Két biztonsági ember követte őt.

“Anya,” mondta Claire, “ki az a férfi?”

Margaret éppen annyira összeszedte magát, hogy mesterséges mosolyt keltsen.

“Egy üzleti ismerős.”

“Mi a neve?”

“Claire, jelenetet csinálsz.”

“A neve.”

Margaret ajkai összeszorultak.

“Conrad Vale.”

Daniel halkan káromkodott.

Claire az anyjára nézett.

“Az Aurelia House elnöke?”

Margaret elfordította a tekintetét.

Ekkor egy éles hang hallatszott mögöttük.

“Claire!”

Lila átfutott a teraszon.

A haja kiszabadult, és a fekete bőr mappát a mellkasához szorította.

Mögötte Conrad egyik biztonsági embere lépett ki az épületből.

“Lila!” Claire sírt.

Daniel felé lépett.

Lila lihegve odaért hozzájuk.

“Ne hagyd, hogy ezt elvigyék.”

A mappát Daniel kezébe tette.

A biztonsági őr odalépett.

“Asszonyom, ezek bizalmas vállalati dokumentumok.”

Daniel közéjük lépett.

“Akkor elmagyarázhatod ezt egy ügyvédnek.”

“Uram, vissza kell térnie—”

“Húzódj el a menyasszonyom barátjától.”

A férfi arckifejezése megváltozott, amikor meglátta, hogy Daniel határozottan az útjában áll.

Egy másodperccel később megjelent Conrad.

Ellentétben a biztonsági őrrel, ő mosolygott.

“Nos,” mondta simán, “ez mindenképpen emlékezetes esküvővé válik.”

Kinyújtott kézzel közeledett Claire-hez.

“Conrad Vale. Öröm végre találkozni veled.”

Claire figyelmen kívül hagyta a kezét.

“Miért van egy szerződés, amin az én aláírásom van?”

Conrad sóhajtott, mintha makacs gyerekkel foglalkozna.

“Attól tartok, félreértés történt.”

“Akkor magyarázd el.”

“Anyád bőkezű szponzorcsomagot szervezett. Az Aurelia House vállalta, hogy különböző kiadásokat fedez promóciós együttműködésért cserébe.”

“Soha nem egyeztem bele.”

“Ezeket a megállapodásokat általában családi képviselők intézik.”

“Nem, amikor aláírásomra van szükségük.”

Conrad mosolya elvékonyodott.

“Claire, azt javaslom, beszéljük meg ezt magánbeszélgetést.”

“Nem.”

“Mérges vagy.”

“Igen.”

“És az érzelmi döntések általában felesleges bonyodalmakat okoznak.”

Claire körbenézett.

Tucatnyi vendég figyelte a nézést.

A boltív közelében álló fotós felemelte a kameráját.

Conrad élesen rápillantott.

“Tedd el azt.”

A fotós habozott.

Aztán leengedtem.

Claire azonnal megértette.

Conrad a képek feletti irányítást akart.

Irányítást akarta a történet felett.

Pont, mint Margaret.

Közelebb lépett.

“Mit is vásároltál pontosan?”

Conrad arca megkeményedett.

“Még semmit sem vásároltak.”

“Akkor miért mond mást a megállapodásod?”

Margaret felé fordult.

“Talán beszélnél a lányoddal.”

Margaret rémültnek tűnt.

Ez volt az első alkalom, hogy Claire valódi félelmet látott anyja arcán.

“Claire,” suttogta Margaret, “kérlek.”

Lila kinyitotta a mappát.

“Tizenhetedik oldal.”

Margaret szeme elkerekedett.

“Ne.”

Lila folytatta.

“A megállapodás átruházza a Willow House-hoz és a Jonathan Bennett Örökség Alapításához kapcsolódó jogokat.”

Több vendég suttogott.

Egy idős nő az első sorban előrehajolt.

“Willow House?” ismételte.

Claire felismerte őt, mint Mrs. Eleanor Finch, aki egykor dolgozott Jonathan-nel.

