Emily a másolatokat az asztalra helyezte.

“Richard Baron veje a Valley Ridge Mezőgazdasági Csoport tulajdonosa.”

Megfordította az első oldalt.

“Ez a terv a negyvenkét családi farm pótlására.”

Még egy oldal.

“A pótlás ára magasabb.”

Még egyet.

“Ez a javasolt bizottság.”

Aztán az a mondat, amit utált.

“Itt mondja Mr. Baron, hogy engem használhatnak ürügyként, hogy hiteltelenítsem a kritikát.”

Emily nyelt egyet.

“Sosem titkoltam el, hogy apám beszállító volt. Mondtam Danielnek, mielőtt kinyitottam az első megállapodást.”

Közvetlenül Richardra nézett.

“Mr. Baron soha nem mondta el ennek a testületnek, ki birtokolja a pótló farmokat.”

Margaret olvassa.

Átadtam a papírokat.

Lassan mozgottak az asztal körül.

Richard végül megszólalt.

“Ezeket az e-maileket kiveszik a kontextusból.”

Senki sem válaszolt.

“Ez a nő felfüggesztve van. Minden oka megvan arra, hogy kitalálja—”

Margaret közbevágott.

“Ezek a vállalati számládról származnak.”

Richard arca megfeszült.

“Az IT öt percen belül megerősítheti az eredetiséget.”

Margaret felnézett.

“Szeretnéd, ha várnánk?”

Richard kinyitotta a száját.

Nem jött semmi.

Margaret kérte, hogy a konfliktusát jegyzőkönyvbe vegyék.

Aztán tett egy intézményt.

Richard kikerül a beszállítói szavazatból, és kizárták a kapcsolódó döntések alól, amíg az ügyet vizsgálják.

Hét szavazott igennel.

Az egyikük nemet szavazott.

Daniel tartózkodott.

Richard begombolta a kabátját, és elment anélkül, hogy bárkire nézett volna.

Kint Madison állt, kezében a telefonja.

Egy pillantás Richardra elég volt.

Csak ekkor emelkedett fel Daniel.

“Javasolom, hogy tartsuk meg a szerződéseket mind a negyvenkét farmmal.”

Egy kezét Emily mappájára tette.

“És ajánljon fel egy új, ötéves megállapodást az apám 1997-ben elfogadott tisztességes ár elvei alapján.”

Daniel folytatta.

Technikai támogatást keresett a szövetkezeteknek.

Tanúsítványok védelme.

A gyártás fejlesztése minőség feláldozása nélkül.

“Ez nem jótékonyság,” mondta. “A speciális vonal az egyik legjövedelmezőbb része ennek a cégnek.”

A hangja megváltozott.

“Ők azok a termesztők is, akikkel apám állt, amikor azt mondták neki, hogy menjen el.”

Daniel körbenézett az asztal körül.

“Ezúttal én állok velük.”

A szavazás egyhangú volt.

Emily az ajtó közelében maradt.

Margaret levette a szemüvegét.

“Az Ön ellen indított panaszt elutasítjuk.”

Emily bámult.

“A Humán Erőforrás holnap visszaadja a jelvényedet.”

Margaret megállt.

“Azt is szeretném, ha minden érintett személy magatartási felülvizsgálata van ennek a panasznak a gyártásában és terjesztésében.”

Emily bólintott.

Margaret megérintette a beszállító oldalakat.

“Még egy probléma.”

Körbenézett a szobában.

“Közel harminc éve üzletelünk ezekkel a hegyi családokkal, és szinte senki sem ismeri őket ebben az épületben néven.”

Tekintete visszatért Emilyre.

“Ennek változtatnia kell.”

Beszélt Danielhez.

“Szükségünk van valakire, aki vezető producerrel kapcsolatot vezet.”

Daniel bólintott.

Margaret Emilyre nézett.

“Azt hiszem, már tudjuk, ki.”

Emily pislogott.

“Én?”

Margaret egy apró mosolyt villantott.

“Te voltál az egyetlen, aki elolvasta a 40. oldalt.”

Mire Emily elérte a huszonharmadik emeletet, mindenki tudta.

Ethan a liftek mellett várt.

Emily megölelte, mielőtt azon gondolkodott, hogy kell-e.

Megdermedt.

Aztán visszaölelte.

Madison eltűnt.

Patricia később azt mondta, hogy Richard után nem sokkal elment.

A HR másnap reggel várta őt.

Négy év után először elhallgatott az irodai csoportos csevegés.

Semmi vicc.

Nincsenek módosított fényképek.

Nincsenek nevető emojik.

Emily utoljára kinyitotta.

Ezután anélkül, hogy írtak volna semmit, elhagyták a csoportot.

Sötét volt, amikor Daniel később megtalálta őt a pihenőszobában.

Charlotte-i fények égtek az üveg mögött.

Még mindig hordta a hátizsákot a hegyi kirándulásukról.

Magyarázat nélkül letette a pultra, és elkezdte eltávolítani a dolgokat.

Egy textilkávészűrő.

Egy kis fazék.

Egy barna papírzacskó, amelyet zsinkvel kötöttek.

Emily felismerte anyja kézírását.

“Anyád adta nekem, mielőtt elindultunk,” mondta Daniel.

“Azt mondta, hagyjuk meg, amíg minden rendben lesz.”

Emily nevetett.

A szemei megteltek.

“Anyám ritkán téved.”

Daniel vizet melegített, és úgy készítette elő a kávét, ahogy Emily családját látta.

Kicsit túl erőssé tette.

A szaga így is betöltötte a pihenőszobát.

Füst.

Barna cukor.

Nedves fa.

Otthon.

Aztán Daniel újra a hátizsákba nyúlt.

Elővett egy konyhai törölközőt.

Bent Robert Harrison törpös kék zománcozott bögréje volt.

Daniel óvatosan kibontotta.

Kávét töltött bele.

Aztán felajánlotta Emilynek.

“Apám csak ebből a pohárból ivott a családod farmján.”

Emily ránézett.

“Apád azért adta, mert azt gondolta, használnom kellene.”

Daniel a bögrére pillantott.

“De azt hiszem, apám azt akarná, hogy neked legyen meg.”

Emily szeme megtelt.

“Daniel—”

“Te vagy az oka annak, hogy visszamentem.”

Vett egy mély levegőt.

“Te vagy az oka annak, hogy újra elkezdtem kávét inni.”

Hangja meglágyult.

“És miattad végre megértem őt.”

Emily mindkét kezével átvette a bögrét.

Daniel elővette a telefonját.

Videóhívást indított.

Joseph válaszolt.

A képernyő megtelt a Hope Valley verandájával.

A sárga tornáclámpa alatt köd sodródott.

Joseph a kamerához a legközelebb állt.

Emily anyja és Nagymama, Isabelle mögé zsúfoltak.

Emily könnyei között nevetni kezdett.

“Patricia már felhívta a szövetkezetet,” mondta Joseph. “Öt éve.”

Danielre nézett.

“Az apád büszke lenne, fiam.”

Daniel kiegyenesedett.

“Mr. Rivera, tudom, hogy Charlotte-ban valószínűleg másképp csinálják ezt.”

Joseph felhúzta az egyik szemöldökét.

“De inkább úgy csinálom, ahogy a te otthonodban van.”

Daniel Emilyre nézett, majd vissza a képernyőre.

“Engedélyt szeretnék, hogy randizhassak a lányoddal.”

Csend.

Nagymama Isabelle reagált először.

Örömteli felkiáltást hallatott, és keresztet tett a magára.