A rotorok gyorsultak.
Az eső ködbe változott a lefolyó alatt.
Russo a pilótafülke szerkezete között bújt a székek mögött.
“Mindig ezt csinálod?”
Leora nem nézett körbe.
“Nem.”
A Osprey felemelkedett.
A keresztszél szinte azonnal rájuk csapott.
Jenkins megragadta a vezérlőt.
Leora kezei továbbra is stabilan maradtak.
Apró javításokat végzett, soha nem engedte, hogy egy mozdulat elég nagy legyen ahhoz, hogy másikat kelljen megkövetelni.
Az Iron Widow bemászott a viharba.
Az ablakokon kívül a világ eltűnt.
Nem volt horizont.
Csak eső, villám és hangszerek.
Turbulencia heves hullámokban söpört át a repülőgépen.
Russo percekig a pilótafülke mögött maradt, figyelve.
“Fel tudsz lépni ezen?”
“Nem.”
“Miért ne?”
“Alacsonyan kell maradnunk.”
Leora tovább pásztázta a műszereket.
“És a felsőbb szél még rosszabb.”
Russo a szélvédőn keresztül nézett.
Nem volt semmi látnivaló.
Figyelmeztető hang hallatszott.
Jenkins testtartása azonnal megváltozott.
“Jobb motorhőmérséklet.”
Egy piros figyelmeztetés jelent meg.
A szám nőtt.
Az olajnyomás megváltozott.
Russo közelebb hajolt.
“Mi a eljárás?”
“Biztosítsd az érintett motort,” mondta Jenkins.
“Csináld.”
Leora átnyúlt, és elzárta a kezét.
“Nem.”
Russo ránézett.
“Hadnagy.”
“A jelek nem egyeznek.”
“A hőmérséklet emelkedik.”
“A motor hangja nem változott.”
Egy újabb figyelmeztetés villant.
Jenkins ránézett.
“Asszonyom—”
“Tudom.”
Leora emlékezett egy karbantartási bejegyzésre hónapokkal ezelőttről.
Magas páratartalom.
Érzékelő anomália.
Korrekciós ellenőrzés.
Nincs tényleges hőkár.
Aztán egy újabb bejegyzés.
Ugyanaz a motor.
Hasonló körülmények.
Óvatosan állította be a rendszert, megkerülve az automatikus válasz módját, hogy megbizonyosodjon arról, mit csinál valójában a motor.
Russo figyelte a hőmérséklet-mérőt.
Tovább haladt felfelé.
Néhány másodpercig Leora azon tűnődött, vajon ő követte el karrierje legnagyobb hibáját.
Aztán a szám lelassult.
Megállt.
Leesett.
A figyelmeztető lámpa eltűnt.
Jenkins kifújta a levegőt.
Russo nem mozdult.
“Honnan tudtad?”
Leora előre nézett.
“Elolvastam a karbantartási naplókat.”
“Ennyi?”
“Nem.”
Megváltoztatta az irányt.
“Elhittem nekik.”
Russo a sötétség felé nézett.
Először azóta, hogy találkoztak, abbahagyta, hogy félelemként kezelje az óvatosságát.
Átkeltek a legrosszabb időjáráson, és megközelítették a hegyeket.
A hőképalkotás váltotta fel a haszontalan kilátást kívülről.
Recés gerincek jelentek meg a kijelzőn halvány árnyalatokban.
Jenkins távolságot jelentett a célhoz.
Russo egész viselkedése megváltozott.
A türelmetlen parancsnok eltűnt.
Helyére az a szakember állt, aki évtizedeken át gyorsan hozott nehéz döntéseket.
“Vigyél be minket a völgybe.”
Leora leengedte a gépet.
Mindkét oldalon sziklafalak emelkedtek.
A biztonságos tér szűkült.
A leszállási jelző megjelent előttük.
Jenkins elolvasta a koordinátákat.
Leora ránézett.
“Megint.”
Ismételte őket.
“Nem ott van a komplexum.”
Jenkins ellenőrizte.
