Egy pillanatra csak a sérült repülőgép hangja hallatszott.

Aztán a kunyhó kitört.

Az emberek kérdezősködtek.

Egy nő két sorban Sarah mögött nyúlt át valaki kezéért.

Egy gyerek zokogni kezdett.

Arthur megragadta Sarah ujját.

“Meg fogunk halni.”

Sarah lenézett a kezére.

“Mi történik?” követelte.

Nem válaszolt.

A bejelentés ismét megérkezett.

Ezúttal a kérés kevésbé formálisnak hangzott.

Még kétségbeesettebb.

Sarah nem nyúlt a hívócsengőért.

Nem volt értelme.

Kinyitotta a biztonsági övét.

Arthur ránézett.

“Mit csinálsz?”

Sarah egyik kezét a támlájára tette, és erőltette magát a partnak a szélnek.

A padló megdőlt alatta.

Egy laza táska átvágott a bokáján.

Arthur szorosabban markolta a kapucnis pulóverét.

“Ülj le.”

Sarah kihúzta a karját.

“Maradj bekötve.”

Valami a hangjában engedelmeskedett.

Egy-egy háttámadó felé haladt a konyhátra.

Jessica alig vette észre, hogy Sarah közeledik.

A légiutas-kísérő még mindig a pilótafülke felé bámult.

Sarah gyengéden, de határozottan megfogta a vállánál.

“Jessica.”

Nem volt válasz.

“Nézz rám.”

Jessica pislogott.

Szemei fókuszáltak.

Sarah elég közel hajolt, hogy hallják a zaj fölött.

“Őrnagy vagyok az Amerikai Légierőnél.”

Jessica rámeredt.

“F-15-ösöket repülök. Vigyél a pilótafülkébe.”

Egy töredékmásodpercre hitetlenkedés futott át a légiutas-kísérő arcán.

Sarah értette, miért.

Melegítőnadrágot viselt.

A haja kiszabadult.

A csizmái valahol a 10. sor felett voltak.

Semmi sem volt benne válasz a bejelentésre.

Aztán a gép újra gurult.

Jessica meghozta a döntését.

Előhúzott egy belépési kártyát az egyenruhájáról.

“Erre.”

Együtt átkeltek a gályán.

Sarah egy szekrénynek támaszkodott, miközben a repülőgép lefelé rándult.

Mögötte hallotta, ahogy Arthur a nevét kiáltja.

Nem fordult meg.

A megerősített pilótafülke ajtaja csak néhány lépésre állt.

Jessica bevitte a kódot.

A zár kinyílt.

Amikor kinyitotta az ajtót, fagyos levegő csapódott rájuk.

Sarah első ösztöne az volt, hogy elrejtse az arcát.

A második az volt, hogy megértsük, miért.

A kapitány szélvédője súlyosan megsérült.

Megerősített üvegrétegek sűrű pókháló mintázattá repedtek, és egy központi terület elég nyílt ki, hogy a külső levegő átsikíthasson.

A pilótafülke hőmérséklete összeomlott.

Figyelmeztető lámpák borították be a műszerfalokat.

Mester figyelmeztetése villant.

A rendszer üzenetei gyorsabban gördültek át a kijelzőkön, mint Sarah elolvasta őket.

Robert Henderson kapitány előre hajtott a bal ülésen, nem reagált.

Mark Jenkins első tiszt a jobb oldalra volt kötözve.

Az oxigénmaszkja elfedte az arcát.

Jobb kezével a vezérlő ikzsét fogta.

Bal karja kínosan lógott mellette.

“Kapitány?” kiáltotta Jessica.

Nem volt válasz.

Mark láthatóan erőltetve fordította a fejét.

A szeme Sarah-t találta meg.

Egy pillanatra egyikük sem szólt.

Sarah-nak nem volt szüksége bemutatásra.

Mark a ruháira nézett, majd Jessicára.

