Évekig a nézésük furcsa bűntudattal töltött el. Most végre megértettem, miért. Brendan a legbüszkébb eredményemet ürügyté tette a büntetésemre.

Hajnali kettőkor valaki kopogott az ajtómon.

“Chloe, nyisd ki az ajtót most rögtön,” kiáltotta Brendan a folyosóról.

A szívem hevesen vert, de anélkül mentem oda, hogy kinyitottam volna.

“Menj el, Brendan,” mondtam határozottan.

“Mi a fenének van veled bajod?” kérdezte, enyhén bosszúsan hangzott.

Keserűen nevettem.

“Ma mindent hallottam a klinikán.”

Csend.

Aztán megkérdezte: “Ki mondta el neked?”

Nem kérdezte meg, hogy jól vagyok-e, vagy mit hallottam. Csak az érdekelte, ki leplezte le.

“Senki sem mondta el nekem,” válaszoltam a faajtón keresztül. “Hallottam téged és a barátaidat a saját fülemmel.”

Brendan megállt.

“Chloe, ahogy mindig, teljesen túlozol.”

“Túlzás?” Kiáltottam vissza. “Vért adtál egy hamis baleset miatt!”

“Csak egy ártalmatlan vicc volt,” gúnyolódott.

“Egy ártalmatlan vicc?” Hitetlenkedve ismételtem.

“Senki sem fogott fegyvert a fejedhez, és nem kényszerített adományozásra,” vágott vissza lekezelően.

A bennem maradt szerelem is eltűnt.

“Igazad van, Brendan. Senki sem kényszerített,” mondtam, mély levegőt véve. “Teljesen vége vagyunk.”

Brendan szárazon felnevetett.

“Ne légy nevetséges egy kis tréfa miatt.”

“Végeztünk,” ismételtem meg teljes véglegességgel.

“Azért végzel nekünk emiatt?” kiáltotta, hangja dühössé vált. “Minden, amit valaha tettem érted?”

“Mit is tettél értem pontosan?” Kérdeztem halkan.

Azonnal válaszolt.

“Kiemelt helyet adtam neked a társasági életemben.”

Régen ezek a szavak hálássá tettek volna. Aznap este végre megértettem, mennyire keveset fogadtam el tőle.

“Sosem adtál nekem helyet, Brendan,” mondtam hidegen. “Egyszerűen érzelmi bokszzsákká változtattál, hogy bosszút álljak egy másik nőért.”

Ököllel az ajtónak csapott.

“Ne vond be Scarlettet ebbe a beszélgetésbe.”

Mindig Scarlettről szólt.

Levettem az ezüst nyakláncot, amit az első évfordulónkon kaptam, és átcsúsztattam a postalásajtón.

“Csak menj el, Brendan,” mondtam halkan.

“Mélyen meg fogod bánni ezt a döntést, Chloe!” fenyegette, mielőtt elment.

A szüleim másnap korán megérkeztek, hogy segítsenek bepakolni a dobozaimat a teherautójukba.

Apám azonnal észrevette a zúzódást a karomon.

“Brendan okozta ezt?” kérdezte halkan, szemeiben aggodalom csillogott.

Bólintottam.

Nem kérdezett mást.

Anyám megtalálta az ezüst tánccipőmet a szemetes tetején.

“Nem fogod ezeket elpakolni?” kérdezte gyengéden.

“Soha többé nem akarom látni őket,” vallottam be.

Becsukta a dobozt, és visszaadta nekem.

“Akkor egyszer veszünk újakat, de legközelebb csak magadért fogsz táncolni.”

Aznap este egy reptér közelében lévő hotelben szálltunk meg, mert nem bírtam volna még egy éjszakát egyedül Pasadenában.

Tíz harminckor egy ismeretlen szám hívott.

“Chloe, kérlek, ne tedd le,” könyörgött egy női hang, amint válaszoltam.

