A kanyonban lévő csapda célja az érkező erő megsemmisítése, miközben a célpont biztonságban maradt felette.
“Ott van.”
Leora a telep felé nézett.
“Közel tudlak tenni.”
Éles ütközés érkezett a repülőgép jobb oldaláról.
A Osprey megrándult.
Jenkins lehajtotta a fejét.
“Hidraulikus nyomás.”
Az olvasás elesett.
Majdnem.
A jobb gond elkezdett kicsúszni a szinkronból.
Leora harcolt a vezérlőkkel.
Lehetőségeik egymás után eltűntek.
A bázisra való visszatérés már nem volt reális.
A lebegés tovább rontana az egyensúlytalanságot.
Hosszú ideig a levegőben maradni nem volt lehetséges.
“Leszállunk.”
Russo a telep felé nézett.
“Hol?”
Leora tovább harcolt a repülőgépekkel.
“Ott.”
A Osprey leereszkedett az udvar felé.
Az emberek lent szétszórtak.
Leora csökkentette az előretológását, és harcolt az aszimmetrikus lökéssel, amíg mindkét fél elég közel nem volt ahhoz, hogy együtt viselkedjenek.
A repülőgép erősen csapódott az udvarra.
A futómű elnyelte az ütközés nagy részét.
Az Iron Widow néhány yardot csúszott, mielőtt megállt.
Aztán Leora mindent leállított.
Órák óta először csendesedett a pilótafülke a pilótafülké.
Nem békés.
Csend.
Russo kihúzta a hámot.
“Maradj a gépen.”
Hátul tűnt el.
A rámpa kinyílt.
A csapata mozdult.
Leora a pilótafülkében maradt Jenkins-szel.
Most, hogy a gép már nem követelt mindent tőle, a kezei remegni kezdtek.
Jenkins észrevette.
“Jól vagy?”
“Nem.”
Meglepődöttnek tűnt.
Leora majdnem nevetett.
“Jól leszek.”
Kint a művelet gyorsan zajlott.
Távoli mozgást és időnként rázkódó hangokat hallott az időjárás miatt, de figyelme visszatért a repülőgépre.
A jobb hidraulikus rendszer még mindig veszített nyomást.
“Jenkins.”
Elsápadt.
“Szia.”
Nem volt válasz.
Megérintette a vállát.
Megijedt.
“Szerszámkészlet.”
Pislogott.
“Mi?”
“Hozd a szerszámkészletet. Ha nem tudjuk stabilizálni azt a nacelle-t, nem indulunk el ezzel a géppel.”
Ez adott neki valami dolgot.
Mozdult.
Leora felvette a sisakját, egy biztonsági kötélhez kötötte magát, és kimászott a viharba.
Az eső veszélyesen csúszóssá tette a repülőgép burkolatát.
A sérült oldal felé kúszott.
Hidraulikus folyadék csíkozott végig a szerkezeten.
Az aktuátor elviselte a csapást.
Leora kinyitotta a hozzáférési területet, és kipróbálta a kézi mechanizmust.
Alatta Russo lépett ki a főépületből csapatával és a elfogott célponttal.
Felnézett.
“Henderson!”
Folytatta a munkát.
“Mozgás jön az úton,” kiáltotta. “El kell mennünk.”
“Tudom.”
“Tudsz repülni?”
“Még nem.”
“Mióta?”
Leora a sérült működtetőre nézett.
Hosszabb időben, mint amilyen volt.
Lemászott a lefelé.
Russo a repülőgép mellett találkozott vele.
“Gyalog haladunk.”
Leora ránézett.
“Nem.”
Az arckifejezése megkeményedett.
“Ez a repülőgép meghibásodott. Tagadjuk és mozogunk.”
“Nem.”
“Hadnagy.”
“Hallottalak.”
“Nincs időnk erre.”
“Én sem.”
Russo közelebb lépett.
