“Egyedül vagyok a vezérlőn.”
Rövid szünet következett.
“Global 802, a legközelebbi megfelelő elterelési lehetőségek számítanak.”
Sarah szorosabban szorította a kezét.
Az irányító erők egyre gyűltek a vállán.
Újabb figyelmeztetés szólt.
Amit tudott, elnémította anélkül, hogy levenné a szemét a fő hangszerekről.
“Global 802, jelenleg a legjobb választás Keflavík, Izland. Körülbelül kétszáznegyven mérföld.”
Kétszáznegyven.
Sarah a magasságot nézte.
Aztán az üzemanyag-mérők.
Figyelme elállt.
Az üzemanyag mennyisége túl gyorsan csökkent.
Elég sokáig figyelte, hogy megbizonyosodjon róla, nem műszer ingadozásról van szó.
A sérült jobb oldal nemcsak a hidraulika hatását érintette.
Fogytak az üzemanyag.
Sarah bekapcsolta a rádiót.
“Shannon, 802. Üzemanyag-szivárgás van.”
A vezérlő azonnal válaszolt.
“Vettem.”
“Ilyen tempóban nem tudok magas tolóerőt tartani egészen Izlandig.”
Csend a frekvencián.
Sarah már tudta, mi a probléma.
A nagy teljesítmény megőrizheti a magasságot, de elfogyaszthatja a kevés maradék üzemanyagot.
A csökkentett teljesítmény növelheti a hatótávolságot, de növelheti a leszállást.
Éveket töltött azzal, hogy megtanulja gondolkodni, amikor minden elérhető válasznak következményei vannak.
A cél nem az volt, hogy tökéletes választást találjunk.
Azért volt ez, hogy azonosítsák azt a választást, amely nyitva hagy egy utat.
Újra a navigációs kijelzőre nézett.
Aztán légsebességgel.
Aztán a meghibásodott motorjelzőknél.
Egy emlék tért vissza neki évekkel ezelőttről: egy sérült vadászgép, egy irányítási probléma, egy hosszú, csúnya felépülés, amelyben a tankönyvi repülés már nem volt hasznos.
A repülőgép csak azért élte túl, mert Sarah abbahagyta a normális repülés követelését.
Ő repült azzal a géppel, amivel tényleg rendelkezett.
Nem az a gép, amit a kézikönyv feltételezett, hogy megvan.
A kezében lévő Boeing is ugyanezt a gondolkodást igényelte.
“Shannon, 802.”
“Csak rajta.”
“Csökkentem a tolóerőt, és a magasságot a hatótávolságra cserélem.”
Még egy szünet.
“Erősítsem meg, hogy hosszabb siklást tervezel.”
“Megerősítem.”
Sarah a megmaradt motort alapjáratba húzta.
A pilótafülke azonnal megváltozott.
A motor zaja elhalt.
Ami még maradt, az a szél maradt.
Riasztók.
És a borzalmas aerodinamikai hang, amikor egy sérült széles testű hajó ereszkedett az égen.
A motorrezgés erősebb használata nélkül Sarah valami mást hallott a pilótafülke ajtaján keresztül.
Az utasok.
Félelmük átrepült a repülőn keresztül.
Kitaszította a fejéből.
Nem volt helye háromszáz egyéni életnek a fejében.
Csak számok lehetnek.
Légsebesség.
Magasság.
Távolság.
Irány.
Üzemanyag.
Lehajtotta az orrát.
A Boeing gyorsított a süllyedésben.
Sarah elég keresztirányítást tartott ahhoz, hogy ellenálljon a sérült oldalnak.
Az irányítás egyre nehezebbnek tűnt.
A karjai égni kezdtek.
Maszkja mögött a légzése mértékszerűvé és megfontolttá vált.
A navigációs kijelző visszaszámolta a távolságot Izlandig.
Kétszáz mérföld.
Aztán még kevesebb.
Megérkeztek az időjárási információk.
“Global 802, Keflavík súlyos téli körülményekről számol be. A látótávolság kevesebb mint fél mérföldre fújó hóban. Északi szél, négy nulla csomós lökés, hat nulla.”
Sarah kevesebb mint egy másodpercre lehunyta a szemét.
Erős oldalszél.
Egy jeges kifutó.
Egy sérült repülőgép.
Kinyitotta őket.
“Vettem.”
A kontroller mintha még többet várt volna.
Sarah-nak nem volt semmi hasznos hozzáfűznie.
Végül azt mondta: “Mondd meg nekik, hogy hagyják minden kifutólámpát égve.”
A vihar egy szilárd szürke falként jelent meg előtte.
Amikor a Boeing belépett, a turbulencia olyan volt, mint egy fizikai ütközés.
A repülőgép gurult.
Sarah javította ki.
Egy széllökés felemelte az egyik szárnyát, a másikat leejtette.
Újra kijavította.
Nem maradt sima a vezérlőkben.
Minden mozdulat erőt igényelt.
Mark eszméletlenül maradt mellette.
Sarah mindig ránézett, amikor csak tudott.
A mellkasa még mindig mozdult.
Ez elég volt.
A magasságmérő kibontotta.
Tízezer láb.
Nyolc.
Hat.
A rádió Keflavík felé irányította.
A vezérlők irányokat és javításokat adtak neki.
Néha pontosan követhette őket.
Néha a repülőgép sérülése másként döntött.
A hó csapódott a törött szélvédőre.
A kifutópálya láthatatlan maradt.
Ötezer lábnál Sarah tudta, hogy nem halaszthatja tovább a leszállási konfigurációt.
A futómű hatalmas ellenállást okozna.
Amint leereszkedett, nem lesz visszanyerhető a magasság, amit ez a légvontatás veszített.
Várt.
Négyezer.
Három.
Keflavík torony jött a rádión.
“Global 802, radar kapcsolat. A középvonaltól balra vagy nézve. Folytasd a javítást. Engedély a leszállásra.”
Sarah a leszállómű karjához nyúlt.
“Sebesség le.”
Mozgatta.
Hidraulikus szivattyúk nyögtek a padló alatt.
Mechanikus rezgés jutott át a pilótafülkén.
Sarah a jelzőtáblát figyelte.
Orr fogat.
Zöld.
Bal főfokozat.
Zöld.
Jobb főfokozat.
Piros.
A fényt bámulta.
Nincs zár.
A figyelmét a releváns jelzéseken átvette.
Az eredmény nem változott.
A jobb főfutómű nem nyílt ki megfelelően.
A motorhiba ugyanazt az oldalt megrongálta.
Sarah ismét érezte, hogy az egyenlet megváltozik.
Egy Boeing 777 nem ülhetett csak egy fő futóműre és a legjobbat remélni.
A támasztatlan oldal leesik.
A repülőgép elhagyhatta a kifutópályát, mielőtt Jane megállíthatta volna.
Magasság: kétezer láb.
Sarah a alternatív kiterjesztési rendszerhez nyúlt.
Kinyitotta a védővédelmet.
Megnyomtam a vészhelyzeti vezérlőt.
Valami nehéz kiszabadult a repülőgép alatt.
A jobb sebességváltó jelző megváltozott.
Red eltűnt.
Sárga.
Sarah visszatartotta a lélegzetét.
Sárga.
“Gyerünk.”
A felszerelés leesett a rekelőjéből.
De nem zárt be.
“Zár.”
A jelző sárga maradt.
Kint a hó rohamozott a szélvédőn.
Az oldalszél oldalirányba kényszerítette a gépet.
Sarah nem látta a kifutópályát.
A rádió távolságot adott.
Két mérföld.
Elkezdődött a magassági figyelmeztetés.
“Ötszáz.”






