Aznap este, miközben a bátyám drága új házában állva, azon tűnődtem, vajon végre ideje-e abbahagyni az elismerésük keresését.
Aztán Rachel újra megtalált.
Három nővel közeledett, akik úgy tűnt, mintha összehangolták volna a ruhájukat egy csoportos csevegésben.
A kandalló mellett álltam, vizet ittam.
Rachel a poharamra pillantott.
“Nem isz?”
“Én vezetek.”
“Ó, igen. A Honda.”
A barátai mosolyogtak.
Elégedettnek tűnt.
“Szóval, Vanessa, Jarred azt mondta, még mindig egyedülálló vagy.”
“Így van.”
“Nem lesz ez magányos?”
“Nem különösebben.”
“Tényleg? Mert el sem tudom képzelni, hogy a te korodban lennék férj vagy rendes karrier nélkül.”
Kortyoltam egy kortyot a vízből.
“Hihetetlen, mit élnek túl az emberek.”
Az egyik barátja felhorkant.
Rachel figyelmen kívül hagyta.
“Komolyan. Gondolkodnod kellene a jövődre. A szabadúszó munka nem éppen stabil.”
“Ezt a következő igazgatósági ülésen megemlítem.”
Nevetett.
“Ó, ez aranyos. A kis üzleti megbeszéléseidet igazgatótanács ülésekre hívod?”
Jarred odasétált.
“Mi történik?”
“Adok a nővérednek egy kis karriertanácsot.”
“Sok szerencsét,” mondta. “Sosem hallgat rá.”
Rachel nekidőlt hozzá.
“Csak azt mondom, hogy nagyobban kellene gondolkodnia.”
“Hogy nagyobb?” kérdeztem.
“Vállalati tapasztalat. Egy igazi cég. Valódi előnyök. Valódi karrierfejlődés.”
“Csodásan hangzik.”
Kiegyenesedett, egyértelműen várva a következő kérdést.
Szóval odaadtam neki.
“Hol dolgozol?”
Az arckifejezése teljesen megváltozott.
“Helix Media.”
Aznap este először majdnem elejtettem a poharamat.
Rachel folytatta, mielőtt megszólalhattam volna.
“Most szereztem el egy hihetetlen pozíciót ott. Nagyon szelektív felvételi folyamat. Gyakorlatilag ők a régió legjobb digitális stratégiai cége.”
Ránéztem.
Helix Media.
Az én cégem.
“Mit csinálsz ott?”
“Vezetői stratégia.”
Ez érdekes volt.
A vezetői stratégiai csapatunk hétfőből állt, és mindegyiket személyesen alkalmaztam.
“Értem.”
Rachel mosolygott.
“Vezetői pályán vagyok. Azonnal felismerték a potenciálomat.”
“Mikor kezdtél el?”
“Hétfő.”
Hétfő.
Öt nappal korábban.
A hét egy részét Tokióban töltöttem, és átnéztem az analitikai részlegünk bővítését, mielőtt New Yorkba repültem.
A HR-igazgatónk csütörtökön elküldte nekem a heti felvételi összefoglalót.
Alig pillantottam rá.
De most egy név visszatért eszembe.
Rachel Miller.
Junior ügyfélkezelő.
Értékesítési osztály.
Kilencven napos bevezető időszak.
Újra megnéztem az arcát.
Igen.
Határozottan ugyanaz a Rachel Miller.
Alig hittem el a szerencsém.
Vagy az övét, attól függően, hogyan teltek a következő pár perc.
“Ez igazán nagy teljesítmény,” mondtam.
“Tudom.”
Összefonta a karját.
“Valójában már közel állok a vezérigazgatóhoz.”
Pislogtam.
“A vezérigazgató?”
“Vanessa Mitchell. Zseniális.”
A bátyám vigyorgott.
“Látod, Ness? Egy másik Vanessa. Csak ez sikeres.”
Ránéztem.
Nevetett.
“Gyerünk. Csak viccelek.”
Rachel a karjára tette a kezét.
“Komolyan, a vezérigazgatónk hihetetlenül ijesztő. Nem tűri a középszerű embereket. De ő szeret engem.”
“Tényleg?”
“Ó, abszolút.”
Rachel a barátaira pillantott.
