Laurel egy csészét nyújtott felé.
“Most én jövök.”
Elfogadta.
Két utcával arrébb Hannah egy étteremben várt.
Seattle-ből repült a hétvégére.
Hónapokon át Nolan említette Laurelt a vasárnapi hívásaikon.
Hannah végül követelte, hogy találkozhasson azzal a nővel, aki apját egyszerre volt bosszús, lenyűgözött és váratlanul reménykedő.
Nolan és Laurel tovább haladtak a város fényei alatt.
Nem várt rá fényűző ígéret.
Nem meglepetés lánykérés.
Csak két ember, akik egyszer félreértették egymást ugyanannak a tárgyalóteremnek az ellenkező oldaláról, és lassan megtanultak újra keresni.
A szenteste nem változtatta meg Nolan Mercert.
Már tudta, ki ő.
Ez megváltoztatta Laurel Bennettet.
Nem azért, mert rájött, hogy a kávét hozó férfi nagyobb anyagi hatalommal bír, mint bárki más a teremben.
Hanem mert végre megértette, hogy a tiszteletnek soha nem kellett volna attól függnie, hogy ezt a tényt felfedezi.






