“Ha úgy megyünk, ahogy tájékoztattuk, a repülőgépnek nem lesz elég felhajtóereje a leszállás megállításához.”

Valaki abbahagyta a kávé keverését.

Russo Hayesre nézett.

Hayes gyakorlott türelmet tükrözött.

“Növeljük a megközelítési sebességet, és későn gyújtjuk fel a felhajtást.”

Leora élesen felnézett.

“Ez még rosszabbá teszi az átmeneti problémát.”

Hayes mosolya eltűnt.

“Milyen problémát?”

“A nacellek.”

Ránézett.

Leora folytatta.

“A gépünknek enyhe késése van az átmenet során. Benne van a karbantartási előzményekben. Ha túl sokáig vársz a konverzióval, és a lefelé áramló egyszerre érkezik, lehet, hogy nem kapod meg azt a választ, amit vársz.”

Hayes összefonta a karját.

“Van harci órám ezen a gépen.”

“Ez nem változtat a késésen.”

A szoba kényelmetlenné vált.

Russo végigsétált a folyosón, míg Leora mellé nem állt.

“Hadnagy, azt mondja, nem tudod repülni a küldetést?”

Leora a térképre nézett, majd rá.

“Nem, uram.”

“Akkor mit mondasz?”

“A matematika nem úgy működik, ahogy Hayes kapitány szeretné.”

Russo tartotta a tekintetét.

Érezte, ahogy az arca melegszik a figyelemtől.

Végül hátralépett.

“Kapitány, tedd rendbe a másodpilótádat. Két óra múlva indulunk.”

Amikor a megbeszélés véget ért, Hayes elfogta őt az ajtó közelében.

Keze a repülőruha vállába szorult.

Nem elég erősen, hogy fájjon.

Elég erősen, hogy megállítsa.

“Ha még egyszer ezt csinálod velem, egy földi parancsnok előtt,” mondta halkan, “a pályafutásod hátralévő részét olyan helyen fogod tölteni, ahol senki sem emlékszik a nevedre.”

Leora nem szólt semmit.

“Ma este semmihez sem nyúlsz, hacsak nem mondom el.”

Lenézett a kezére, amíg el nem vette.

“Nem mondasz semmit, hacsak nem kérdezem. Világos volt?”

Az állkapcsa megfeszült.

“Tiszta, uram.”

Két órával később ez nem számított.

Az égbolt a repülőtér felett csúnya lila-szürkévé vált. Az eső kemény, ferde vonalakban csapódott a betonra.

Russo csapata gyorsan haladt az időjárás ellenére, felszerelést raktak be az Iron Widow hátuljába.

Leora a jobb ülésen ült, és végezte a repülés előtti ellenőrzést.

Hidraulika normális.

Az elektromos rendszerek stabilak.

Mindkét motor korláton belül volt.

Jobban hallgatta a repülőgépet, mint nézte azt.

Egyszer egyszer semmi sem hangzott rosszul.

Dawson a pilótafülke alatt állt, és felmutatott neki egy hüvelykujjat.

Hayes éppen átkelt a kitérőn feléjük, amikor az első beérkező lövés máshol talált el a létesítményen.

A robbanás elég távoli volt ahhoz, hogy a hang előtt sokkként érzékeljen.

Aztán riasztók kezdődtek.

Az emberek szétszóródtak a fedezék felé.

Leora megfordult a székében.

Egy második ütközés közelebb csapódott.

A nyomáshullám végigsöpört a repülővonalon.

A pilótafülke üvegén keresztül látta, hogy Hayes egy vontató jármű közelében leütött.

Már akkor indult, mielőtt bárki parancsolta.

Leora elengedte a hámot, kinyitotta az ajtót, és lemászott az esőbe.

Dawson és két mentős szinte egyszerre értek el Hayeshez.

Tudatánál volt.

Ez volt a jó hír.

A válla szenvedte el a legrosszabbul az esést, és az egyik lábának azonnali orvosi ellátásra volt szüksége.

Megpróbált felülni.

Egy mentős megállította.

“Tudok repülni.”

“Nem, uram,” válaszolta a mentős.

Hayes Leorára nézett, mintha valahogy ő lenne a felelős.

Russo futva futott a repülőgép hátulján.

“Hol van a pilótam?”

Dawson a mentősökre mutatott.

“Nem megyek sehova.”

Russo a rádiójáért nyúlt.

Újabb legénységet követelt.

A torony statikus zajon keresztül válaszolt.

A repülőtér zárlatba lépett.

A sérülések korlátozták a földi mozgást.

A vihar már áthaladt a mezőn.

Minden indulást felfüggesztettek.

Russo néhány másodpercig állt az eső alatt, miután véget ért a adás.

A küldetési ablaka kezdett eltűnni.

“Nem kell lemondanod.”

A szavakat majdnem elnyelte a szél.

Russo megfordult.

Leora szemben állt, sisakját az oldalához húzva.

A hajvonaláról víz folyt.

“Repülőgép-parancsnokként vagyok beosztva,” mondta. “Megvan az órám.”

Russo ránézett.

“Te.”

“Igen, uram.”

“Két órával ezelőtt azt mondtad, az időjárás a földbe süllyedhet minket.”

“Mondtam, hogy a tervezett megközelítés megteheti.”

“Ez nekem félelemnek hangzik.”

Évekig Leora talán hagyta volna el egy ilyen megjegyzést.

Ma este nem.

Közelebb lépett.

“Hayes kapitány késői átmenetet akart repülni egy kanyon lefelé áramló repülővel egy olyan repülőgépen, amit még nem ért meg.”

Russo arckifejezése megváltozott.

Csak enyhén.

Leora folytatta.

“Ismerem minden visszatérő hibát azon a gépen. Tudom, mi hangzik normálisnak, amikor a műszerek mást mondanak. Tudom, hogyan viselkedik páratartalomban, mit csinál a megfelelő motor terhelés alatt, és meddig haboznak a nácellák.”

Egy újabb távoli ütközés végigsöpört a bázison.

“Nincs másik pilótád,” mondta. “És nincs másik repülőgéped.”

Russo Dawson felé fordult.

“Tud vele repülni?”

A legénység főnöke letörölte az esőt az arcáról.

“Parancsnok, az a repülőgép jobban viselkedik neki, mint bárki, akit valaha láttam.”

Russo visszanézett Leorára.

“Szállj be.”

Nem futott a megfelelő helyre.

Felmászott balra.

Jenkins, egy fiatal másodpilóta egy másik legénységből, kevesebb mint egy perccel később érkezett, úgy nézett ki, mintha azt mondták volna, hogy a tetőre üljön egy zivatarban.

Felcsatolta a jobb ülést.

“A torony földre hozott minket.”

Leora elkezdte a rendszereket online bevezetni.

“Hallottam.”

“Nincs indulási engedélyünk.”

“Én is hallottam.”

Ránézett.

Leora bekapcsolta a rádiót.

“Torony, Tizenegyes Özvegy. Vészhelyzeti taktikai indulás.”

A válasz azonnal megérkezett.

“Tizenegy Özvegy, negatív. Tartsd meg a pozíciót.”

Leora a sérült repülőtérre és a közeledő időjárásra nézett.

“Képtelen.”

Előrehozta a vezérlőket.