2. RÉSZ – A férfi, aki tudta, hová tűnt a kétmillió
– Persze. Hatkor végezhetsz – mondta Rosa. – De Claire, bármit is tervezel, ne menj oda egyedül.
Elmosolyodtam.
– Nem fogok.
– Ki jön érted?
Nem válaszoltam azonnal.
Aznap este hat órakor ugyanis nem egy taxit vártam a Rosa’s Diner előtt.
Egy fekete Bentley állt meg a járda mellett.
A sofőr kiszállt, megkerülte az autót, és kinyitotta előttem a hátsó ajtót.
– Miss Hayes?
– Igen.
– Mr. Sterling küldött.
A gyomrom összerándult.
Richard Sterling.
Vanessa apja.
Grant leendő apósa.
Az az ember, akinek a cége hónapok óta üzletelt Granttel.
Az az ember, akiről azt hittem, semmit sem tud arról, ami három évvel korábban történt.
Beszálltam.
A bőrülés túl puha volt. Az autóban halk zongorazene szólt.
Az első néhány percben egyikünk sem beszélt.
Aztán a sofőr a visszapillantó tükörben rám nézett.
– Mr. Sterling azt mondta, ne féljen.
– Nem félek.
– Azt is mondta, hogy ezt mondja majd.
Elmosolyodtam.
– Úgy látszik, Richard Sterling sokat tud rólam.
– Többet, mint gondolná.
Ekkor pillantottam meg a borítékot az ülésen.
A nevem volt rajta.
Felnyitottam.
Egyetlen mondat állt benne:
„Claire, a kétmillió dollárt nem Grant lopta el. Én tudom, ki kapta meg.”
A papír majdnem kiesett a kezemből.
Richard Sterling irodája a város egyik legrégebbi épületének legfelső emeletén volt.
Az ablakokon keresztül az egész kikötőt látni lehetett.
Richard az íróasztala mögött állt, amikor beléptem.
Nem ült le.
Nem kínált italt.
Csak nézett rám.
– Három évvel ezelőtt elhitték rólad, hogy loptál.
– Igen.
– Grant pedig gondoskodott róla, hogy mindenki elhiggye.
– Igen.
– De azt nem tudja, hogy én három éve keresem ugyanazt a pénzt.
Leültem.
– Miért?
Richard elővett egy vékony mappát.
A borítón ez állt:
ASHCOM HOLDINGS.
A szívem nagyot dobbant.
– Ez az a cég.
– Igen.
Kinyitotta a mappát.
Az első oldalon egy bankszámlaszám szerepelt.
A másodikon egy dátum.
A harmadikon egy aláírás.
Grant Ashfordé.
– Ezt már láttam – mondtam.
Richard megrázta a fejét.
– Nem ezt az oldalt.
Lapozott.
És akkor megláttam.
Egy második utalást.
Ugyanarról a számláról.
Ugyanazon a napon.
Pontosan 1 982 400 dollár.
– A maradék húszezer-kétszáz dollárt pedig készpénzben vették fel – mondta Richard. – Három nappal később.
– Ki?
Richard nem válaszolt.
Csak egy nevet tolt elém.
Vanessa Sterling.
Felnéztem rá.
– A lánya?
– Igen.
A szoba hirtelen túl csendes lett.
– Vanessa nem tudott róla – mondtam.
Richard arca megkeményedett.
– Dehogynem.
Aznap este nem azért mentem vissza a dinerbe, hogy dolgozzak.
Leültem Rosa konyhájában, és elé tettem a dokumentumokat.
Ő végigolvasta őket.
– Claire…
– Tudom.
– Azt mondtad, Grant csak téged akart megsemmisíteni.
– Akkor ezt hittem.
Rosa lassan becsukta a mappát.
– És most?
– Most már azt hiszem, engem csak el akart tüntetni az útból.
– Miért?
A választ nem tudtam.
De egy dologban biztos voltam.
Másnap este Grant nem egyszerűen az eljegyzési partiját rendezte meg.
Hanem valamit be akart jelenteni.
És én pontosan tudtam, mit.
3. RÉSZ – Az eljegyzési parti
Szombat este hét előtt öt perccel érkeztem meg a Westbrook Country Clubhoz.
A portás meglátta a limuzint.
Aztán meglátott engem.
És megváltozott az arca.
A vendégek beszélgetése fokozatosan halkult el.
Kiszálltam az autóból.
Nem viseltem drága ruhát.
Nem viseltem ékszereket.
Egy egyszerű fekete ruhám volt, amit Rosa kölcsönzött.
De nem egyedül érkeztem.
A sofőr utánam kiszállt, és átadott egy hosszú, fekete dobozt.
A vendégek suttogni kezdtek.
– Ki hozta?
– Richard Sterling?
– Miért Sterling limuzinjával jött?
Aztán megláttam Grantet.
A terem másik végén állt Vanessa mellett.
Három év alatt sokat változott.
Drágább öltönyt viselt.
Magabiztosabb volt.
De amikor meglátott engem…
az arcáról eltűnt a mosoly.
Vanessa követte a tekintetét.
– Claire?
Grant odalépett hozzám.
– Nem számítottam rá, hogy tényleg eljössz.
– Te hívtál.
– Azt hittem, talán túl nehéz lesz neked.
Ránéztem.
– Neked nehéz lesz.
A mosolya eltűnt.
– Még mindig ugyanaz vagy.
– Nem. Éppen ez a probléma.
Ekkor a terem másik végén megszólalt egy pohár.
Richard Sterling lépett a mikrofonhoz.
Grant megmerevedett.
– Hölgyeim és uraim – mondta Richard. – Mielőtt a fiatal pár ünneplésére sor kerülne, szeretnék egy fontos bejelentést tenni.
Grant odalépett hozzá.
– Richard, ezt most nem—
– De igen.
Richard felemelte a mappát.
– Három évvel ezelőtt kétmillió dollár tűnt el egy vállalat számlájáról.
A terem elcsendesedett.
Grant rám nézett.
Én nem mozdultam.
Richard folytatta:
– Egy nőt vádoltak meg a lopással.
Vanessa elsápadt.
– De az igazság az, hogy Claire Hayes soha nem lopott el egyetlen centet sem.
Valaki hátul felszisszent.
Grant odalépett a mikrofonhoz.
– Ez nevetséges.
Richard ránézett.
– Akkor talán elmondod, Grant, miért ugyanazon a napon utaltál 1 982 400 dollárt az Ashcom Holdings számlájára?
Grant arca megváltozott.
És akkor Vanessa megszólalt.
– Apa…
Richard ránézett.
– Te is tudtál róla.
Vanessa hátralépett.






