Másnap reggel pontosan 8:17-kor megszólalt a telefonom.

Az ügyvédem, Robert Hale volt az.

– Emily, remélem, felkészültél – mondta mindenféle bevezetés nélkül. – Ma megkapod a végrendelet teljes másolatát. És van még valami, amiről az apád azt kérte, hogy csak akkor beszéljek, ha már eltemettétek.

Leültem a konyhaasztalhoz.

– Mi az?

Robert néhány másodpercig hallgatott.

– Az örökség összege valóban körülbelül kétmillió dollár. De nem úgy kapod meg, ahogy a férjed gondolja.

A szívem egy pillanatra kihagyott.

– Mit jelent ez?

– Azt, hogy a pénz egy családi vagyonkezelő alapba került. A kedvezményezett te vagy. És a dokumentumok alapján Travisnek ehhez semmilyen közvetlen joga nincs.

Behunytam a szemem.

Apa.

Még a halála előtt is előre gondolkodott.

De Robert még nem fejezte be.

– Van egy másik rész is. Az apád külön záradékot írt bele arra az esetre, ha valaki megpróbálná nyomás alá helyezni téged az örökség miatt.

– Mit nevezett meg?

Robert hangja komolyabb lett.

– Házastársi nyomást. Pénzügyi manipulációt. Kényszerítést. És azt is, ha valaki az örökségedet közös vagyonnak próbálná feltüntetni.

A kezem megdermedt a kávéscsésze fölött.

Eszembe jutott Travis előző esti mondata.

„Megosztjuk a kétmilliót anyáddal.”

Hirtelen már nem tűnt ostoba viccnek.

Hanem figyelmeztetésnek.

Robert folytatta:

– Az apád azt is kérte, hogy ha bármi ilyesmi történik, azonnal értesíts engem.

– És ha már megtörtént?

– Akkor különösen.

Letettem a csészét.

– Robert, Travis tudni fog a pénzről?

– Igen. De csak annyit, amennyit te közölsz vele.

Ekkor kopogás hallatszott.

Travis állt az ajtóban.

A kezében két kávé volt.

– Jó reggelt, örökösnő – mondta mosolyogva.

Nem mosolyogtam vissza.

– Miről beszéltél tegnap este Denise-zel?

A mosolya eltűnt.

– Semmiről.

– Travis.

– Jó, beszéltünk róla. És akkor mi van?

Felálltam.

– Azt mondta neked, hogy hogyan kellene kezelnünk az örökséget?

– Emily, ne kezdjük ezt.

– Csak válaszolj.

Sóhajtott.

– Azt mondta, hogy nem lenne normális, ha az anyád egyedül tartaná meg azt a pénzt. Végül is te vagy az egyetlen örökös.

– Nem.

Travis értetlenül nézett rám.

– Mi nem?

– Nem vagyok az egyetlen örökös.

Csend lett.

– Tessék?

– Apa másképp rendelkezett.

A férjem arca megfeszült.

– Mennyit hagyott rád?

Nem válaszoltam.

– Emily, mennyit?

– Ez nem a te dolgod.

Ekkor már nem próbált viccelődni.

– A férjed vagyok.

– Pontosan – mondtam. – És tegnap este már eldöntötted, hogy a pénzem hogyan lesz elosztva. Még azelőtt, hogy én egyáltalán tudtam volna, mi van a végrendeletben.

Travis közelebb lépett.

– Ez most komoly? Az apád meghalt, és te már ellenem fordulsz?

A mondat annyira hidegen hangzott, hogy egyszerre minden világossá vált.

Nem a gyász zavarta.

A pénz hiánya zavarta.

A csengő megszólalt.

Robert állt az ajtóban.

Travis hátrált egy lépést.

– Ki ez?

– Apa ügyvédje.

Robert belépett, és letette az aktatáskáját az asztalra.

– Mr. Walker, szerintem jobb, ha ezt most együtt hallja.

Travis rám nézett.

– Mit csinálsz?

– Semmit – feleltem. – Csak végre meghallgatom, mit hagyott rám az apám.

Robert kinyitotta a mappát.

– Dr. Michael Parker végrendeletének egyik legfontosabb rendelkezése szerint a kétmillió dolláros vagyon nem kerül közvetlenül Emily Walker birtokába.

Travis szinte elmosolyodott.

– Rendben. Akkor közös vagyonként kezeljük.

Robert ránézett.

– Nem.

A mosoly azonnal eltűnt.

– A pénz egy visszavonhatatlan családi trustban van. Emily az elsődleges kedvezményezett. A férje nem kedvezményezett.

– De házasok vagyunk.

– Ez jogilag nem változtat a trust feltételein.

Travis arca vörösödni kezdett.

– És mikor kapja meg?

– A hozamokat bizonyos feltételek mellett igen. A tőkéhez azonban csak a trust által meghatározott célokra férhet hozzá.

– Milyen célokra?

Robert becsukta a mappát.

– Lakhatás. Oktatás. Egészségügyi költségek. Hosszú távú pénzügyi biztonság. És kizárólag Emily javára.

Travis rám nézett.

A tekintetében már nem volt humor.

Csak hitetlenkedés.

– Te tudtál erről?

– Tegnap este még nem tudtam minden részletet.

– De tudtad, hogy apa valamit elintézett.

– Igen.

A következő kérdése már szinte suttogás volt.

– Mennyi van pontosan benne?

Robert nem válaszolt azonnal.

Aztán azt mondta:

– Kétmillió-négyszázhatvanezer dollár jelenlegi értéken.

Travis arca megváltozott.

– Mi?

– A befektetési számlák értéke az elmúlt hónapokban nőtt.

Ekkor megcsörrent a telefonom.

Denise volt.

Nem vettem fel.

Újra hívott.

Aztán üzenetet küldött:

„Emily, beszélnünk kell. Ez most mindannyiunk jövőjéről szól.”

Megmutattam Travisnek.

– Úgy tűnik, már tudja.

– Én nem mondtam el neki.

Robert lassan összecsukta az aktatáskáját.

– Akkor valaki más igen.

Travis rám nézett.

És abban a pillanatban rájöttem valamire.

Nem az volt a legnagyobb probléma, hogy a férjem és az anyósa a pénzemet akarták.

Hanem az, hogy valaki már a háttérben dolgozott azon, hogy megszerezzék.

Aznap délután elmentem apám házába.

A dolgozószobájában minden ugyanott volt, ahol hagyta.

A könyvek.

A régi fényképek.

A sztetoszkóp.

És az íróasztal közepén egy boríték, rajta az én nevemmel.

„Emilynek – csak a halálom után.”

Reszkető kézzel nyitottam ki.

Egyetlen levél volt benne.