Megállt az ajtóban.
“Valami bonyolulton dolgozol?”
“Csak meg akarom győződni róla, hogy a számok érthetőek legyenek.”
Tanulmányozta őt.
“Ebben nagyon jó vagy.”
Felnézett.
“Mire?”
“Észrevenni dolgokat, amiket mindenki más nem vesz észre.”
Blake nem válaszolt azonnal.
Aztán visszafordult a rajzhoz.
“Általában könnyebb megoldani egy problémát, ha tudod, mi okozta.”
Vivien magával vitte ezt a mondatot az emeletre.
Hónapokat töltött azzal, hogy a cég pénzügyi múltját költségvetések és vezetői összefoglalók segítségével megértse. Mégis, a karbantartó koordinátor többet tudott arról, mi történt az ingatlanokban, mint azok, akik ezeket az összefoglalókat bemutatták.
Másnap reggel két csésze kávét hozott a karbantartó irodába.
Blake meglepődöttnek tűnt.
“Nem tudtam, hogyan fogadtad,” mondta.
“Egyszerű az rendben van.”
Átnyújtott neki egy csészét.
“Átnéztem néhány régebbi beszállítói szerződést.”
Blake ujjai szinte észrevehetetlenül szorosan szorították meg a karton ujjat.
“Van valami érdekes?”
“Még nem vagyok benne biztos.”
A bejáratnak dőlt.
“Tudsz valamit a karbantartó szolgáltatóinkkal kapcsolatos problémákról?”
Blake elgondolkodott a kérdésen.
“Még nincs semmi, amire válaszolhatnék.”
Ez szokatlanul óvatos válasz volt.
Vivien vette észre.
“Ez olyan, mint amit valaki mond, amikor a szavait választja.”
“Néha ez jó ötlet.”
Majdnem mosolygott.
Aztán megnézte az asztalán lévő dokumentumokat.
“Nos, ha találsz valamit, amiről tudnom kellene, remélem, elmondod.”
Blake a szemével.
“Megteszem.”
Komolyan gondolta.
Egyszerűen nem volt erre kész.
Beszélgetéseik az elmúlt hetekben könnyebbé váltak.
Egy péntek Vivien egyedül ebédelt Blake-et találta a cég menzája közelében, és megkérdezte, hogy társaságot akar-e tőle.
Habozott, mielőtt beleegyezett.
Beszéltek Clarksville-ről, a régebbi fejlesztési területekről és az irodaparkon túli folyóról. Vivien említette a változó leveleket és az évnek a gyors múlását.
Blake elmondta neki, mely utak árasztottak el először, amikor a folyó felemelkedett.
Nevetett.
Meglepte, milyen természetesnek tűnt a beszélgetés.
Néhány percig nem volt a cég vezérigazgatója, és ő nem karbantartó alkalmazott.
Ők egyszerűen csak két felnőtt voltak, akik ebédeltek, mindkettőjüknek veszteségei ritkán voltak tárgyaltak.
Egyikük sem hozta fel Haroldot.
Blake tudta, hogy a férfi egy nehéz feladatot bízott rá.
Vivien tudta, hogy az apja hozott döntéseket, és még mindig próbálta megérteni.
Valahogy a kimondatlan kapcsolat megkönnyítette a beszélgetést, nem pedig kényelmetlenebbé tette.
Aznap este otthon Blake lefekvés előtt elolvasott egy újabb fejezetet Molly könyvéből.
Addig hallgatta, amíg el nem érte az oldal alját, majd félbeszakította.
“Apa?”
“Igen?”
“Szereted Miss Vivient?”
Blake átnézte a könyvet.
“Jó ember.”
“Nem ezt kérdeztem.”
Becsukta a könyvet, ujjával megjelölte az oldalt.
Molly várt.
A hálószúrói lámpa felé nyúlt.
“Ideje aludni.”
A párnájára fordult.
“Nem mondtad nemet.”
Blake lekapcsolta a lámpát.
Néhány másodpercig csendben állt a hálószobája előtt.
A lánya sokkal többet vett észre, mint amennyit ő elismerte neki.
A cégnél Grady Stoker teljesen más okból kezdett figyelni Blake-re.
Egy belső hozzáférési jelentés szerint valaki késő este nyitott meg beszállítói fizetési nyilvántartásokat Blake Connorshoz kapcsolódó hitelesítetésekkel.
Az idő messze túllépte a normál karbantartási órákat.
A lemezeknek semmi köze nem volt egy elromlott lámpatest vagy eldugult lefolyóhoz.
Grady kétszer is áttanulmányozta a jelentést.
Hónapokig Blake-et túl jelentéktelennek tartotta ahhoz, hogy aggódjon miatta. A férfi elfogadta a kellemetlen megbízásokat, ritkán panaszkodott, és minden délután eltűnt, mielőtt a vezetők megkezdték volna az utolsó megbeszéléseiket.
De egy karbantartási koordinátor, aki munkaidőn kívül tanulmányozta a beszállítói kifizetéseket, már nem volt ártalmatlan.
Grady elkezdte újragondolni Blake kérdéseit.
Emlékezett a férfi szokatlan ismeretére az épületekről.
Emlékezett, milyen nyugodtan reagált Blake, amikor kihívást jelentettek.
És emlékezett több javításra, amelyek korábban fejezték be a vártnál.
Ez az utolsó részlet zavarta a legjobban.
Grady a cég karbantartási műveleteit használta hamis beszállítói kifizetések elrejtésére.
A Stoker Property Services számlázott olyan munkáért, amelyet a feltételezett csapatai soha nem végeztek el.
Bizonyos esetekben a számlák megfeleltek Blake által már befejezett javításoknak.
Ha Blake összehasonlította volna a munkamegrendeléseket a fizetésekkel, a megoldás magyarázatát lehetetlenné tehetné.
Grady újra megnézte a hozzáférési naplót.
Blake neve egyértelmű volt.
Nem jelentette Viviennek.
Nem kérdezte meg Blake-et, miért nyitotta ki a lemezeket.
Ehelyett elkezdett keresni a módját, hogy a karbantartó koordinátor eltűnjön a nyomozásból.
Lehetőségét a társaság flottagyárában találta meg.
Blake zöld pickupját ott hagyták éjszakára, mert másnap reggel olajcserére volt ütemezve.
Grady tudta, hol parkolnak a jármű.
Azt is tudta, hogy a Riverside Commons raktárban olyan anyagok vannak, amelyeket építkezési lopással lehet összekapcsolni.
Csütörtök késő este egy fő kulcscal lépett be az udvarra.
A következő órában acélvázat, elektromos berendezéseket és réz vízvezetékeket rakott Blake teherautójába.
Az anyagok értéke körülbelül négyszázezer dollár volt.
A szállítási címkéik továbbra is azonosították a Kate’s Development Groupot és a Riverside Commons-t.
Grady a tehert a fülke mögé helyezte, ponyvával fedte be, és rögzítette a sarkokat.
A teherautó úgy nézett ki, mint egy átlagos munkajármű, amely felszerelést szállított a helyszínek között.
Bárki viszont megvizsgálta, drága céges tulajdont talált, amelyet Blake-nek nem volt dokumentált oka szállítani.
Grady hátralépett, hogy megvizsgálja a pickupot.
Nem akart félreértést kelteni, amit beszélgetéssel lehetne megoldani.
Azt akarta, hogy Blake-et eltávolítsák a cégtől és hiteltelenítsék meg, mielőtt bárki komolyan venhetné a kérdéseit.