“A jel erős.”
Leora tanulmányozta a hőfelvételt.
A jelzőfény a völgy legkeskenyebb részén állt.
Körülötte halvány, hidegebb alakok álltak a magasabb területen.
Az ösztönei megfeszültek.
“Valami nincs rendben.”
Russo előrehajolt.
“Mi?”
“A jelzőfény elmozdult.”
A kijelzőre nézett.
“Biztos vagy benne?”
Leora növelte a képkontrasztot.
“Ott.”
Több alakzat is megjelent.
Nem egyértelműen.
De elég egyértelmű.
Túl egyenletesen helyezték el a távolságot, hogy természetesek legyenek.
Russo értette, mint Jenkins.
“Pozíciók.”
Leora bólintott.
“A leszállási pontnál várnak.”
Az időjárás sosem volt az egyetlen veszély.
Valaki tudta, hová várják a repülőgépet.
“Megszakítsd,” mondta Russo azonnal. “Vigyél ki minket.”
Leora a terep kijelzőjét nézte.
A kanyon túl szűkvé vált egy hagyományos kanyarhoz.
Mögöttük nem volt hely.
Felettük a lefelé irányuló légáramlás nyomta a repülőgépet.
Előtte állt az előre készített csapda.
“Mióta?”
kérdezte Russo.
Leora távolságot mért.
“Másodpercek.”
“Akkor fordulj meg.”
“Nem tudom.”
“Mászás.”
“Nem elég gyors.”
Russo keze a pilótafülke vázához ért.
“Akkor mit tehetsz?”
Leora a topográfiai kijelzőt bámulta.
Szűk törés jelent meg előtte a kanyon falán.
Ez nem volt útvonal.
Nem igazán.
Úgy nézett ki, mint egy régi, száraz vízeséscsatorna, amely élesen felfelé vágott a sziklán.
Jenkins látta, amit nézett.
“Nem.”
Leora megváltoztatta a gond beállítását.
“Várj egy kicsit.”
“Az a rés alig szélesebb, mint mi.”
“Tudom.”
Russo látta.
“Mit csinálsz?”
Leora banki munkát kezdett elkészíteni.
“Nem mehetünk vissza.”
A repülőgép tovább gurult.
“Nem mászhatunk ki egyenesen.”
Még messzebb.
“Szóval oldalra megyünk.”
Jenkins hangja élesebbé vált.
“Balra van kő.”
“Nem teljesen.”
A repülőgép belépett a résbe.
A gravitáció megváltozott.
Russo egyik vállát a falnak csapta.
Az egész kabin mintha Leora körül forogna.
Szerkezeti figyelmeztetések jelentek meg.
Jenkins határokat nevezett.
Leora már ismerte őket.
“Számolj.”
“Mi?”
“Számold meg a másodperceket.”
Megértette.
“Tíz.”
Kővel töltötte be a szélvédőt.
“Kilenc.”
A Osprey olyan szögben mászott fel a keskeny csatornán, amit senki sem felejtette el a hátulról.
“Nyolc.”
Tűz tört ki lent állásokról.
Russo hátulra fordult.
“Készüljetek!”
Leora nem tudott semmire figyelni, csak a repülőgépre és a sziklára.
Jenkins tovább számolt.
A Vasözvegy minden felületen panaszkodott.
Leora tartotta a bankot.
A repülőgép határán a repülőgép szintre dobta őket.
A Osprey áttört a gerincen.
Egy pillanatra senki sem szólt.
Jenkins a hőkijelzőn a nyílt égboltot bámulta.
“Tiszta vagyunk.”
Leora tovább haladt alacsonyan a fennsíkon.
Russo előrelépett.
“Vigyél haza.”
A képernyőre mutatott.
“Nézd.”
Kevesebb mint két mérfölddel előtte egy megerősített bázis állt.
Járművek töltötték meg a belső udvart.
Több hőjel zsúfolta a fő épületet.
Russo bámult.
A célpont nem menekült el.






