Ezek nem voltak figyelemre méltó összegek egy nagyvállalat szintjén nézve. Fern tudta ezt. Azt is tudta, hogy a korai felszerelés-kifizetések már lejártak, a gépek kikeresik helyüket, és a visszatérő vásárlók már az ő elérhetőségére támaszkodtak.

Egy gazda, akinek szüksége volt egy szokatlan bokrokra is, nem biztos, hogy sok bevételt termel. De ha Fern helyesen javította meg az alkatrészt, emlékezett rá, hová kell hoznia a következő problémát.

Ugyanez a minta alakult ki a gabonaszállító telephelyek között.

1996 márciusában Fern felhívást kapott Anel Jurggertől, aki egy liftet vezetett Holbrookban, mintegy huszonkét mérföldre nyugatra Almától. Gordon Stroud megadta neki a telefonszámát.

A lift fejcsigatengelye átrepedt a kulcstéren. Nélkül a berendezés nem működhetett rendesen.

A gyártó 410 dollárt kért cserére. A szállítás hat hétig tartott.

Anel megkérdezte, hogy Fern tud-e még egy nyélt csinálni.

Megkérte a mérnöki rajzot.

Nem volt ilyenje.

Megkérdezte, hogy megadhatja-e a törött alkatrészt, annak teljes hosszát, csapágyméretét és kulcsmérőit. Anel elolvasta, amit a részhez csatolt címkéből tudott.

Fern elmagyarázta, hogy meg kell vizsgálnia a megmaradt felületeket, mielőtt pontos cserét ígérne.

Ha megbízható mintát adnak, úgy hitte, körülbelül egy hét alatt 180 dollárért képes lesz egy szárat gyártani.

Anel másnap reggel hozta el a sérült tengelyt.

Fern megmérte a naplókat, megvizsgálta a törést, és tanulmányozta a maradék jellemzőket. Az eredeti alkatrész úgy tűnt, hogy hagyományos alacsony szén-dioxid-kibocsátású acélból készült. A pótláshoz 1045-ös acélt választott, amely a tervezett munkához megfelelőbb szilárdság és gépezhetőség kombinációját kínálta.

A South Bend csapágynaplóit külön beállításokkal forgatta, különös figyelmet fordítva az igazításra és a felületfelületre. A kulcstartóhoz egy marós csatlakozót használt, amelyet egy tartalék keresztcsúszdából és egy végmaró tartóból épített.

A kulcstartó szélessége a szükséges méret félezred része alatt volt.

A szülés előtt ellenőrizte a tengely lefutását, és még egyszer átvizsgálta a csapágy területeket.

A kész részt a következő hétfőn szállította meg.

Anel csapata aznap délután telepítette. Kedd reggelre a lift ismét működött.

Anel felhívta Fernt, hogy jelezze, a akna rendesen futott.

Aztán megkérte, hogy készítsen még egyet.

Fern először azt akarta tudni, hogy van-e valami baj az elsővel. Anel elmagyarázta, hogy semmi sem bukott el. Szükségét akart egy tartalékot arra, ha újra megtörténik ugyanilyen összeomlás.

Mivel a méreteket és a beállítási információkat már rögzítették, Fern felajánlotta, hogy 160 dollárért készíti el a második aknát.

Anel elfogadta.

Ez a parancs Fernnek más lehetőséget mutatott az üzlet számára. Egy törött alkatrész javítása értékes volt, de a méretek megőrzése és a tartalék gyártása elkerülhette a hosszabb megszakítást.

Az áprilisi kooperatív kerületi ülésen hét vezető megvitatta a régi mezőgazdasági gépek karbantartásának növekvő nehézségeit. Sok liftben olyan berendezéseket üzemeltettek, amelyek gyártói már nem rendelkeztek minden eredeti alkatrészrel.

A teljes gépek cseréje végül szükségessé válhatott, de ezek a vásárlások olyan pénzt igényeltek, amit a kisebb szövetkezetek nem mindig tudtak igazolni.

Gordon Stroud említette a Fern által gyártott cseretengelyt.

Leírta az eredeti árat, a hat hetes szállítási becslétet, a Fern által felszámított összeget, valamint azt a tényt, hogy Anel liftje működött.

Nem kellett beszédet mondania a helyi gépészet értékéről.

A számok elegendőek voltak.

A hír elterjedt a menedzserek között, és Fern elkezdett kérni olyan alkatrészeket, amelyek nagyobbak, mint amit a kilenc hüvelykes South Bend kényelmesen elfogadhatott.

Megvizsgálta a nyilvántartásait, és látta, hányszor küzdött hosszabb aknákkal, vagy hányszor utasította meg a munkát, mert a felszerelése nem volt elegendő kapacitás.

Egy gépműhely zárt a Grand Islanden, és megtudta, hogy egy tizennégy hüvelykes Monarch motoresztergát árulnak.

A Monarch hatvan hüvelykes ágynyal, kúpos rögzítéssel, menet utánajáró tárcsal és gyorsváltóval rendelkezett. Nagyobb mérete és súlya lehetővé tette a Fern számára, hogy hosszabb alkatrészeket kezeljen, és olyan műveleteket végezzen, amelyek korábban kényelmetlen beállításokat igényeltek.

A kért ár 900 dollár volt.

Fern annyit spórolt össze, hogy megveze, de a vásárlás jelentősen csökkentené a sürgősségi pénzét.

Átnézte a könyvelését, és megszámolta azokat a feladatokat, amelyeket elutasított vagy nehezen teljesített. Ezután összehasonlította ezeknek a munkáknak a potenciális értékét a felszerelés árával.

Úgy döntött, megéri a kockázatot.

Milo segített neki bővíteni a bolt keleti oldalát azon a nyáron. Az anyagok ára 2 140 dollár.

Fern egy másik elektromos áramkört telepített, és átszervezte a munkaterületet, hogy a hosszú aknák mozgathatók legyenek anélkül, hogy áthaladnának a gépeken. A további hely lehetővé tette számára, hogy biztonságosabban kezelje az anyagot, és jobb munkatávolságot tartson fenn a nagyobb esztergák körül.

Amikor a Királyt beiktatták, azonnal érezte a különbséget.

A tömege segített stabilizálni a hosszabb vágásokat. Az ágya olyan tengelyeket helyezett el, amelyek sosem illeszkedtek volna rendesen a kisebb gépre. A gyorsváltó váltó csökkentette a különböző menetmagasságok beállításához szükséges időt.

A gép kibővítette azt, amit ügyfeleinek ígérhetett anélkül, hogy a pontosságot kötötte volna.

Az első fizetős munkája a Wilsonville-i liftből jött.

A liftnek hatvan hüvelykes fejtengelyre volt szüksége, mindkét végén csapágy naplókkal, és a középen hajtókerékes kulcstartóval.

A Fern két nap alatt gyártotta el a tengelyt, és 240 dollárt fizetett.

Amikor a liftvezetője megvizsgálta, azt mondta, ez a legegyenesebb aknya, amit valaha telepített abban a létesítményben.