Egy pillanatra csak a sérült repülőgép hangja hallatszott.
Aztán a kunyhó kitört.
Az emberek kérdezősködtek.
Egy nő két sorban Sarah mögött nyúlt át valaki kezéért.
Egy gyerek zokogni kezdett.
Arthur megragadta Sarah ujját.
“Meg fogunk halni.”
Sarah lenézett a kezére.
“Mi történik?” követelte.
Nem válaszolt.
A bejelentés ismét megérkezett.
Ezúttal a kérés kevésbé formálisnak hangzott.
Még kétségbeesettebb.
Sarah nem nyúlt a hívócsengőért.
Nem volt értelme.
Kinyitotta a biztonsági övét.
Arthur ránézett.
“Mit csinálsz?”
Sarah egyik kezét a támlájára tette, és erőltette magát a partnak a szélnek.
A padló megdőlt alatta.
Egy laza táska átvágott a bokáján.
Arthur szorosabban markolta a kapucnis pulóverét.
“Ülj le.”
Sarah kihúzta a karját.
“Maradj bekötve.”
Valami a hangjában engedelmeskedett.
Egy-egy háttámadó felé haladt a konyhátra.
Jessica alig vette észre, hogy Sarah közeledik.
A légiutas-kísérő még mindig a pilótafülke felé bámult.
Sarah gyengéden, de határozottan megfogta a vállánál.
“Jessica.”
Nem volt válasz.
“Nézz rám.”
Jessica pislogott.
Szemei fókuszáltak.
Sarah elég közel hajolt, hogy hallják a zaj fölött.
“Őrnagy vagyok az Amerikai Légierőnél.”
Jessica rámeredt.
“F-15-ösöket repülök. Vigyél a pilótafülkébe.”
Egy töredékmásodpercre hitetlenkedés futott át a légiutas-kísérő arcán.
Sarah értette, miért.
Melegítőnadrágot viselt.
A haja kiszabadult.
A csizmái valahol a 10. sor felett voltak.
Semmi sem volt benne válasz a bejelentésre.
Aztán a gép újra gurult.
Jessica meghozta a döntését.
Előhúzott egy belépési kártyát az egyenruhájáról.
“Erre.”
Együtt átkeltek a gályán.
Sarah egy szekrénynek támaszkodott, miközben a repülőgép lefelé rándult.
Mögötte hallotta, ahogy Arthur a nevét kiáltja.
Nem fordult meg.
A megerősített pilótafülke ajtaja csak néhány lépésre állt.
Jessica bevitte a kódot.
A zár kinyílt.
Amikor kinyitotta az ajtót, fagyos levegő csapódott rájuk.
Sarah első ösztöne az volt, hogy elrejtse az arcát.
A második az volt, hogy megértsük, miért.
A kapitány szélvédője súlyosan megsérült.
Megerősített üvegrétegek sűrű pókháló mintázattá repedtek, és egy központi terület elég nyílt ki, hogy a külső levegő átsikíthasson.
A pilótafülke hőmérséklete összeomlott.
Figyelmeztető lámpák borították be a műszerfalokat.
Mester figyelmeztetése villant.
A rendszer üzenetei gyorsabban gördültek át a kijelzőkön, mint Sarah elolvasta őket.
Robert Henderson kapitány előre hajtott a bal ülésen, nem reagált.
Mark Jenkins első tiszt a jobb oldalra volt kötözve.
Az oxigénmaszkja elfedte az arcát.
Jobb kezével a vezérlő ikzsét fogta.
Bal karja kínosan lógott mellette.
“Kapitány?” kiáltotta Jessica.
Nem volt válasz.
Mark láthatóan erőltetve fordította a fejét.
A szeme Sarah-t találta meg.
Egy pillanatra egyikük sem szólt.
Sarah-nak nem volt szüksége bemutatásra.
Mark a ruháira nézett, majd Jessicára.
“Pilóta,” kiáltotta Jessica.
