Maga a partraszállás szinte antiklimatikus volt.
Meglepő lágysággal leterítette a sebesült Osprey-t.
A gumik összeértek.
A gép gurult.
A 4-es hangár felé gurult.
Aztán leállította a motorokat.
A rotorok lassítottak.
Leora mindkét kezével lazán pihent az ölében.
Jenkins odanézett.
“Tudod, hogy kint várnak emberek.”
“Tudom.”
“Bajban vagyunk?”
Leora elgondolkodott a kérdésen.
“Igen.”
Bólintott.
“Rendben.”
A hátsó rámpa lejjebb került.
Wyatt Hayes kapitány a kifutótéren állt, egyik karját egy kötésben tartotta.
Mellette Miller ezredes, a bázisparancsnok állt.
Katonai biztonsági személyzet várt a közelben.
Hayes elindult a repülőgép felé, mielőtt a rotorok teljesen megálltak volna.
“Henderson!”
Leora elengedte a hámot.
“Engedély nélkül távoztál!”
Felmászott a székről.
folytatta Hayes.
“Katonai vagyont vettél el, miután a repülőtér bezárt. Figyelmen kívül hagytad—”
Russo lelépett a hátsó rámpán.
Hayes abbahagyta a beszédet.
A parancsnok ugyanolyan kimerültnek tűnt, mint mindenki más.
Az egyenruhája koszos volt.
A csapata követte őt.
Közöttük ott volt az a férfi, akit elmentek, hogy megszerezzék.
Miller ezredes bámult.
“Azt mondták, hogy a küldetést törölték.”
Russo felé sétált.
“Nem volt az.”
Miller Russo mögött Leora felé nézett.
“Hayes kapitány jelentette, hogy Henderson hadnagy engedély nélkül vitte el a gépet.”
Russo Hayes felé fordította a fejét.
Csak ekkor vette észre a kötést.
Tekintete ott időzött.
“A pilótám,” mondta Russo, “átrepítette a csapatomat olyan körülmények között, amelyek földre állították a pályát, azonosított egy sérült leszállózónát, mielőtt beléptünk oda, kiszabadítottunk minket egy előkészített csapdából, és a repülőgép sérülése után eljuttatott a célponthoz.”
Senki sem szakította félbe.
“Aztán ugyanazt a sérült repülőgépet ismét a levegőbe emelte, és visszahozta a csapatom minden tagját.”
Hayes áthelyezte a súlyát.
Russo egyenesen ránézett.
“Ha a megadott megközelítést repültél volna, pontosan oda léptünk volna be abba a kanyonba, ahol vártak minket.”
A szavak másképp ültek meg, mint a kiabálás.
Dawson a hangár ajtaja mellett állt.
Karját keresztbe tette.
Nem mosolygott.
Nem is volt rá szüksége.
Miller ezredes Leorára nézett.
A pilótafülke ajtaja mellett állt, az esőben száradt zsírral a repülőruha egy részét.
Karrierje nagy részében ennyi szem rajta volt, hogy eltűnjön.
Nem mozdult.
Russo visszasétált a gép felé.
Megállt alatta.
Aztán eltávolította a tompa foltot a saját felszereléséről.
Felfelé nyúlt, és óvatosan Leora repülőruháját a vállára nyomta.
Ez nem szabályos volt.
Senki sem tett úgy, mintha az lenne.
Russo hátralépett.
Aztán tisztelegett.
Leora fél másodpercig bámulta őt.
Ugyanaz a férfi, aki órákkal korábban ijedtnek nevezte, teljesen mozdulatlanul állt a reflektorok alatt.
“Köszönöm az elvitelt,” mondta.
Leora viszonozta a tisztelgést.
A repülővonalon át Hayes nem szólt semmit.
Az Iron Widow mögötte pihent, sérült, eső- és hidraulikus maradványokkal csíkosulva, de otthon volt.
A repülőgép nem változott.
Leora hangja sem.
Ami megváltozott, az az volt, hogy végre mindenki megtanult hallgatni, amikor használta.






