A nő ránézett.
„Amit tegnap este megígértem.”
„Milyen ígéretet?”
Clara lassan kinyitotta a borítékot.
„Bejelentem, ki birtokolja valójában a Valverde-vagyont.”
A terem felmorajlott.
Leonor elsápadt.
Inés pedig hirtelen rájött valamire.
Clara apja nem egyszerűen egy hozományt adott a lányának.
Egy egész birodalmat adott neki.
És most Clara készen állt arra, hogy mindenki előtt kimondja az igazat.
Csakhogy ekkor egy inas rohant be a terembe.
„Felség!”
Sebastián felé fordult.
„Mi történt?”
Az inas remegő kézzel tartott egy levelet.
„Ezt most hozták a bankból.”
Sebastián feltépte a borítékot.
Elolvasta az első sort.
Aztán a másodikat.
És hirtelen minden vér kifutott az arcából.
Clara észrevette.
„Mi az?”
Sebastián lassan felnézett rá.
„Az apád…”
Clara tekintete megkeményedett.
„Mit tett az apám?”
Sebastián alig tudott megszólalni.
„Nem halt meg.”
A terem teljesen elnémult.
Clara kezéből kiesett a boríték.
Sebastián pedig kimondta azt a mondatot, amely mindent megváltoztatott:
„A Montero-bank ma reggel új tulajdonost jelentett be.”
Clara szíve egy pillanatra megállt.
„Ki az?”
Sebastián az ajtó felé nézett.
Ott egy ősz hajú férfi állt fekete kabátban.
Clara azonnal felismerte.
Az apja.
Élve.
És mosolyogva.
„Én” – mondta Don Rafael Montero. „És azért jöttem, hogy befejezzem, amit a lányom elkezdett.”






