Fern intézte a szükséges elektromos ellátást, átvizsgálta a munkát, és helyet biztosított egy padnak, mérőszerszámoknak és acélváznak. Működő műhelyet akart, nem bemutatótermet. Az elrendezésnek biztonságosan kellett mozognia a gépek között, és távol tartani a mérőeszközöket a sérülésektől.
A South Bend 1990 júniusában érkezett.
Bertram segített neki kiegyenlíteni a betonon egy precíz szinttel és vékony shimákkal. Ellenőrizték az ágyat csavarodás-után, apró beállításokat végeztek, míg a gép beállása négy tízezred másodpercen belül volt a mért távolságon.
Fern megértette, miért fontos a munka. Egy régi esztergával pontos alkatrészeket tudott készíteni, ha megfelelően karbantartották és beállították. Egy újabb gép pontatlan alkatrészeket is készíthetett, ha nem így lett volna.
Két héttel később megérkezett a felületi csiszoló.
A tengelye elég zajos és rezgetett ahhoz, hogy megakadályozza a megbízható befejezést. Fern 36,80 dollárért rendelt egy pár szögletkontaktus csapágyat Omahából, szétszedte a tengelyt, ellenőrizte a párosítási felületeket, és felszerelte a pótlásokat.
Óvatosan állította be az előterhelést, majd két órán át futtatta a gépet töltés nélkül. A teszt során szokatlan hőt ellenőrizt, és figyelte a rezgésre.
Fokozatosan a hang egyenletesebbé vált.
Előkészített egy tesztdarabot, és a kész felületét Bertramtól kölcsönzött profilométerrel mérte meg. Az eredmény tizenhat mikrohüvelyk érzetesség átlag volt, ami jelentősen simább, mint az a 32 mikrohüvelykes szint, amit sok olyan dúzófelület számára kielégítőnek nevezett, amelyekkel a lány várhatóan találkozik.
Amikor felhívta az eredményt, Bertram bevallotta, hogy jobb befejezést ért el, mint amit ő az a daráló géppel elért.
Fern azt javasolta, hogy az eredeti csapágy előterhelése talán hibás lehetett.
“Valószínűleg az volt,” válaszolta.
Az első fontos ügyfele októberben érkezett.
Gordon Stroud azért szólt, mert a gabonaszállító lábhajtású tengelyen súlyosan kopott csapágy folyó alakult ki. A felület mérete körülbelül 1,486 hüvelyk volt, míg a névleges átmérőnek másfél hüvelyknek kellett volna lennie. A kopott illeszkedés nem kívánt mozgást engedett a csapágyban.
Egy kearney-i gépműhely 260 dollárt plusz árut kért cserére, és a szállítás körülbelül két hétig tartott.
Fern kérte, hogy ellenőrizze a sérült tengelyt.
A kopás mérése után azt javasolta, hogy a folyót tiszta, koncentrikus fémre gépezzék, új acél hüvelre nyomják, és a külső felületet a megfelelő csapágyméretre zárják.
65 dollárt és három napot ajánlott.
Ez volt az a fajta javítás, amit az első látogatás óta Dwayne boltjában tanulni akart. De egy ügyfél tényleges felszerelésén dolgozni másnak tűnt, mint a roncson gyakorolni.
Az ujjnak elég szorosan kellett illeszkednie a nyélhez, hogy biztos maradjon. A kész külső felületének pontosan illeszkednie kellett a csapágyhoz és koncentrikusan kellett működnie. Az egyik helyesülés nem jelentene, ha a másik tévedne.
Fern lassan haladt a kezdeti méréseken és a beállításon. Megmunkálta a sérült naplót, ötvözött acélból készítette a hüvelyt, a helyére nyomta, és befejezte a csapágyfelületet.
A kérték napló mérete 1,499 hüvelyk volt.
Gordon pénteken érkezett.
Megvizsgálta a javított részt, és végigsimított a kész felületen. Ezután írt Fernnek egy csekket a megadott összegre.
Nem kért kedvezményt.
1990 végéig további három munka következett: egy főcsavar a Norris Angel gabonakocsijához, négy ültetvény tengely egy másik ügyfélnek, valamint egy további csigázó csapágy felületi javítás a szövetkezet számára.
Fern teljes bevétele az év során 235 dollár volt.
Az anyagai 61,40 dollárba kerültek. A felszerelések összege 240 dollár volt. Ezek után a műhely 66,40 dolláros működési veszteséget mutatott.
Leona egy spirál jegyzetfüzetbe jegyezte fel a figurákat, amelyet a konyhafiókban tartottak.
Fern átnézett rajtuk anélkül, hogy jobban látta volna az eredményt, mint amilyen valójában. Az üzlet az első évben veszteséget szenvedett, és ő tudta ezt.
De egy másik szám is számított neki.
Négy ügyfél bízott benne, hogy a berendezéseik számára elengedhetetlen alkatrészeket gyártsa vagy javítja.
Január előtt egyáltalán nem volt ilyen lehetősége.
A következő évek lassú előrelépést hoztak, nem pedig hirtelen sikert.
1991-ben Fern egy használt Powermatic padlófúrógépet vásárolt egy Franklin megyei farmáron 47 dollárért. Ez kibővítette a munkái körét, amelyeket jelentős befektetés nélkül végezhetett.
1993-ban ellátogatott egy nyugdíjas gépész műhelyébe, és 90 dollárért vásárolt egy szerszám-vágó csiszolót. Az eladás egy dobozt tartalmazott, amely 312 tartalék darabot tartalmazott, köztük csendéreket és vágókat. Ebből 241 használható volt.
A daráló különösen értékesnek bizonyult, mert a Fern most már képes volt élezetezni a vágószerszámokat és speciális profilokat készíteni szokatlan javítási munkákhoz. Már nem kellett minden pótvágót megvásárolnia vagy minden élezési feladatot kiküldenie.
Az egyéni munkákon mérsékelt megtakarítások voltak, de felhalmozódott.
Bevétele 1991-ben 380 dollárra, 1992-ben 590 dollárra, 1993-ban pedig 840 dollárra nőtt.
Abban az évben Fern áthelyezte üzleti nyilvántartásait egy saját zöld könyvelésbe.
Sosem felejtette el Dwayne könyveit.
A nyilvántartások felsorolták az ügyfeleket, gépeket, anyagokat, méreteket, költségeket és az egyes javításokkal kapcsolatos megfigyeléseket. Lehetőséget adtak neki, hogy lássa, melyik munka éri meg, és mely felszerelésvásárlások hoznák a legnagyobb hasznot.
1994-ben az éves bevétel elérte az 1 120 dollárt. Addigra bizonyos minőségű acélt is megvásárolhatott egy hastingsi beszállítótól 11%-os kedvezménnyel.
A következő évben a műhely 1 460 dollárt hozott be, és 730 dolláros nettó működési bevételt ért el.






