“Hogyan venhettünk volna egy kétszobás lakást lifttel, ha nem tervezed eladni a Hruscsovkát? A nagymama házából kapott pénzemmel, ugye?”
“Ó, ne kertelj már a forró kását, Yakov!” csattant fel Serafima, dacosan felemelve az állát.
“Úgyis holnap mindent megtudsz a bankban! Senki sem tervezte, hogy eladja a Hruscsovkádat! Miért veszítenénk el egy helyet, ahol lakhatnánk?”
Anya és Jakov a javítások után a Hruscsovkában fognak lakni, és az új, liftes kétszobás lakásban Ruslan és én idén tavasszal költözünk be!
Végül is családot alapítunk, és nem cipelhetjük a babakocsit fel-le a lépcsőn!
“Serafima, harapd be a nyelved!” Yakov sziszegett a nővérére, de ő csak legyintett:
“Miért kellene csendben maradnom?! Neked és Liliának nincs közös gyereketek, és soha nem is lesz! Szerinted ki örökli majd ezt a sok teret?”
Természetesen én és a jövőbeli gyermekeim leszünk! Ezért döntött anya a helyes: az új lakást Violetta Gavrilovna nevére jegyezik be,

és ez végleges!
Lilia átható pillantást vetett az anyósára.
“Micsoda történet. Szóval a megtakarításaim fedezik, de a lakás Violetta Gavrilovna nevére kerül – Serafimának?”
Violetta Gavrilovna felállt a bőrszékből. Még a ‘rossz térdei’ sem emlékeztek. Egyenesen és egyenesen állva a menyéhez lépett, készen a harcra:
Persze, hogy a lakást csak az én nevemre írják! Mit vártál, drágám? Nem fogjuk átadni a családi vagyonunkat egy kívülállónak! Te és Yakov alig vagytok házasok egy éve!
Ma vele élsz, holnap pedig akár eltűnhetsz – és búcsút mondhatsz annak a szép lakásnak! És ne feledd, a saját lányomnak még mindig szüksége van egy helyre, ahol lakhat!
“Hallottad ezt, Yakov?” kérdezte halkan Lilia.
“Szóval, a szerető családod szerint én csak kívülálló vagyok. Át kell adnom a nagymamám örökségét a nővérednek, és hagynom, hogy anyád a nappalinkban éljen.

”
A helyzet a következő: holnap nem megyek veled semmilyen bankba. Egyetlen rubelt sem fogsz kapni tőlem.
És ekkor, ahelyett, hogy szégyellte volna magát, Yakov kihúzta magát, és egyenesen Lilia mellé lépett.
“Mit értesz az alatt, hogy nem mész?!” – robbant ki.
“Megőrültél, Lilia?! Épp most adtam át a két hálószobás lakás előlegét a tulajdonosnak ma ebédnél – még nyugtát is adott nekem!”
Ha holnap kettőig nem fizetjük ki a teljes összeget, elveszítem az összes keményen megkeresett pénzemet!
“Milyen pénzed van?” kérdezte Lilia meglepetten.
“Ősz óta panaszkodsz, hogy az autójavító műhelynek nincs dolga, és a munkát csökkentették! Az elmúlt négy hónapban én fizettem az összes számlát és élelmiszert, csak a fizetésemből!”
“Ó, azok az övéi!” Violetta Gavrilovna szólalt meg csúnyán.
“A fiam gyűjtött, hogy segítsen a saját nővérének és anyjának! Mert olyan fukar vagy,

télen egy hópelyhet sem adnál nekünk! És nem kis összeg – hat hónapig kereste azt a pénzt oldalmunkákból!”
“Igen, mentem!” kiáltotta Yakov, közelebb lépve feleségéhez.
“Azt akartam, hogy anyának és Serafimának végre legyen egy rendes helyük lifttel! És már megvan a kauciós blokk! Szóval hagyd abba a hisztiteket, Lilia!”
“Ha a kauciómHolnap a makacsságod miatt csak magadat hibáztathatod! Vagy tízkor kiveszed a pénzt, mint egy rendes feleség, vagy soha nem bocsátom meg neked az elveszett megtakarításokat!”
“Pontosan!” Serafima egyetértett, miközben egy tapétatekercset lengetett a kezében.
“A te hibád lesz, ha valami papírmunka tönkreteszi a családunkat! És negyvenhat évesen, ki akarna téged akkor?”
Lilia szavak nélkül maradt. Leült a porcelánszekrény melletti összecsukható székre, fáradtan dörzsölte meg a halántékát, és hosszú ideig bámult egyetlen pontot a szőnyegen.
A fürdőszobából hallani lehetett a csap egyenletes csöpögését.


És hárman úgy álltak fölötte, mint egy fal, várva, hogy Lilia lenyelje büszkeségét, és engedjen a béke érdekében otthon, ahogy az öt év házasság alatt is tette.
De egyszerűen nem volt hol engedni. Lilia leengedte a kezét a térdére, és felállt a székről.
“Mondd még egyszer, Violetta Gavrilovna,” kérte, még csak egy halvány mosoly nélkül.
“Mit is mondtál éppen?”
“Pontosan annak hívtalak, amilyen vagy!” – fújt fel az anyósa.
“Nem adunk családi vagyont idegennek! A vér sűrűbb, mint a víz, kedvesem – ezt már tudnod kellene!”
“Rendben akkor,” mondta Lilia.
“Ha idegen vagyok, akkor már nem vagyok köteles az egész legénységedet etetni.”
“Öt éve öltöztetem a fiadat, négy hónapja fizettem az összes számláját, miközben ő titokban félretett a fizetését, és most nekem is kell vennem egy lakást a lusta Serafimának!”
Nem akarok egy újabb bolond lenni a gyógytornász osztályunkból, akit a családod kihasznál.
“Ne okoskodj velem!” Figyelmeztette Yakov.
“Holnap tízkor megyünk a bankba, mondtam!”
“Nem megyünk sehova, Yakov. Nincs több pénz a bankban,” szakította félbe Lilia.
Serafima arca elsápadt, és Violetta Gavrilovna megdermedt ott, ahol állt.
“Mit értesz az alatt, hogy eltűntek?!” Yakov hitetlenkedve fuldoklott.
“Hová tűntek?!”
“Pontosan oda mentek, ahová kellett,” válaszolta Lilia.
“Ma ebédnél, közvetlenül azután, hogy beszéltem a szomszédoddal, Zinaidával, felhívtam annak a lakásnak a tulajdonosát a klinika közelében, amit tavaly ősz óta néztem.”
Háromkor találkoztunk a bankban, és közvetlenül a számlámról utaltam át neki a befizetést.
A többit egy széfbe tettem a holnaputáni tranzakcióhoz. És a lakás? Csak én leszek regisztrálva!
“Hogy mersz ilyen mozdulatot tenni anélkül, hogy megkérdeznéd?!” Serafima sikoltott.