Az első sora így szólt:

„Ha ezt olvasod, valószínűleg már megpróbálták megszerezni azt, amit neked hagytam.”

Megállt a lélegzetem.

A következő sor pedig mindent megváltoztatott:

„És ha Travisről van szó, ne vitatkozz vele. Ne figyelmeztesd. Ne mondd el neki, mit tudsz.”

A levél végén egy név szerepelt.

Nem Travisé.

Nem Denise-é.

Hanem valakié, akitől soha nem gondoltam volna, hogy köze van az egészhez.

Robert Hale.

Az apám ügyvédje.

A férfi, aki éppen néhány órával korábban azt állította, hogy megvéd engem.

A levél utolsó mondata pedig ennyi volt:

„Emily, ha Robert azt mondja, hogy a pénz biztonságban van, ne higgy neki. Ellenőrizd a 7-es számlát.”

És ekkor megértettem, miért mondta apám három héttel a halála előtt:

„Kislányom, ha egyszer mindenki azt mondja neked, hogy bízz bennük, akkor pontosan azt az embert keresd, akiben senki más nem kételkedik.”

A 7-es számla létezéséről addig a pillanatig senki sem tudott.

Legalábbis ezt hittem.

Amíg meg nem láttam a dolgozószoba ajtaja alatt becsúsztatott második borítékot.

Rajta egyetlen szó állt:

TRAVIS.