“Pilóta,” kiáltotta Jessica.

Sarah közelebb lépett.

“Mi történt?”

“Jobb motor.” Mark szavai feszült lélegzetvételek között jöttek. “Korlátlan kudarc. Törmelék. Hidraulika…”

A kontroll rázkódott a kezében.

“Nem tudom tartani a névsort.”

Sarah a hangszerekre nézett.

A Boeing gyorsan zuhant.

Azonnal látta az aszimmetrikus állapotot.

A repülőgép egyik oldala tolóerőt termel.

A másik a drag termelése volt.

A sérült rendszerek rontották a helyzetet.

Henderson kapitány nem mozdult.

“Vigyétek ki,” mondta Sarah.

Jessica habozott.

“Most.”

Sarah és Jessica elengedték a kapitány bilincseit.

A instabil pilótafülkében mozgatni brutálisan nehéz volt. Minden tekerés megváltoztatta a súlyát. Minden rezgés megnehezítette a keskeny tér navigálását.

Jessica a válla alá tette a karjait.

Sarah felemelte az oldalt.

Együtt kiszabadították őt, és a konyha felé vitték.

“Tartsd melegen,” mondta Sarah. “Vegyél neki oxigént, és tarts valakit vele.”

Jessica bólintott.

Sarah visszafordult.

Mark szorítása megcsúszott.

“Mark.”

A szemhéja remegett.

“Mark, nálad van a repülőgép?”

A feje gyengén mozdult.

Egy pillanatra Sarah azt hitte, bólint.

Aztán a keze lecsúszott a vezérlőről.

Sarah beült a kapitányi székbe.

A vezérlők mérete rossz volt a keze alatt.

Egy F-15 azonnal reagált.

A kis vezérlőbemenetek pontos mozgássá váltak.

A Boeing óriási volt.

Nehéz.

Lassan.

Nem birkózásra tervezték.

Főleg nem így.

Sarah a vészhelyzeti oxigénmaszkot a helyére húzta, és megfeszítette a pántokat.

Felfogta a hámot.

Aztán mindkét kezét a iksre tette.

A gép erősen jobbra húzódott.

Sarah megnyomta a bal kormányát.

A kontrollválasz vonakodva jött.

Ellentétes hozzászólást adott a ikzsére.

A gép megrázkódott.

“Gyerünk,” suttogta.

A magasság csökkent.

A légsebesség instabil volt.

A hidraulikus jelzések romlottak.

A jobb motor gyakorlatilag eltűnt.

Sarah a tolókarokhoz nyúlt.

A megmaradt bal motor továbbra is teljesítményt termel, de annak növelése rontotta az aszimmetrikus vonzást.

Lökésre volt szüksége, hogy a levegőben maradjon.

Maga a tolóerő megnehezítette a repülőgép irányítását.

Sarah megnyomta a rádióadó kapcsolót.

“Mayday, Mayday, Mayday. Global 802 nehéz.”

Statikus zúgás töltötte be a fejhallgatóját.

“Ellenőrizhetetlen motorhiba és pilótafülke sérülés van. A kapitány és az első tiszt képképtelenné vált. Ez egy katonai pilóta, aki a gépet vezeti. Azonnali vektorokat kérjenek a legközelebbi megfelelő kifutópályára.”

Semmi.

Sarah a gépet a gurulás ellen tartotta.

Egy pillanat.

Kettő.

Három.

Aztán egy irányító válaszolt.

“Global 802 nehéz, Shannon Oceanic Control. Olvastuk a may-det.”

Az akcentus ír volt.

Nyugodt, de már nem laza.

“A radar gyorsan ereszked. Mondd a jelenlegi állapotot.”

Sarah végignézett a panelen.

“A jobb motor meghibásodott. Bal motor működik. Részleges hidraulikus hiba. A repülési irányítás romlott. Jelentős szerkezeti kár.”

Markra nézett.

Elveszítette az eszméletét.