“Sziasztok mindenki!” Yulia ragyogott. “Már átnéztem a számaidat. Összességében nem rossz – de mindenképp van tér a fejlődésre. Tervezem, hogy bevezetek néhány új KPI-t, és átdolgozom a jelentési rendszert. Biztos vagyok benne, hogy fantasztikus csapattá válunk.”
A megbeszélés után mindenki Katya asztala köré gyűlt.
“Katya, mi történt most?” Oleg suttogta, miközben az iroda üvegajtajára pillantott, amit Yulia azonnal elfoglalt – az régen Katya volt. Katya maga is átkerült a nyitott munkaterületre. “Milyen új KPI-k? Tizenöt százalékkal túlléptük az értékesítési tervünket!”
“Nyugodjatok meg, srácok,” próbált mosolyogni Katya, bár az arcát a zavarodottság égette el. “Semmi sem változik. Folytatjuk a munkát a szokásos módon. Minden jóváhagyás rajtam keresztül megy. Mindent elintézek.”
Az első hét viszonylag simán telt. Yulia az irodában ült, görgetett a közösségi médiában, kávét kortyolgatott, és időnként behívta Katyát, hogy például megkérdezze,
hogyan lehet látni a fizetési ütemtervet a CRM rendszerben. Katya türelmesen magyarázta minden alkalommal.
De a második hétre Yulia megunta, hogy csak nézőként szerepel.
Szerdán reggel egy e-mail érkezett mindenki postaládájába: Új szabályozások. Mostantól az öt perc késés bírságot jelent. Minden reggel 9:15-ig a vezetőknek részletes napi hívástervet kellett benyújtaniuk. Este, 18:30 előtt, most már szükség volt egy jelentésre a munkáról – az egyes ügyfelekre fordított percekkel együtt.
Az egész osztály lázadásba tört.
“Katya, miről van szó?” tiltakozott Dasha, miközben egy kinyomtatott e-mailt lengetett. “Az ügyfeleim Novoszibirszkben és Vladivosztokban vannak! Reggel hétkor kezdek el beszélgetni velük otthonról! Hogyan adhatnék be tervet 9:15-ig, ha addigra már majdnem véget ér a napjuk?”
“És mikor kell kitöltenem ezeket a jelentéseket?” mondta Oleg dühösen. “A napom felét helyszínek látogatásával töltöm. El kellene adnom,
vagy inkább táblázatokat színeznem?”
Katya bement Yulia irodájába.
Az új főnök heverészett a székében, keresztbe tett lábakkal, és valamit böngészett egy online boltban.
“Yulia,” kezdte Katya gyengéden, becsukva maga mögött az ajtót. “Az új szabályozásokról. A mi munkánk más. A csapat gyakran részt vesz értekezleteken, sokan különböző régiókkal koordinálnak. Ha szigorú időkeretekhez kötödöd őket, az csak rontja az eladásokat. És ami a jelentéseket illeti… minden átlátható a CRM-ben, minden hívás automatikusan rögzítésre kerül. Miért kell kettős munkát végezniük?”
Yulia elfordította a tekintetét a telefonja képernyőjéről, és hideg tekintettel nézett Katyára.
“Jekatyerina Szergejevna. Csak azért, mert a régi módszerrel csináltad, még nem jelenti azt, hogy helyes volt. A fegyelem a siker alapja. Ha az alkalmazottak nem tudnak kitölteni egy alap táblázatot, az csak azt mutatja, hogy nem tudják megtervezni az idejüket.
”
“Tudják, hogyan kell eladni,” tiltakozott Katya. “Oleg múlt hónapban kétmillió nettó nyereséget hozott a cégnek. Ha naponta egy órát tölt értelmetlen űrlapok kitöltésével, kevesebb hívást fog intézni.”
“Akkor meg kell tanulnia gyorsabban dolgozni,” vágott vissza Yulia. “És még valami, Katya. Apám azt mondta, te vagy az asszisztensem. A te feladatod, hogy biztosítsd a parancsaimat teljesítsük, nem pedig hogy megkérdőjelezd őket. Most menj, végezd a munkádat.”
Katya elhagyta az irodát, arca égett. Egyenesen Igor Valerjevics irodájába akart berontani és lemondását az asztalára csapni. De ki van A folyosón tizenkét pár szem reménykedve figyelte őt.
“Várj egy kicsit,” mondta magának. “A lány belefárad a főnök szerepébe, és megnyugszik. A legfontosabb, hogy a részleg működjön.”
Elkezdte fedezni a csapatát. Katya maga húzta elő a CRM adatokat, és mindet összeolvasztotta azokba a nevetséges táblázatokba,
amiket Yulia akart, csak hogy a vezetők nyugodtan hívhassák az ügyfeleket. Este nyolcig dolgozott, és a valódi folyamatokat a fiatal főnöke fantáziáihoz igazította.
Otthon Andrey egyre gyakrabban fogadta csenddel.
“Úgy nézel ki, mintha egész nap tehervagonokat pakoltál volna ki,” mondta egy este, miközben egy tányér vacsorát tett elé. “Katya, komolyan, miért? Egy munkáért fizetnek, de három munkáját végzed – a sajátodat, a vezetőidét, és ennek a kis feltörekvőnek a munkáját.”
“Andrey, kérlek, ne kezdj bele,” válaszolta Katya, fáradtan dörzsölve a halántékát. “Ha elengedem az irányítást, minden darabokra hullik. Közeledik a negyedéves bónusz. Az embereknek szükségük van a pénzre. Kijutok a negyedév végéig, aztán meglátjuk.”






