“Én,” mondtam.
Ezen gondolkodott.
“Maradhatok ezen a héten? Ha megkérdezem?”
“Most tetted,” mondtam, és átadtam neki a kulcsot.
Bement. Két perccel később visszajött, miközben valamit tartott két ujja között.
Az ármatrica. A turkáló asztalterítő sarkáról, amit végül a 6-os kabinban lévő kis asztalra tettem.
“Levettem,” mondta. “Végre.”
“Elég sokáig tartott.”
A piros ajtóra ragasztotta, pont a közepére, majd visszament a folyó melletti ágyhoz.
Családi árulások a házak és a keményen megszerzett függetlenség miatt végigfutnak egy mostohaapa történetén, aki zöldajtós házat adott el, miközben mostohalánya Kuvaitban szolgált, és egy anya is, aki lánya nevét aláírta a hálaadás pultján. Egy másik családtag számára, aki bajba került, olvasd el egy unokát a történetet, akit Port Canaveralban hagytak el.






