Az első sora így szólt:
„Ha ezt olvasod, valószínűleg már megpróbálták megszerezni azt, amit neked hagytam.”
Megállt a lélegzetem.
A következő sor pedig mindent megváltoztatott:
„És ha Travisről van szó, ne vitatkozz vele. Ne figyelmeztesd. Ne mondd el neki, mit tudsz.”
A levél végén egy név szerepelt.
Nem Travisé.
Nem Denise-é.
Hanem valakié, akitől soha nem gondoltam volna, hogy köze van az egészhez.
Robert Hale.
Az apám ügyvédje.
A férfi, aki éppen néhány órával korábban azt állította, hogy megvéd engem.
A levél utolsó mondata pedig ennyi volt:
„Emily, ha Robert azt mondja, hogy a pénz biztonságban van, ne higgy neki. Ellenőrizd a 7-es számlát.”
És ekkor megértettem, miért mondta apám három héttel a halála előtt:
„Kislányom, ha egyszer mindenki azt mondja neked, hogy bízz bennük, akkor pontosan azt az embert keresd, akiben senki más nem kételkedik.”
A 7-es számla létezéséről addig a pillanatig senki sem tudott.
Legalábbis ezt hittem.
Amíg meg nem láttam a dolgozószoba ajtaja alatt becsúsztatott második borítékot.
Rajta egyetlen szó állt:
TRAVIS.






