“Díszleteket építünk. És dinoszauruszokat.”
“Dinoszauruszok, rendben.”
Megállt. Majdnem suttogva, egy suttogás fölött:
“Köszönöm, hogy nem csaptad be az arcom előtt az ajtót.”
“Nem az ajtóra gondolok, Zhanna.”
“Én sem.”
A vonal elcsendesedett. Aztán egy sor rövid sípolás.
Inna elrakta a telefonját, és kinézett az ablakon. A juharfa az udvaron zöldre váltott. Friss levelek – kicsik, ragadósak, szinte átlátszóak a napfényben. Az első emeleti nagymama sétáltatta a tacskóját. A kutya egy pocsolyát szimatolt, mintha egy fontos problémát próbálna megoldani.
Minden úgy volt, ahogy lennie kellett. Az udvar, a pad, három autó. A negyedik emeleti lakás negyvenhét négyzetméter, ablakok az udvarra néznek.
Az ő lakása.
A konyhában a tea hűlt a nagymamája csészéjében. Inna odament, mindkét kezébe vette a csészét, és befejezte. Hosszú idő után először.
A tea hideg volt. De ez rendben volt.

A történet tartalma szórakoztatási célokat szolgál.