Egy kézzel írt név szerepelt rajta.
Nem egy idegené.
Hanem egy családtagé.
A szobában ismét csend lett.
A nő lassan kimondta:
– Valaki közülünk adta el a földet.
Odakint újra elkezdett havazni.
A család tagjai egymásra néztek.
És ekkor kopogás hallatszott az ajtón.
Három lassú koppanás.
A férfi felállt.
Kinyitotta az ajtót.
A hóviharban egy fekete kabátos férfi állt.
A kezében egyetlen borítékot tartott.
– Ezt maguknak küldték – mondta.
A nő átvette.
A borítékon mindössze négy szó állt:
„Hajnalig hagyják el.”
A nő összegyűrte a papírt.
– Nem megyünk sehová.
A férfi elmosolyodott.
– Akkor holnap nemcsak a füstház fog égni.
Azzal megfordult, és eltűnt a hóban.
A nő becsukta az ajtót.
A család mögötte állt.
És ekkor az öregember halkan megszólalt:
– Ha valóban háborút akarnak, megkapják.
De amit egyikük sem tudott még, az az volt, hogy a család legnagyobb titka nem a föld alatt rejtőzött.
Hanem a régi füstház padlója alatt.
És valaki azon az éjszakán már elindult, hogy megtalálja.






