
A férfi berúgta az ajtót.
A sűrű füstben először semmit sem lehetett látni.
Aztán egy halk köhögés hallatszott.
– Itt van!
Caleb és a férfi együtt húzták ki Samuelt a földre.
A fiú eszméletlen volt.
A nő letérdelt mellé.
– Samuel! Hallasz engem?
A fiú szeme lassan kinyílt.
– Én… nem akartam…
A férfi közelebb hajolt.
– Mit nem akartál?
Samuel remegni kezdett.
– Nem én gyújtottam meg.
– Akkor ki?
A fiú a füstház sötét sarka felé mutatott.
– Egy ember…
A család megdermedt.
– Milyen ember?
Samuel nehezen lélegzett.
– Egy férfi. Fekete kabátban.
A nő arca megkeményedett.
– Mit csinált?
Samuel becsukta a szemét.
– Azt mondta, hogy ez a füstház többé nem a tiétek.
Csend lett.
Az öregember lassan felállt.
– Ez lehetetlen.
Samuel azonban tovább beszélt.
– Azt mondta… hogy a hegy másik oldalán lévő földet már eladták.
A férfi ökölbe szorította a kezét.
– Kinek?
Samuel a nőre nézett.
– Egy bányavállalatnak.
A nő nem mozdult.
Évek óta ez a család élt ezen a hegyen. A föld, az erdő, a kunyhó, a füstház – mindent a saját kezükkel építettek fel.
De most valaki azt állította, hogy az otthonuk egy részét eladták.
És ha ez igaz volt, a füstház felgyújtása nem baleset volt.
Hanem üzenet.
A férfi felállt.
– Először oltsuk el a tüzet.
A család munkához látott.
Hóval, homokkal és lapátokkal dolgoztak. Egy órával később a lángok végre kialudtak.
A füstház megfeketedett.
A kolbászok nagy része azonban megmaradt.
A nő egyenként levette őket a kampókról.
– Amit meg lehet menteni, megmentjük.
Senki sem szólt.
Hajnalra a vihar elcsendesedett.
A család a konyhában ült, miközben Samuel takaróba csavarva feküdt a tűz mellett.
Ekkor az öregember elővett egy régi fémdobozt.
– Ezt még apám adta nekem.
Kinyitotta.
Belül megsárgult papírok feküdtek.
A legfelső dokumentumon egy régi térkép volt.
Az öregember a hegygerincre mutatott.
– Nézzétek.
A nő közelebb hajolt.
A térképen egy vastag vonal futott keresztül a család földjén.
– Mi ez?
– A régi birtokhatár.
A férfi elvette a papírt.
– Ez alapján a bányavállalat nemcsak a hegy másik oldalát akarja.
Az öregember felnézett.
– Hanem az egész völgyet.
A nő ekkor észrevett valamit a térkép alján.






