Visszajött a papírtörlővel. Bent volt Jeanne padlójáról származó darab, most már három hetes, és olyan szürke, mint egy ceruza-radír.
“Kidobhatom ezt most már?” – mondta.
“Igen, drágám. Kidobhatod.”
A kukához vezette, bedobta, majd visszajött, és leült az ölembe a vajas kezeivel.
Aztán felvette a legnagyobb darabot a saját tányérjáról, és a számhoz emelte.
“Ez neked szól,” mondta. “A jó cuccot.”
Pont az ujjai közül ettem meg.
Ha ez megérintett, küldd el valakinek, akinek átadták az üres burkolat, és azt mondták neki, hogy mosolyogjon rá.
A családi árulások maradandó nyomot hagyhatnak – olvass egy anyáról, aki megígérte egy piros ajtós faházat, és egy mostohaapáról, aki eladott egy házat, miközben a mostohafia külföldön szolgált. Egy újabb megdöbbentő családi döntéshez nézzük meg az unokát, aki egyedül hagyott egy hajójáró terminálban.