“Ez lehetetlen,” mondta Mrs. Finch. “Jonathan a munkások számára állította be azt a helyet.”

Conrad hangja élesebbé vált.

“Ezek az ügyek jogilag bonyolultak, és nem alkalmasak nyilvános vitára.”

Lila felemelte a hangját.

“Van egy nyilatkozat is, amely szerint Claire Margaret Bennett egyetlen túlélő lánya.”

Margaret teljesen megmozdult.

Conrad arca megváltozott.

Először tűnt igazán megijedtnek.

“Ez az információ bizalmas.”

“Miért?” Claire követelte.

Lila ránézett.

Valami furcsa volt az arcán.

Félelem.

Zavartság.

És valami, ami szinte felismerésnek tűnt.

“Mert,” mondta Lila lassan, “a dokumentum azt állítja, hogy egy másik lány is nem sokkal a születés után meghalt.”

A csend teljes volt.

Claire az anyja felé fordult.

“Melyik másik lány?”

Margaret egy lépést hátrált.

“Claire, kérlek.”

“Melyik másik lány?”

“A barátod félreértett.”

Lila megrázta a fejét.

“Nem. Nem tettem.”

Conrad előrelépett.

“Elég.”

De Claire alig hallotta.

Szemei Margaretre szegeztek.

“Anya,” suttogta, “volt még egy gyereked?”

Margaret arca összeráncolódott.

Nem drámai.

Nem egyszerre.

Mintha valami láthatatlan szerkezet, ami egyenesen tartja, végre összeomlani kezdett volna.

“Az már régen volt,” mondta.

Claire érezte, ahogy a szíve hevesen ver.

“Ő volt a nővérem?”

Margaret nem szólt semmit.

“Anya!”

Margaret hangja megtört.

“Nem kellett volna megtudnod.”

És abban a pillanatban Claire megértette, hogy a hiányzó esküvői ruha csak anyja megtévesztésének legkisebb része volt.

8. fejezet: A gyermek, aki soha nem halt meg

Margaret a legközelebbi székbe süllyedt.

Körülötte az esküvői vendégek döbbenten álltak csendben.

Claire úgy érezte, mintha a szőlőültetvény alatt lévő talaj megváltozott volna.

“Volt még egy lányod?”

Margaret eltakarta az arcát.

“Mielőtt megszülettél.”

“Mi történt vele?”

“Claire, ne itt.”

“Mi történt?”

Anyja leengedte a kezét.

Az a nő, aki Claire egész életét tökéletes megjelenéshez töltötte, hirtelen öregnek és ijedtnek tűnt.

“Fiatal voltam. Döntést hoztam.”

“Milyen döntés?”

Margaret nyelt egyet.

“Örökbe adtam.”

Claire ránézett.

Egy lány.

Egy nővér.

Egy egész ember, akinek létezését eltitkolták előle.

“Akkor miért írja a szerződés, hogy meghalt?”

Margaret Conrad felé nézett.

Az arca természetellenesen megmozdult.

“Mert,” suttogta Margaret, “ezt mondtam apádnak.”

Claire visszahőkölt.

“Azt mondtad apának, hogy a babád meghalt?”

“Tudta, hogy terhes voltam, mielőtt találkoztunk. Nem bírtam elmagyarázni, mit tettem.”

Claire megrázta a fejét.

“Elmondhattad volna neki az igazat.”

“Nem érted, milyen volt az életem.”

“Akkor segíts megérteni!”

De mielőtt Margaret megszólalhatott volna, Lila furcsa hangot adott ki.

Egy éles levegővétel.

Claire megfordult.

A barátja Daniel mellett állt, mintha elfelejtett volna olvasni, bámulta a kijelentést.

“Lila?”

Nincs válasz.

“Lila, jól vagy?”

Lila lassan felemelte a fejét.

“Mi volt a baba születésnapja?”

Margaret összevonta a szemöldökét.

“Mi?”

“Az első lányod születésnapja.”