Scarlett.

Majdnem befejeztem a hívást, de gyorsan folytatta.

“Tudtam, hogy Brendan haragot táplál, és ismertem néhány apró trükkjét, de esküszöm, fogalmam sem volt a hamis véradásról.”

“Milyen megnyugtató,” válaszoltam szarkasztikusan. “Szóval csak a kisebb megaláztatásokat hagytad jóvá.”

Scarlett elhallgatott.

“Minden jogod megvan gyűlölni engem.”

“Nem vagy elég fontos ahhoz, hogy az energiámat azzal pazaroljam, hogy gyűlöljelek,” válaszoltam őszintén.

Elakadt a lélegzete.

Aztán valami váratlant mondott.

“Brendan soha nem csinált semmit az én érdekemben.”

Felültem egyenesen.

“Mit értesz ez alatt?”

“Amikor négy éve elvesztettem azt a versenyt, egy éjszakát sírtam, és továbbléptem az életemben, de Brendan nem tudta elengedni” – magyarázta.

“Akkor miért tette?” Követeltem.

“Mert te nyertél,” válaszolta Scarlett egy nehéz sóhajjal. “Brendan megszállottja volt annak a gondolatnak, hogy valaki, mint te, soha ne verjen meg.”

Hideg futott végig rajtam.

“Valaki, mint én?”

“Nem volt gazdag családneved, nem voltak felső társadalmi kapcsolataid, és nem voltak elit tanítóid,” pontosította Scarlett. “Szerény családból jöttél, mégis jobban táncoltál, és azokat, akiket felsőbbrendűnek tartott, a második helyre kényszerítetted.”

Csend töltötte be a vonalat.

“Szóval sosem a becsületed védelméről volt szó,” suttogtam.

“Nem,” erősítette meg halkan Scarlett. “Ez teljes egészében Brendan törékeny egójáról szólt. És Chloe, van valami sokkal rosszabb, amit tudnod kell.”

“Mi az?” Kérdeztem, szívem hevesen vert.

“A kilencvenkilenc bosszúcselekedet nem csupán szóbeli viccek voltak a barátai között,” figyelmeztetett. “Brendan évek óta aprólékosan dokumentálja mindegyiket.”

“Hogyan dokumentálod őket?”

“Egy biztonságos digitális mappát tart meg, tele pontos dátumokkal, rejtett fényképekkel, képernyőképekkel és videókkal,” árulta el Scarlett.

“Miért tartaná meg mindezt?” Rémülten kérdeztem.

“Mert azt tervezték, hogy holnap este leleplezik neked az egész aktát,” ismerte el Scarlett. “A kilencvenkilencedik szám az volt, hogy megmutatta neked az egész archívumot egy bulin, és azt mondta, hogy az egész hároméves kapcsolatotok csak egy kísérlet volt, hogy lásd, mennyi megaláztatást vagy elviselve a szerelemért.”

A szomszédos szoba felé néztem, ahol a szüleim aludtak.

Brendan nem csak úgy eltervezte, hogy elhagy.

Teljesen meg akart törni.

“Chloe,” suttogta idegesen Scarlett, mielőtt letette a telefont, “tudnod kell, ki segített Brendannak megszervezni ezt a rémálmot az elejétől fogva.”

3. RÉSZ

“Liam volt az,” vallotta be Scarlett, közvetlenül azelőtt, hogy a vonal teljesen megszakadt.

Hitetlenkedve bámultam a hotel falát.

Liam Brendan unokatestvére volt, de ő volt az első, aki otthonosan éreztette velem magam, amikor Brendan-nel elkezdtünk járni.

Részt vett a születésnapjaimon, közös ünnepeket töltött a családommal, és egyszer anyám mellett ült egy kórházi váróban, amikor Brendan azt állította, hogy túl elfoglalt.

Egy pillanattal később Scarlett tucatnyi képernyőképet küldött nekem.