Sarah közelebb lépett.
“Mi történt?”
“Jobb motor.” Mark szavai feszült lélegzetvételek között jöttek. “Korlátlan kudarc. Törmelék. Hidraulika…”
A kontroll rázkódott a kezében.
“Nem tudom tartani a névsort.”
Sarah a hangszerekre nézett.
A Boeing gyorsan zuhant.
Azonnal látta az aszimmetrikus állapotot.
A repülőgép egyik oldala tolóerőt termel.
A másik a drag termelése volt.
A sérült rendszerek rontották a helyzetet.
Henderson kapitány nem mozdult.
“Vigyétek ki,” mondta Sarah.
Jessica habozott.
“Most.”
Sarah és Jessica elengedték a kapitány bilincseit.
A instabil pilótafülkében mozgatni brutálisan nehéz volt. Minden tekerés megváltoztatta a súlyát. Minden rezgés megnehezítette a keskeny tér navigálását.
Jessica a válla alá tette a karjait.
Sarah felemelte az oldalt.
Együtt kiszabadították őt, és a konyha felé vitték.
“Tartsd melegen,” mondta Sarah. “Vegyél neki oxigént, és tarts valakit vele.”
Jessica bólintott.
Sarah visszafordult.
Mark szorítása megcsúszott.
“Mark.”
A szemhéja remegett.
“Mark, nálad van a repülőgép?”
A feje gyengén mozdult.
Egy pillanatra Sarah azt hitte, bólint.
Aztán a keze lecsúszott a vezérlőről.
Sarah beült a kapitányi székbe.
A vezérlők mérete rossz volt a keze alatt.
Egy F-15 azonnal reagált.
A kis vezérlőbemenetek pontos mozgássá váltak.
A Boeing óriási volt.
Nehéz.
Lassan.
Nem birkózásra tervezték.
Főleg nem így.
Sarah a vészhelyzeti oxigénmaszkot a helyére húzta, és megfeszítette a pántokat.
Felfogta a hámot.
Aztán mindkét kezét a iksre tette.
A gép erősen jobbra húzódott.
Sarah megnyomta a bal kormányát.
A kontrollválasz vonakodva jött.
Ellentétes hozzászólást adott a ikzsére.
A gép megrázkódott.
“Gyerünk,” suttogta.
A magasság csökkent.
A légsebesség instabil volt.
A hidraulikus jelzések romlottak.
A jobb motor gyakorlatilag eltűnt.
Sarah a tolókarokhoz nyúlt.
A megmaradt bal motor továbbra is teljesítményt termel, de annak növelése rontotta az aszimmetrikus vonzást.
Lökésre volt szüksége, hogy a levegőben maradjon.
Maga a tolóerő megnehezítette a repülőgép irányítását.
Sarah megnyomta a rádióadó kapcsolót.
“Mayday, Mayday, Mayday. Global 802 nehéz.”
Statikus zúgás töltötte be a fejhallgatóját.
“Ellenőrizhetetlen motorhiba és pilótafülke sérülés van. A kapitány és az első tiszt képképtelenné vált. Ez egy katonai pilóta, aki a gépet vezeti. Azonnali vektorokat kérjenek a legközelebbi megfelelő kifutópályára.”
Semmi.
Sarah a gépet a gurulás ellen tartotta.
Egy pillanat.
Kettő.
Három.
Aztán egy irányító válaszolt.
“Global 802 nehéz, Shannon Oceanic Control. Olvastuk a may-det.”
Az akcentus ír volt.
Nyugodt, de már nem laza.
“A radar gyorsan ereszked. Mondd a jelenlegi állapotot.”
Sarah végignézett a panelen.
“A jobb motor meghibásodott. Bal motor működik. Részleges hidraulikus hiba. A repülési irányítás romlott. Jelentős szerkezeti kár.”
Markra nézett.
Elveszítette az eszméletét.






