Kizárólagos kiadási jogok.

A menyasszonynak Aurelia House ruhadarabot kell viselnie hivatalos esküvői fotókhoz.

Ezek közül egyik sem lepte meg Lilát.

Ami zavarta, az az volt, hogy az aláírásos oldalon Claire neve szerepelt.

Claire Elizabeth Bennett.

Egy rendezett, elegáns aláírás jelent meg felette.

Lila azonnal tudta, hogy valami nincs rendben.

Claire tényleges aláírása sietős és jellegzetes volt, az utolsó betűn szokatlanul hosszú végső húzással bírva.

Ez az aláírás óvatos volt.

Túl óvatos.

Majdnem olyan, mintha valaki Claire kézírását próbálná utánozni, nem magát a kézírást.

Lila átlapozta a maradék oldalakat.

Tizenegy.

Tizenkettő.

Tizenhárom.

A tizennegyedik oldalon talált egy részt Szellemi tulajdon átruházása címmel.

Összehúzta a szemöldökét.

A nyelvezet sűrű volt, de jelentése egyértelmű volt.

Úgy tűnt, hogy az Aurelia House kizárólagos kereskedelmi jogokat adott Claire menyasszonyi ruha dizájnjához, kapcsolódó mintákhoz, vázlatokhoz és jövőbeli reprodukcióihoz.

Lila suttogta: “Ó, Margaret.”

Újabb oldalt lapozott.

Aztán még egyet.

A tizenhetedik oldalon egy csatolék szerepelt, amely a következő felirattal szólt:

MELLÉKLET E — ÖRÖKSÉGI VAGYON ENGEDÉLYE ÉS KEDVEZMÉNYEZETT NYILATKOZATA.

Lila elkezdett olvasni.

Másodperceken belül összeszorult a gyomra.

A dokumentum szerint Claire, mint a Jonathan Bennett Örökség Alapítvány egyetlen élő kedvezményezettje, hozzájárult bizonyos ingatlan- és kereskedelmi érdekeltségek átruházásához egy Aurelia House leányvállalatnak.

Az eszközök között volt egy ingatlan a Willow Streeten.

Lila ismerte a címet.

Százszor elhaladt azon az épületen.

A régi téglából készült műhely, kékre festett ajtókkal.

Az a hely, ahol egy nonprofit foglalkoztatási program még mindig működött ideiglenes bérleti szerződés keretében.

A helyiek által Willow House-nak nevezett helyet.

A nyilatkozathoz egy másik nyilatkozat is csatolt.

Igazolta, hogy Claire Margaret Bennett egyetlen életben maradt biológiai lánya.

Továbbá kiállt, hogy egy több mint három évtizeddel korábban született Evelyn Mae Bennett nevű gyermek röviddel a születése után meghalt.

Lila abbahagyta a lélegzést.

Ujjai szorosabban szorították a papírt.

Evelyn Mae.

Valami a névben olyan erősen érintette meg, hogy le kellett ülnie.

Felolvasta a születési dátumot.

Aztán újra elolvasta.

A szoba mintha megdőltült volna.

“Nem,” suttogta.

Az elméje egy régi kartondoboz felé villant a lakása szekrényében.

Egy doboz, amely tartalmazza azokat az örökbefogadási dokumentumokat, amelyeket a szülei adtak neki röviddel az örökbefogadó anyja halála előtt.

Egy oldalon feltüntették a születéskor kapott nevet.

Egy név, amire Lila ritkán gondolt.

Egy név, amit mondtak neki, egy olyan élethez tartozik, amely már nem számított.

Evelyn Mae.

Visszatért a szponzori megállapodáshoz.

Talán véletlen volt.

Talán félreértette.

Talán a szíve azért vert hevesen, mert a dokumentum annyira nyilvánvalóan hamis volt.

De a dátum…

A randi ismerős volt.

Lila a telefonjáért nyúlt.

Felhívta Claire-t.

A hívás kétszer is megszólalt.

Aztán háromszor.

Kint taps visszhangzott halkan a nyitott ablakon.

“Gyerünk,” suttogta Lila. “Kérem, válaszoljon.”

Végül Claire felvette.

“Lila?”

“Claire, hallgass rám. Van valami anyád szerződésében.”

Claire Danielre pillantott.

“Milyen szerződés?”

“A szponzori megállapodás. Rossz, mint gondoltuk.”

“Mennyivel rosszabb?”

Lila a kijelentésre meredt.

“Ingatlanátruházás van. Valami, ami apád bizalmával kapcsolatos. És anyád aláírta a dokumentumokat a neveddel.”

Claire érezte, ahogy a vér kifolyik az arcáról.

“Apám bizalma?”

“Claire, tudtad, hogy a Jonathan Bennett Örökség Alapítvány kedvezményezettjeként szerepelt?”

“Nem.”

Lila nyelt egyet.

“Akkor tudtad, miben egyezett meg az anyád a nevedben?”

Claire a vendégek felé nézett.

A szőlőültetvény hirtelen nagyon távolinak tűnt.

“Mi az, Lila?”

Lila lehunyta a szemét.

“Beleegyezett, hogy eladja valamit, amit apád hátrahagyott.”

Szörnyű csend következett.

Aztán Lila szinte hallatlanul hozzátette: “És Claire… Van egy másik név is ebben a dokumentumban. Valaki, akit anyád halottnak mond.”

Claire megfogta a telefont.

“Ki?”

Mielőtt Lila válaszolhatott volna, egy mély férfi hang szólalt meg mögötte az ajtóból.

“Tedd le azt a mappát.”

Lila megfordult.

Conrad Vale állt a bejáratnál.

Két sötét öltönyben férfi várt mögötte.

Az arckifejezése hideg volt.

“Az a dokumentum,” mondta, “nem a tiéd.”

Egy rémisztő pillanatra Lila nem tudott mozdulni.

Aztán Conrad előrelépett.

“Add ide.”

Lila hátrált el.

A telefon másik végén Claire hallotta a hangját.

“Ki az?” követelte.

Lila pulzusa dobogott a fülében.

Conrad kinyújtotta a kezét.

“Most.”

Lila a mappát nézte.

Aztán a nyitott erkélyajtónál.

Aztán a telefonjánál.

És döntést hozott.

“Claire,” mondta hangosan, “ne engedd, hogy anyád elhagyja a szőlőt.”

Conrad a papírok felé rohant.

De Lila már mozgott.

7. fejezet: A kamerák mögötti férfi

Claire lassan leengedte a telefonját.

Daniel azonnal észrevette a változást az arcán.

“Mi történt?”

Alig tudott beszélni.

“Lila talált egy szerződést. Rajta az én nevem van. Valami apa bizalmáról.”

Daniel összevonta a szemöldökét.

“Az apádnak volt bizalmi vagyon?”

“Nem tudom.”

A szertartásvezető közöttük nézett.

“Szeretnél egy pillanatot?”

Claire bólintott.

“Sajnálom. Meg kell állnunk.”

Daniel a vendégek felé fordult.

“Mindenki, kérem, elnézést kérek néhány percre.”

Egy nyugtalan suttogás terjedt el a tömegben.

Margaret olyan hirtelen felállt, hogy széke megérintette a kőteraszt.

“Mi folyik most?”

Claire egyenesen rá nézett.

“Úgy tűnik, valamit a nevemre írtál alá.”

Margaret megdermedt.

A szavak erősebben érintettek, mint a nyilvános öltözék.

“Mi?”

“Egy szponzori megállapodás.”

Margaret szeme a folyosó felé villant.

Claire követte a tekintetét.

Conrad Vale gyorsan sétált a főépület felé.