Most már másképp értettem.
Az értékességhez nem kellett mások hibáit láthatatlanná tenni.
Néha a legfelelősségteljesebb dolog, amit tehetsz, hogy dokumentálod a munkádat, tiszteletben tartod a megadott határokat, és hagyod, hogy a vezetés lássa, valójában mit tart össze a munka.
Már nem voltam láthatatlan.
Még mindig Susan voltam.
Még mindig az a személy, aki kétszer ellenőrizte a képszereket.
Még mindig az a személy, aki észrevette, ha egy szám túl tisztának tűnt.
Még mindig az a személy, aki a megbízható rendszereket részesíti előnyben a látványos előadások helyett.
Csak most, amikor megjavítottam valamit, a felelősségnek volt neve.
A hatóságnak címe volt.
És végre a munka megkapta azt a súlyt, amire a cég mindig is támaszkodott.
A szerkezet ismét stabil volt.
Ezúttal mindenki tudta, ki tartotta fel.






