“De soha nem tértem vissza teljesen.”
“Vissza mihez?”
“Én.”
A ködbe nézett.
“Valahol a középen maradtam.”
Daniel várt.
“Láthatatlan.”
A kék bögrét maga mellé tette.
“Nem vagy láthatatlan, Emily.”
Odanézett.
“Olyan emberek vesznek körül, akik nem tudják, hogyan láss.”
Valami abban, ahogy kimondta a nevét, közéjük maradt.
Aztán Daniel elmesélte neki, hogy szándékosan távol épít életet Roberttől.
Egy lakás.
Karrier.
Autók.
Egy kapcsolat, ami véget ért.
“Minden, amit azt hittem, azt jelentette, hogy én is megalkottam az életemet.”
Belenézett a bögrébe.
“Aztán apám meghalt, és rájöttem, hogy nincs senkim, akit tényleg felhívhatnék.”
Mielőtt Emily válaszolhatott volna, Daniel telefonja csörgött.
Patricia.
Figyelt.
Az arckifejezése megváltozott.
Amikor letette a telefont, Emily megkérdezte: “Mi történt?”
“Richard átmozdította a szavazást.”
A gyomra összeszorult.
“Holnapig. Csütörtök. Hat óra.”
“De a szavazás pénteken volt.”
“Tudom.”
Daniel felállt.
“Azt mondja, előre haladnak velem vagy nélkülem.”
“Megteheti?”
“Ha hat aláírása van.”
Daniel a sötét képernyőre nézett.
“Igen.”
Napkelte előtt elindultak.
De először Emily egy zseblámpával vezette végig Danielt egy keskeny ösvényen.
A Hope Valley Farm szélén egy öreg, csavart kávéfa állt.
“A dédapám ültette ezt 1931-ben.”
Daniel megérintette az egyik ágat.
“Ez az első?”
“Minden más itt végül ebből jött.”
Emily elmagyarázta, hogy a betegség majdnem megölte a fát 2013-ban.
Joseph le akarta vágni.
“Az apád azt mondta neki, hogy ne tegye.”
Daniel ránézett.
“Mit mondott?”
Emily halványan elmosolyodott.
“Egy ilyen fa nem dobódik el csak azért, mert megsérült.”
Áthelyezett egy ágat.
Mélyvörös cseresznye nőtt a levelek alatt.
Még mindig produkál.
A reggeli fény elérte a hegyeket.
Daniel közelebb lépett hozzá.
“Bármi is történik ott hátul, tudnod akarok valamit.”
Emily várt.
“Az a nap, amikor beléptél az irodámba, az volt az első nap hónapok óta, amikor nem akartam véget vetni.”
Ezúttal nem volt válasza.
Daniel óvatosan levette a párás szemüvegét, és összehajtotta.
Aztán megcsókolta az öreg fa mellett.
Lassan.
Óvatosan.
Amikor elváltak, Emily halkan nevetett.
Kézen fogva indultak a farmház felé.
Elengedték magukat, mielőtt elérték volna a verandát.
Joseph két csésze kávé mellett állt.
Az arckifejezése azt sugallta, hogy szinte semmi sem kerülte el a birtokán.
Átadta Daniel Robert kék bögréjét.
“Vedd el.”
Daniel a pohárra nézett.
“Apádnak már nem lesz rá szüksége.”
Joseph találkozott a tekintetével.
“De szerintem meg fogod tenni.”
Röviddel ezután elmentek.
Félúton Charlotte felé Emily telefonja megcsörgött.
Egy e-mail a Humánerőforrástól.
SÜRGŐS ÜLÉS — ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI VIZSGÁLAT.
Kétszer is elolvasta.
Aztán harmadszor is.
Arra utasították, hogy részt vegyen egy kétórás megbeszélésen egy jogosulatlan utazással a vezérigazgatóval, valamint az egyik vizsgált beszállítóval való kapcsolatáról.
Az utolsó sor merész volt.
További értesítésig Emilynek tilos volt hozzáférni a beszállítói értékeléshez kapcsolódó dokumentumokhoz.
Átadta Danielnek a telefont.
Csendben olvasott.
Egyiküknek sem kellett kimondania Richard Baron nevét.
A következő hívások megerősítették.
Richárdnak hat deszkelau aláírása volt.
Hivatalos panaszt nyújtott be.
A parkológarázs fotóin Daniel és Emily együtt távoztak.
A Hope Valley beszállítói profilja Josephet az apjának nevezte.
Az irodai csoportos csevegésből készült képernyőképek alapján Emily egyedül lépett be Daniel irodájába, és majdnem egy órát töltött ott.
Richard verziója egyszerűnek hangzott.
Egy Records alkalmazott, akinek az apja elbocsátással szembesült, magánhozzáférést szerzett az új vezérigazgatóhoz, befolyásolta őt, majd vele együtt utazott az érintett farmokra.
Kívülről még Emily is látta, hogyan néz ki.
Az öreg fa melletti csók csak még bonyolultabbá tette az igazságot.
Körülbelül fél fél körül értek meg Charlotte-ot.
A tükörliftben Emily megszáradt hegyi földet látott a csizmáján.
A ruhája gyűrött volt.
A fonata kezdett kilazadni.
Daniel megfogta a kezét.
“Nem mész be egyedül.”
Megszorította az ujjait.
Aztán elengedte, mielőtt az ajtók kinyíltak.
A huszonharmadik emelet elcsendesedett.
Madison a monitorját bámulta.
Ethan felnézett.
Szemei tovább követték Emilyt a szokásosnál.
Aztán leengedte őket.
A HR-i megbeszélés kevesebb mint húsz percig tartott.
Az igazgató felolvasta a panaszt.
Beszállítói profil.
Utazási nyilvántartások.
Parkolási fotók.
Csoportos csevegés képernyőképek.
Egy sor jelent meg a bizonyítékok között:
A csúnya lány kevesebb mint egy óra alatt elkapta.
Emily érezte, hogy meleg tör az arcára.
Minden kérdésre válaszolt.
Igen, Joseph Rivera volt az apja.
Igen, Danielrel utazott.
Nem, sosem titkolta el a kapcsolatot.
Mondta Danielnek, mielőtt megnyitotta az első szerződést.
Nem, nem változtatott semmilyen adatot.
“A cég birtokolja a lemezeket,” mondta Emily. “Bárki áttekintheti, amit találtam. Ugyanazt fogják találni.”
A HR-igazgató bezárta az aktát.
“Amíg a nyomozás nyitva van, fizetéssel felfüggesztetek.”
Emily lecsatolta a jelvényét.
“Szükségem lesz rá.”
Leletette az asztalra.
Daniel kint várt.
Amint meglátta őt, előrelépett.
“A táblához megyek.”
Emily megragadta a karját.
“Gyere velem.”
A vészlépcsőbe húzta őt.
“Ez nevetséges,” mondta Daniel. “Vállalom az utazás felelősségét.”
“Nem.”
“Ha Richard azt hiszi—”
“Kérlek.”
A hangja megremegett.
“Ha megvédesz abban a szobában, azt fogja mondani, hogy személyes konfliktusod van. Ha eltávolítanak, ő nyer.”
“Nem hagyom, hogy ezt tegyék veled.”
“Az apád nem távozott 2013-ban, amikor az emberek mondták neki.”
Daniel megállt.
Emily közelebb lépett.
“Most már nem mehetsz el.”
A szemei megteltek.
“Még nekem sem.”
Az irodák felé mutatott.