“Kedden privát beszélgetésünk volt az irodájában. Azt mondta, hogy arra emlékeztetem, amikor fiatalabb volt.”
Majdnem nevettem.
Kedden egy tokiói konferenciateremben voltam, ahol egy japán partnerrel kötött szerződést néztem át.
Nem voltam a chicagói irodámban.
Aznap este előtt soha nem találkoztam Rachel Millerrel.
De úgy tűnik, már kialakult egy különleges kötelék vele.
“Milyen kedves,” mondtam.
Rachel épp most kezdte.
“Azt mondta, gyorsítani akar vezetőségbe.”
“Öt nap után?”
“Ha tehetséged van, az emberek észreveszik.”
Apa odalépett, vonzódva a beszélgetéstől.
“Mi ez a menedzsmentről?”
Rachel felderült.
“Beszéltem Vanessának az új pozíciómról a Helixnél.”
Apa mosolygott.
“Kiváló társaság, amit hallottam.”
Majdnem kiköptem a vizemet.
Folytatta.
“Rachel ambiciózus, Vanessa. Tanulhatsz tőle valamit.”
“Biztosan tanulok valamit.”
Apa bólintott, teljesen figyelmen kívül hagyva a szarkazmust.
Rachel oldalra billentette a fejét.
“Talán, ha jobban megalapozom, segíthetek Vanessának találni egy helyet.”
“Ez nagylelkű,” mondta apa.
“Valami belépő szintű. Talán adminisztratív munkát.”
Mosolya kiszélesedett.
“Vagy a postázóban. Mindenkinek el kell kezdenie valahol.”
Az egyik barátja kényelmetlenül nézett ki.
Jarred felnevetett.
Apa tényleg bólintott.
“Ez talán jó neki jön.”
A poharat a kandallóra tettem.
“Rachel, mondj valamit.”
“Persze, drágám.”
“Mit mondott a vezérigazgató a kiotói számláról?”
Rachel nem habozott.
“Ó, agresszíven bővítjük azt a fiókot.”
“Tényleg?”
“Nagyon agresszíven. Csúcskategóriás robotika. Ez egy bizalmas projekt, szóval nem kell sokat mondanom.”
“Természetesen.”
“De ő kérte a véleményemet a kampányról.”
Egyenesen rá néztem.
“Ez érdekes.”
“Miért?”
“Mert Helixnek nincs Kiotói számlája.”
Rachel mosolya elhalványult.
Folytattam.
“Négy éve leállítottuk azt a műholdas műveletet. Jelenlegi ázsiai műveleteink Tokióban és Szöulban találhatók.”
Rám meredt.
Aztán nevetett.
“Úristen. Olvastál egy cikket az interneten, és azt hiszed, szakértő vagy?”
“Nem. Csak azt tudom, hogy a fiók nem létezik.”
“Valójában a cégen belül vagyok, Vanessa.”
“Öt teljes napig. Lenyűgöző.”
A barátai elhallgattak.
Jarred arca megkeményedett.
“Ness, hagyd abba.”
De Rachel még nem ért véget.
“Féltékeny vagy.”
“Miről?”
“A karrierem. A kapcsolatom. Az életem.”
Körbenéztem a drága nappaliban.
Aztán vissza rá.
“Rachel, nagyon egyszerű kérdést teszek fel. Kedden találkoztál a vezérigazgatóval?”
“Igen.”
“A chicagói irodájában?”
“Igen.”
“Egyedül?”
“Természetesen.”
Elővettem a telefonomat.
“Akkor hogyan magyarázod, hogy azon a napon Tokióban volt?”
Rachel szemei összeszűkültek.
“Utazik.”
“Igen.”
“Léteznek magánrepülők, Vanessa. Nézz utána.”
“Jó meglátás.”
Kinyitottam egy fényképet a keddi gyűlésről.
A tokiói konferenciatermet mutatta, egy aláírt partnerségi megállapodást, és a bemutató képernyőn megjelent dátumot.
Ezután nyitottam egy nyilvános üzleti cikket a Redpoint felvásárlásunkról.
A mellékelt fényképen pénteken Manhattanben a jogi csapatunk mellett álltam.
A telefont Rachel felé fordítottam.






