– Soha nem akartam elvenni tőled.

– Most már tudom.

Felállt.

Az ajtónál megállt, majd visszafordult.

– A házat végül nem adom el.

– Miért?

– Mert rájöttem valamire.

– Mire?

– Arra, hogy nem a ház volt az értékes. Hanem az, amit te csináltál belőle.

Nem tudtam, mit mondjak.

Amélia lassan elmosolyodott.

– Kár, hogy ezt csak akkor értettem meg, amikor már nem voltál ott.

Miután elment, sokáig ültem csendben.

Nem éreztem győzelmet.

Nem éreztem bosszút.

Csak azt, hogy végre lezárult valami.

Aznap este Rui újra írt.

„Találkoznál velem?”

Sokáig néztem az üzenetet.

Régen azonnal igent mondtam volna.

Most viszont már nem azért éltem, hogy valaki végre engem válasszon.

Én választottam magamat.

És talán pontosan ezért tudtam nyugodtan válaszolni:

„Igen. De ezúttal nem a múltunkról fogunk beszélni. Arról beszéljünk, hogy van-e még közös jövőnk.”

Az üzenetet elküldtem.

És először hosszú idő után nem féltem attól, milyen választ kapok.

Nếu bạn muốn, tôi có thể viết tiếp PHẦN 2 bằng tiếng Hungary, với tình tiết Rui muốn quay lại nhưng Amélia bất ngờ phát hiện một bí mật về căn nhà có thể làm thay đổi toàn bộ câu chuyện.