Apám írt nekem egy levelet. Így kezdődött: “Nicolette, azt hiszem, mindketten mondtunk valamit.” Én használtam a tűzhely elindításához.
Madár ablaka
Most március van. Az út sár a hó helyett.
Januárban otthagytam a pékséget. Vettem egy használt teherautót a saját nevemre, egy generátort és egy telefont, ami két sávot kap, ha a faház melletti tuskóra állok és balra hajlok.
A fahalom tele van. Én magam osztottam el, először rosszul a pénzt. Mr. Sethi odajött, és megmutatta, hogyan kell olvasni a szemcséket.
Ross az ajtóval szemben alszik. Nem kell, de szereti a munkát.
Ma reggel végre közel kerültem a sütikhez. Nem jó. Közel. Mrs. Sethi, a kesztyűs nő, esküdött rá, hogy a sajátjai hasonló kártyáról származnak, és megadta nekem a receptet, én pedig egy üres kártyára írtam a saját kézírásommal, és betettem anyám dobozába, ahol a régen megégett volt.
Aztán megszereztem a kalapászt és egy szöget, és felálltam az ágyra.
A kis réz csengő felkelt a konyhaablakban, a mosdó fölött, ahol a reggel a fenyőkön keresztül érkezik.
A tűzhely egy huzatot rúgott át a szobán. Egyszer megcsengett a csengő, vékony és fényesen.
Ross felemelte a fejét.
“Ez a csengő,” mondtam. “Menj mosakodni.”
Ha ez megérintett, add olyannak, akinek valaha is mondták, hogy később megköszöni.
További családi drámákért olvass egy ikertestvérről, aki a születésnapi vacsoránál a reflektorfényt kapta, valamint egy anyáról, akinek a bébiszittere váratlan köteléket alakított ki a lányával. Egy másfajta szomszédi konfliktus esetén van egy furgon története is, amely megakadályozta egy beagle állatorvosi útját.






