Maga a partraszállás szinte antiklimatikus volt.

Meglepő lágysággal leterítette a sebesült Osprey-t.

A gumik összeértek.

A gép gurult.

A 4-es hangár felé gurult.

Aztán leállította a motorokat.

A rotorok lassítottak.

Leora mindkét kezével lazán pihent az ölében.

Jenkins odanézett.

“Tudod, hogy kint várnak emberek.”

“Tudom.”

“Bajban vagyunk?”

Leora elgondolkodott a kérdésen.

“Igen.”

Bólintott.

“Rendben.”

A hátsó rámpa lejjebb került.

Wyatt Hayes kapitány a kifutótéren állt, egyik karját egy kötésben tartotta.

Mellette Miller ezredes, a bázisparancsnok állt.

Katonai biztonsági személyzet várt a közelben.

Hayes elindult a repülőgép felé, mielőtt a rotorok teljesen megálltak volna.

“Henderson!”

Leora elengedte a hámot.

“Engedély nélkül távoztál!”

Felmászott a székről.

folytatta Hayes.

“Katonai vagyont vettél el, miután a repülőtér bezárt. Figyelmen kívül hagytad—”

Russo lelépett a hátsó rámpán.

Hayes abbahagyta a beszédet.

A parancsnok ugyanolyan kimerültnek tűnt, mint mindenki más.

Az egyenruhája koszos volt.

A csapata követte őt.

Közöttük ott volt az a férfi, akit elmentek, hogy megszerezzék.

Miller ezredes bámult.

“Azt mondták, hogy a küldetést törölték.”

Russo felé sétált.

“Nem volt az.”

Miller Russo mögött Leora felé nézett.

“Hayes kapitány jelentette, hogy Henderson hadnagy engedély nélkül vitte el a gépet.”

Russo Hayes felé fordította a fejét.

Csak ekkor vette észre a kötést.

Tekintete ott időzött.

“A pilótám,” mondta Russo, “átrepítette a csapatomat olyan körülmények között, amelyek földre állították a pályát, azonosított egy sérült leszállózónát, mielőtt beléptünk oda, kiszabadítottunk minket egy előkészített csapdából, és a repülőgép sérülése után eljuttatott a célponthoz.”

Senki sem szakította félbe.

“Aztán ugyanazt a sérült repülőgépet ismét a levegőbe emelte, és visszahozta a csapatom minden tagját.”

Hayes áthelyezte a súlyát.

Russo egyenesen ránézett.

“Ha a megadott megközelítést repültél volna, pontosan oda léptünk volna be abba a kanyonba, ahol vártak minket.”

A szavak másképp ültek meg, mint a kiabálás.

Dawson a hangár ajtaja mellett állt.

Karját keresztbe tette.

Nem mosolygott.

Nem is volt rá szüksége.

Miller ezredes Leorára nézett.

A pilótafülke ajtaja mellett állt, az esőben száradt zsírral a repülőruha egy részét.

Karrierje nagy részében ennyi szem rajta volt, hogy eltűnjön.

Nem mozdult.

Russo visszasétált a gép felé.

Megállt alatta.

Aztán eltávolította a tompa foltot a saját felszereléséről.

Felfelé nyúlt, és óvatosan Leora repülőruháját a vállára nyomta.

Ez nem szabályos volt.

Senki sem tett úgy, mintha az lenne.

Russo hátralépett.

Aztán tisztelegett.

Leora fél másodpercig bámulta őt.

Ugyanaz a férfi, aki órákkal korábban ijedtnek nevezte, teljesen mozdulatlanul állt a reflektorok alatt.

“Köszönöm az elvitelt,” mondta.

Leora viszonozta a tisztelgést.

A repülővonalon át Hayes nem szólt semmit.

Az Iron Widow mögötte pihent, sérült, eső- és hidraulikus maradványokkal csíkosulva, de otthon volt.

A repülőgép nem változott.

Leora hangja sem.

Ami megváltozott, az az volt, hogy végre mindenki megtanult hallgatni, amikor használta.