Fern intézte a szükséges elektromos ellátást, átvizsgálta a munkát, és helyet biztosított egy padnak, mérőszerszámoknak és acélváznak. Működő műhelyet akart, nem bemutatótermet. Az elrendezésnek biztonságosan kellett mozognia a gépek között, és távol tartani a mérőeszközöket a sérülésektől.

A South Bend 1990 júniusában érkezett.

Bertram segített neki kiegyenlíteni a betonon egy precíz szinttel és vékony shimákkal. Ellenőrizték az ágyat csavarodás-után, apró beállításokat végeztek, míg a gép beállása négy tízezred másodpercen belül volt a mért távolságon.

Fern megértette, miért fontos a munka. Egy régi esztergával pontos alkatrészeket tudott készíteni, ha megfelelően karbantartották és beállították. Egy újabb gép pontatlan alkatrészeket is készíthetett, ha nem így lett volna.

Két héttel később megérkezett a felületi csiszoló.

A tengelye elég zajos és rezgetett ahhoz, hogy megakadályozza a megbízható befejezést. Fern 36,80 dollárért rendelt egy pár szögletkontaktus csapágyat Omahából, szétszedte a tengelyt, ellenőrizte a párosítási felületeket, és felszerelte a pótlásokat.

Óvatosan állította be az előterhelést, majd két órán át futtatta a gépet töltés nélkül. A teszt során szokatlan hőt ellenőrizt, és figyelte a rezgésre.

Fokozatosan a hang egyenletesebbé vált.

Előkészített egy tesztdarabot, és a kész felületét Bertramtól kölcsönzött profilométerrel mérte meg. Az eredmény tizenhat mikrohüvelyk érzetesség átlag volt, ami jelentősen simább, mint az a 32 mikrohüvelykes szint, amit sok olyan dúzófelület számára kielégítőnek nevezett, amelyekkel a lány várhatóan találkozik.

Amikor felhívta az eredményt, Bertram bevallotta, hogy jobb befejezést ért el, mint amit ő az a daráló géppel elért.

Fern azt javasolta, hogy az eredeti csapágy előterhelése talán hibás lehetett.

“Valószínűleg az volt,” válaszolta.

Az első fontos ügyfele októberben érkezett.

Gordon Stroud azért szólt, mert a gabonaszállító lábhajtású tengelyen súlyosan kopott csapágy folyó alakult ki. A felület mérete körülbelül 1,486 hüvelyk volt, míg a névleges átmérőnek másfél hüvelyknek kellett volna lennie. A kopott illeszkedés nem kívánt mozgást engedett a csapágyban.

Egy kearney-i gépműhely 260 dollárt plusz árut kért cserére, és a szállítás körülbelül két hétig tartott.

Fern kérte, hogy ellenőrizze a sérült tengelyt.

A kopás mérése után azt javasolta, hogy a folyót tiszta, koncentrikus fémre gépezzék, új acél hüvelre nyomják, és a külső felületet a megfelelő csapágyméretre zárják.

65 dollárt és három napot ajánlott.

Ez volt az a fajta javítás, amit az első látogatás óta Dwayne boltjában tanulni akart. De egy ügyfél tényleges felszerelésén dolgozni másnak tűnt, mint a roncson gyakorolni.

Az ujjnak elég szorosan kellett illeszkednie a nyélhez, hogy biztos maradjon. A kész külső felületének pontosan illeszkednie kellett a csapágyhoz és koncentrikusan kellett működnie. Az egyik helyesülés nem jelentene, ha a másik tévedne.

Fern lassan haladt a kezdeti méréseken és a beállításon. Megmunkálta a sérült naplót, ötvözött acélból készítette a hüvelyt, a helyére nyomta, és befejezte a csapágyfelületet.

A kérték napló mérete 1,499 hüvelyk volt.

Gordon pénteken érkezett.

Megvizsgálta a javított részt, és végigsimított a kész felületen. Ezután írt Fernnek egy csekket a megadott összegre.

Nem kért kedvezményt.

1990 végéig további három munka következett: egy főcsavar a Norris Angel gabonakocsijához, négy ültetvény tengely egy másik ügyfélnek, valamint egy további csigázó csapágy felületi javítás a szövetkezet számára.

Fern teljes bevétele az év során 235 dollár volt.

Az anyagai 61,40 dollárba kerültek. A felszerelések összege 240 dollár volt. Ezek után a műhely 66,40 dolláros működési veszteséget mutatott.

Leona egy spirál jegyzetfüzetbe jegyezte fel a figurákat, amelyet a konyhafiókban tartottak.

Fern átnézett rajtuk anélkül, hogy jobban látta volna az eredményt, mint amilyen valójában. Az üzlet az első évben veszteséget szenvedett, és ő tudta ezt.

De egy másik szám is számított neki.

Négy ügyfél bízott benne, hogy a berendezéseik számára elengedhetetlen alkatrészeket gyártsa vagy javítja.

Január előtt egyáltalán nem volt ilyen lehetősége.

A következő évek lassú előrelépést hoztak, nem pedig hirtelen sikert.

1991-ben Fern egy használt Powermatic padlófúrógépet vásárolt egy Franklin megyei farmáron 47 dollárért. Ez kibővítette a munkái körét, amelyeket jelentős befektetés nélkül végezhetett.

1993-ban ellátogatott egy nyugdíjas gépész műhelyébe, és 90 dollárért vásárolt egy szerszám-vágó csiszolót. Az eladás egy dobozt tartalmazott, amely 312 tartalék darabot tartalmazott, köztük csendéreket és vágókat. Ebből 241 használható volt.

A daráló különösen értékesnek bizonyult, mert a Fern most már képes volt élezetezni a vágószerszámokat és speciális profilokat készíteni szokatlan javítási munkákhoz. Már nem kellett minden pótvágót megvásárolnia vagy minden élezési feladatot kiküldenie.

Az egyéni munkákon mérsékelt megtakarítások voltak, de felhalmozódott.

Bevétele 1991-ben 380 dollárra, 1992-ben 590 dollárra, 1993-ban pedig 840 dollárra nőtt.

Abban az évben Fern áthelyezte üzleti nyilvántartásait egy saját zöld könyvelésbe.

Sosem felejtette el Dwayne könyveit.

A nyilvántartások felsorolták az ügyfeleket, gépeket, anyagokat, méreteket, költségeket és az egyes javításokkal kapcsolatos megfigyeléseket. Lehetőséget adtak neki, hogy lássa, melyik munka éri meg, és mely felszerelésvásárlások hoznák a legnagyobb hasznot.

1994-ben az éves bevétel elérte az 1 120 dollárt. Addigra bizonyos minőségű acélt is megvásárolhatott egy hastingsi beszállítótól 11%-os kedvezménnyel.

A következő évben a műhely 1 460 dollárt hozott be, és 730 dolláros nettó működési bevételt ért el.