Anya nyolcvankettő.
Egyedül él ott, mióta apám négy éve meghalt. Nem fog költözni a városba. Nem fog egyikünkhöz sem költözni. Azt mondja, abban a házban született, abban házasodott, négy gyereket nevelt abban a házban, és meg fog halni abban a házban.

A nappalijában álltam ötvenegy fok mellett, és azt gondoltam: Nem így. Ma este nem.

Negyedik rész: Miért nem hívtam A
nővéremet nem hívtam abból az ajtóból.
Szeretném elmondani, miért.

Connie Weber vagyok. Ötvennégy éves vagyok.
Én vagyok a második a négyből. Pam a legidősebb. Aztán én. Aztán Rob. Aztán Dean.

Pam Harvey-ben él. Tizenkét mérföldre van. Egész házassági életét ott élte. A klinikán recepciósként dolgozik. A férje, Mark, teherautót vezet a lifthez.
Ő a legközelebb anyukához. Ő az, aki ellenőrzi őt.

Bismarckban élek. Az iskolai körzet bérszámfejtő vagyok.
Rob saját földet gazdálkod Rugby közelében, egy órával északra. Dean Fargóban él. Mezőgazdasági gépeket árul.

Szétszórva vagyunk. Elfoglaltak vagyunk. Vannak gyerekeink, unokáink, munkáink és jelzáloghitelünk.
Szóval Pam csinálja a legtöbbet. Mert ő a legközelebb.

Minden októberben a testvéreim, Rob, Dean és én mindketten kétszázötven dollárt küldünk Pamnek anyám propánjáért.
Így van, mióta apa meghalt. Beszéltünk erről a templom pincéjében tartott temetési ebéden. Pam azt mondta, hogy ő intézi a propánszámlát a szövetkezettel, mivel ő a városban van. Rob azt mondta, mindannyian hozzájárulunk. Dean azt mondta: “Kettő ötven darabon? Pam is ugyanígy tesz bele?”
Pam bólintott.

Ezer dollár. Négy gyerek, két-ötven egy-két. Elég ahhoz, hogy ősszel egy kitöltést és karácsony után feltegyen.
Négy éve minden októberben csináljuk.

Soha nem kértem meg Pamtől a nyugtákat.
Miért tenném? Ő a nővérem. Ő az, aki minden vasárnap elautózik. Ő viszi anyát Harvey-be orvosi vizsgálatokra. Ő az, aki összeszedi a bevásárlását és a gyógyszereit.
Ő az, aki ott van.

Szóval amikor az ajtóban álltam ötvenegy fokon, nem hívtam Pam-et.
Nem azért, mert nem bíztam benne.
Mert ha éjfélkor felhívnám, és azt mondanám, hogy anya fázik, akkor kimenne azokon az utakon harmincegy alatt. Sírva és bocsánatot kérve jött be. Verekedés lenne. És a végén anya még mindig fázott.

És valami más miatt.
Valami, amit kb. tíz perc alatt megtanulnék.

Ötödik rész: Öt százalék
Nem ébresztettem fel azonnal.
Visszamentem a konyhába. Elővettem a zseblámpámat. Kimentem a mellékkertben lévő propántartályhoz.

A hó egészen a térdeimig ért. A szél úgy szállt le a pályáról, mint a kések. Nem éreztem az arcomat.

Van egy mérő a tartály tetején. Egy kis kerek tárcsa fém borítás alatt, mint egy sebességmérő. Nulláról százra néz. Százalék.
A hóval és jéggel borította.

A kesztyűmmel elhessegettem. A kocsikulcsommal lekaprtam a jeget az üvegről.
Rávilágítottam a zseblámpával.

Öt százalék.
A tű éppen a piros zóna felett ült.

Egy ötszázgallonos tartályon ez huszonöt gallon. Egy ilyen hideghullámban, egy régi kazánnal, az talán egy nap. Talán kevesebbet.
És amikor ilyen alacsonyra csökken, a nyomás csökken. A kemence nem tud elég üzemanyagot beszerezni, hogy égjen meg. Villog. Kiáll.
Ezért volt hideg a ház.

Ott álltam a hóban, a zseblámpámmal azon a tűn.
Remegtek a kezem. Nem csak a hidegtől.

Visszamentem a hűtőhöz.
Anya mindent a hűtőjén tart. Unokák iskolai képei. Egyházi hírlevelek. Egy naptár a Harvey Farmers Elevatorból. Kuponok, amiket sosem fog használni.

És egy kukoricafül alakú magmágnes alatt egy kiszállítási jegy volt.
A Harvey-i szövetkezetből jött. Rózsaszín másolat. Október 19.
Szállítás: 200 gallon propán.
Ügyfél: Pamela Ruff Elsie Heinz helyett.
Tartály értéke a szállítás után: 47%.

Anyám hideg konyhájában álltam, és kétszer is elolvastam.
Kétszáz gallon.

Egy ötszázgallonos tartály körülbelül négyszáz gallonos tartályra telik. Csak nyolcvan százalékig töltik meg a biztonsági információkat. A propánnak helyre van szüksége a táguláshoz.
Tehát egy teljes feltöltés, az üresből, valahol háromszázötven-négyszáz gallon körül van.
Kétszáz gallon a fele.

Ott állva számoltam ki.
Tavaly októberben a propán értéke körülbelül két dollár volt gallononként Wells megyében. Négyszáz gallon nyolcszáz dollár. Karácsony után egy plusz plusz, még kétszáz.
Pam részével ez ezer dollár volt.
Egy töltés és egy feltöltés.

Kétszáz gallon négyszáz dollár volt.
Nem volt pótlás.

Visszanéztem a hűtőn lévő papírhalmot. A naptár. Az egyházi hírlevelek. A kuponok.
Kerestem egy másik kézbesítési jegyet. December. Január. Bármit.
Nem volt ilyen.

Hatodik rész: Anya felébred.
Visszamentem a nappaliba.
Letérdeltem apa régi fotelje elé. Anyu térdére tettem a kezem, az afgán tetejére.

“Anya,” mondtam. “Anya, ébredj fel. Connie vagyok.”

A szeme lassan kinyílt.
Rám nézett. Összezavarodott. Aztán pislogott.

“Connie?” – mondta. Hangja vékony és rekedt volt. “Mit keresel itt? Éjszaka van.”

“Nem vetted fel a telefonodat,” mondtam. “Két éjszaka. Aggódtam.”

Körbenézett a szobában. Az ablakokon lévő fagyra. A saját lélegzetére a levegőben.
Aztán visszanézett rám.
És látta az arcomat.

Nem tudom, mit látott rajta. Valószínűleg harag. Félelem. A rózsaszín kézbesítőjegy a kezemben.
Akármi is volt az, az arca megváltozott. Gyorsan.

Kinyújtotta a kezét, és kesztyűs kezével megragadta a csuklómat.
“Ne kezdj a nővéreddel,” mondta.

Ránéztem.
“Anya—”
“Ne kezdj Pammal,” mondta újra. Meglepően erős volt a fogása a csuklómon. “Elég baja van.”