Lorrie Pruittot gyilkossági kísérlet és betörés vádjával vádolták, mert egy kulcs, amit valaki adott a növények vízözéséhez, nem a gyógyszeres szekrényhez való kulcs. A kötvényt 250 000 dollárra állapították meg. A nővére Sanduskyban nem akarta felépíteni a házat. Lucas megyében ült egészen október végi tárgyalásáig, és könyörögött az esküdtszék előtt, hogy megpróbálják elrejteni a rúzssát.
A kék mappa bizonyítékként került. A bizalmi alapot soha nem adták be. Egy mosodát sem. Egyetlen érmeautomata sem.
Bradyt családon belüli erőszakkal vádolták meg az öv miatt. Könyörgött neki. Kapott próbaidőt, egy órát, amit csütörtökönként át kell járnia, és egy védelmi végzést, ami ötszáz lábra tartja az ajtómtól, ami nagyjából a verandámtól a Dollar Generalig van. Egy bőrönddel költözött az unokatestvére pincéjébe Oregonban. Ez volt a Key Westből érkező példány. Már bepakoltam.
Audrey harmincnyolc nap alatt megszerezte a házasság érvénytelenítését. Csalás a ösztönzésben. Úgy mondta, mintha finom lenne. A bíró felolvasta az anyósom beszédét a jegyzőkönyvből, levette a saját szemüvegét, megdörzsölte a szemét, és jelet mondott.
A nevem visszakerült. Riley Carver. Csak egyet.
November eleji szerdáján, pontosan hat héttel telt el a napon, Brady ügyvédjétől kapott egy csekk a nászútra. A felé. $2,417.50. Egész Key West díját kifizettem, mert akartam.
Útközben letette az edzőterembe. Az ötven cent megmaradt.
Aznap szombaton Joanne átjött a fúrójával és egy csövölgővel, amit a madáretetőihez használ.
“Nem azt mondom, hogy jól fog kinézni,” mondta.
“Sosem nézett ki jól,” mondtam. “Esti órán sikerült.”
A konyhaasztalnál csináltuk. Hét darab és a morzsákból álló boríték. Két órát tartott, főleg azért, mert Joanne folyton apáról mesélt történeteket. Nagyjából akkor, amikor a szemétlerakóval próbálta megjavítani a szemétleibújóját a kék ruhájában egy tengerészgyalogos bál előtt. Arról az éjszakáról, amikor az anyám elment után hajnali kettőig a verandán ült, mert nem akart egyedül lenni a mi részünkön, és nem akarta, hogy lássam őt egyedül ott.
“Ezt építette, fogadok,” mondta, miközben a lámpa alapját tartva össze, miközben a ragasztó megkötött. “Ez volt az esti órá. Valami a kezével kapcsolatos dolog.”
A repedés most pont az oldal mentén fut, mint egy folyó a térképen. Még mindig nem áll egyenesen. Ha valami, inkább rosszabbul hajlik.
Visszavittem az oldalasztalra a fotelmel. Joanne befűtte a körzetet. Vettem egy meleget.
Aztán az ablakpárkányhoz mentem.
Apa olvasószemüvege július óta ugyanott ült. Az esküvő előtt, a Key West előtt, az öv előtt. Körüli port töröltem. Megkerültem őket. Leültem a székébe, néztem őket, és nem nyúltam hozzájuk, mintha egy zár lennének, amiben nem bíztam meg.
Felvettem őket.
Olyan illat árt, mint a borotválkozása, az edzőterem, és egy kicsit olyan, mint a WD-40. Az egyik karja ott volt, ahol mindig ott ült.
Leültem a foteljébe, a kesztyűimet az ölemben, a pirosokkal, és felvettem a szemüvegét. Minden nagy, homályos és arany lett, mert az ő szemei hatvanhat évesek, az enyém pedig harmincegy.
Joanne kinevetett rajtam a konyhaajtóból.
“Pont úgy nézel ki, mint ő,” mondta.
Átnyúltam, és bekapcsoltam a lámpát.
Ferde volt, és fényesen jött.
A feszültebb házassági fordulatokat nézd meg a vacsorát, amely meglepetéssé vált a házasság érvénytelenítésére, és az anyós, aki helyet csinált a bageleknek azzal, hogy elmozdította a névtáblát. És egy újabb felejthetetlen családi étkezésért olvasd el az üres rákhéj történetét a kék tányéron.






