Negyedik rész: A tűz El
kell mondanom neked valamit 1972-ről.
Ezt a történetet soha senkinek sem meséltem. Nem Peg. Nem a gyerekeim. Még Danny sem.
Néhány dolgot egyedül viszel.
1972 tavaszán huszonhét éves voltam. Első osztályú altiszt. Repülőhajós, kezelő. Kilenc éve voltam a haditengerészetnél.
Egy repülőgép-hordozón állomásoztam a Tonkin-öbölben, Észak-Vietnam partjainál. Minden nap sztrájkokat indítottunk. Napi tizenhat, tizennyolc órá. Néhány percenként repülők szállnak le a katapultokról. Repülők jöttek vissza, néhányan fellőttek, néhányan lángoltak. A hangár
fedélzetén dolgoztam. A nagy, zárt fedélzet a repülőfedélzet alatt, ahol a repülőgépeket tárolják, javítják és tankolják.
Ez egy veszélyes hely. Üzemanyag, bombák, hidraulikus folyadék, forgó légcsavarok és acél mindenhol.
Április 18-án délután tűz keletkezett.
Az A-7 Corsair üzemanyagvezetéke átszakadt az üzemanyag-utántöltés során. JP-5 sugárhajtású üzemanyag fújt át a hangárfedélzeten. Valaki vontató traktora szikrát lőtt.
Az egész öböl felemelkedett.


Először a hangra emlékszem. Egy üvöltés, mint egy tehervonat. Aztán a hőség. Olyan, mintha egy sütőajtót nyitna, csak a sütő akkora volt, mint egy focipálya.
Aztán a füst. Vastag, fekete és zsíros. Nem láttad a kezed az arcod előtt.
A riasztók sikoltoztak. A harci harang. Valaki a hangszórón kiabál, Tűz, tűz, tűz, Hangár Bölcső Kettő.
Csapatvezető voltam a hangárfedélzeti tűzcsapaton. Odafutottunk hozzá. Ez az, amit csinálsz. Mindenki más elmenekül egy hajó tűzéből. A tűzoltócsapat felé rohan felé.
Volt csőnök. Hab. Közelségi ruhák a fúvókákon lévő férfiaknak.
Körülbelül négy percünk volt, mielőtt a tűz elérte a bombatartókat az első falon.
Megtaláltam egy vontató vontató volán mögött.
Egy tengerésztanonc. Tizenkilenc éves. Olyan vékony, mint egy korlát. Egy srác Ohioból, aki talán három hónapja volt a hajón.
Elvileg egy repülőt kellett volna elmozdítania a tűztől.

Húzni a kocsit. Ez volt a munkája.
A traktor ülésében ült, megdermedve. Kezei a kormányon álltak. Tágra nyílt szemei nyíltak. A tűzfalat bámulta, ami a három láb előtt áll.
Nem mozdult. Nem lélegzett rendesen. Csak ült ott, miközben a tűz közeledett.
Már láttam már korábban. Ez megtörténik az emberekkel. Még bátor emberek is.
A tested egyszerűen megáll.
Felmásztam a traktorra. Megragadtam az inge gallérjánál. Az arcomat pont az ő arca elé tettem, olyan közel, hogy majdnem összeértünk az orrunk.
“Nézz rám,” mondtam. “Tengerész. Nézz rám.”
Nem tette.
“Nézz rám!” Kiabáltam.
A szemei mozdultak. Megtalálták az arcomat.
“Mi a neved?” Azt mondtam.
Nem válaszolt.
“Mi a neved, tengerész?”
“Carrick,” suttogta. “Carrick tengerésztanonc.”
“Keresztnév.”
“Jimmy.”
“Jimmy,” mondtam. “Jól leszel. Hallod? Jól leszel. Megvagy.”
A vállára tettem a kezem. Ott tartottam.
“Most ezt a traktort fogjuk innen kivinni,

” mondtam. “Együtt. Te irányítasz. Megmondom, hol.”
A kezei még mindig a fej felé voltakzen a kormányon. A kezemet az övére tettem.
“Balra,” mondtam. “Nyugi. Balra.”
Megfordította a kormányt. Balra.
“Most előre. Lassan.”
Megnyomta a gázt. A traktor elmozdult. Az A-7 mögöttünk mozgott.
“Csak folytasd,” mondtam. “Ne nézz a tüzre. Nézz rám. Nézz rám.”
Kihúztuk a gépet a tűz elől. Húsz yard. Harminc. A következő övezetbe, a tűzoltóajtók mögé.
Aztán leereszkedtek mögöttünk a tűzoltóajtók.
Harminc másodperccel később a tűz elérte azt a helyet, ahol a traktor állt.
A tűzoltóság tizenegy perc alatt elfogta. Senki sem halt meg. Négy férfi megégett. Kettő nagyon megvan.
Elveszítettünk egy A-7-est és egy hangár egy részét. Három nap múlva újra csapásokat indítottunk.
Aznap este Jimmy Carricket találtam a hálófülkében.
A saját ágyán ült, fejét a kezébe téve.

Remeg.
“Megdermedtem,” mondta. “Főnök, megdermedtem. Majdnem megöltem minket.”
Leültem mellé.
“Nem vagyok főnök,” mondtam. “Első osztályú vagyok.”
“Az lesz,” mondta.
“Mindenki megdermedt az első alkalommal,” mondtam. “Mindenki. Tudod, mi számít?”
Megrázta a fejét.
“Elmozdultál,” mondtam. “Amikor valaki megragadott, és megmondta, hová menj, elmozdultál. Ez az egész bátorság, Jimmy. Mozog, ha valaki a válladon van.”
Felálltam.
“És egyszer,” mondtam, “te leszel az, aki valaki más vállára teszi a kezed.”
Három héttel később megkaptam a haditengerészeti és tengerészgyalogos érmet a tűzért. Azért, mert egy gépet kihúzott egy égő hangárból extrém veszélyben. Az idézetben nem szerepelt Jimmy Carrick. Csak egy fiatal tengerész.
Jimmy szeptemberben került le a hajóról. Soha többé nem láttam.
Sosem tudtam, mi történt vele.