“Az én felelősségem, hogy ezeket az embereket kiszabadítsam.”
“És az enyém az, hogy ez a gép a levegőbe kerüljön.”
“Nem teheted.”
Leora szorosabban szorította a villáskulcsot a kezében.
“Akkor adj két percet, hogy bizonyítsam.”
“Nincs két percünk.”
“Tizennégy embered van, egy fogvatartott, romló idő, és kilométereken át a kitett terep innen és az alternatív kimentési pontodhoz.”
Russo állkapcsa összefeszült.
“Ez az én döntésem.”
Leora közelebb lépett, ahelyett, hogy hátrált volna.
“A földön, igen.”
A villáskulcsot a Osprey felé mutatta.
“Ez az enyém.”
Russo csapatának több tagja megállt.
A csendes pilóta a tájékoztató teremből eltűnt.
Vagy talán, gondolta Leora később, sosem volt igazán az ember, akit elképzeltek.
“Te irányítod a földet,” mondta. “Én irányítom az eget.”
Russo ránézett.
Leora folytatta.
“Vigyétek be az embereidet. Csatold be a szövet.”
Nem szólt semmit.
“És hadd dolgozzak.”
Egy hosszú pillanatig egyikük sem mozdult.
Aztán Russo a repülőgép felé nézett.
Vissza Leorához.
Valami megváltozott az arckifejezésében.
A harag megmaradt.
De mögötte bizalom volt.
“Hallottad,” szólította a csapatának. “Pakolj fel.”
Leora visszamászott a gépre.
Nem volt idő a sérült rendszer rendesen helyreállítására.
Így hát abbahagyta a próbálkozást.
Izolálta a meghibásodott szakaszt, és egy kézi megoldást alkotott, amely lehetővé tette Jenkins számára, hogy a gondot a kritikus átmenet alatt helyben tartsa meg.
Csúnya volt.
Ideiglenesen.
És teljesen az időzítéstől függ.
Amikor visszatért a pilótafülkébe, Jenkins megnézte a kézi mechanizmust.
“Mit akarsz, mit csináljak?”
“Fordítsd meg, amikor mondom.”
“Milyen gyorsan?”
“Amilyen gyorsan csak tudsz.”
“Mi történik, ha abbahagyom?”
Leora ránézett.
“Ne.”
Ez a válasz elég volt.
Mozgás jelent meg a bázis körüli körzeténél.
Russo emberei tele vannak felszerelve.
A rámpa bezárult.
Leora beindította a motorokat.
Az Iron Widow vonakodva éledt életre.
“Készen állsz?”
Jenkins megfogta a hajtóerőt.
“Nem.”
“Jó.”
Növelte az erejét.
A gép felszerelése könnyűvé vált.
“Most.”
Jenkins megfordult.
A mechanizmus ellenállt.
Mindkét kezét használta.
A gond mozdult.
Leora folyamatosan javította.
“Csak folytasd.”
“Igen.”
“Csak folytasd.”
Egy zármechanizmus kapcsolódott nehézfémes hanggal.
Jenkins majdnem összeesett a hajtó fölött.
“Zárva.”
Leora előrenyomult.
A Osprey elmászott a bázistól, és visszatűnt az időjárás alatt.
A visszaút lassabb volt.
Senki sem ünnepelt.
A repülőgépnek egyetlen működő elsődleges hidraulikus rendszere volt, több figyelmeztetés, és nagyon kevés hibatűrőképesség maradt.
Leora gyengéden kezelte.
Minden korrekció apró volt.
Minden mozdulat szándékos.
Russo a repülés nagy részét a hátul töltötte a népével.
Nem lépett elő, hogy újabb parancsot adjon neki.
Órákkal később a Camp Lemonnier fényei megjelentek a tisztulás idején.
Mentőautók sorakoztak a kifutópályán.
Leora látta őket, mielőtt felismerhette volna az emberek közöttük.






