Laurel egy csészét nyújtott felé.

“Most én jövök.”

Elfogadta.

Két utcával arrébb Hannah egy étteremben várt.

Seattle-ből repült a hétvégére.

Hónapokon át Nolan említette Laurelt a vasárnapi hívásaikon.

Hannah végül követelte, hogy találkozhasson azzal a nővel, aki apját egyszerre volt bosszús, lenyűgözött és váratlanul reménykedő.

Nolan és Laurel tovább haladtak a város fényei alatt.

Nem várt rá fényűző ígéret.

Nem meglepetés lánykérés.

Csak két ember, akik egyszer félreértették egymást ugyanannak a tárgyalóteremnek az ellenkező oldaláról, és lassan megtanultak újra keresni.

A szenteste nem változtatta meg Nolan Mercert.

Már tudta, ki ő.

Ez megváltoztatta Laurel Bennettet.

Nem azért, mert rájött, hogy a kávét hozó férfi nagyobb anyagi hatalommal bír, mint bárki más a teremben.

Hanem mert végre megértette, hogy a tiszteletnek soha nem kellett volna attól függnie, hogy ezt a tényt felfedezi.