Ez a részlet most már kevésbé hasznos információnak tűnt, inkább olyasminek, amit a hívó megszervezhetett.

Boyd halkan beszélt a parancsnokkal.

A helyszín a feltételezett tolvaj elfogásáról egy szélesebb körű vizsgálatra váltott, hogy hogyan jutottak el az anyagok Blake teherautójához.

A tisztek dokumentálták a rakományt és megőrizték a bizonyítékokat.

Blake a helyszínen maradt, amíg az ügyet vizsgálták.

A korábbi feszültség kezdett enyhülni.

Mire Vivien megérkezett, Blake bilincs nélkül ült egy járőrautó lépcsőjén.

Boyd a közelben állt, és két férfi ismerős és közvetlen hangvételével beszélt hozzá, akik egykor együtt dolgoztak.

Vivien parkolt és óvatosan közeledett.

“Blake?”

Felnézett.

“Nem kellett volna idevezetned ki.”

“Hallottam, mi történt.”

A pickup felé nézett, majd a seriffre.

“Mi történik?”

“Dolgozunk ezen,” mondta Boyd.

Vivien tanulmányozta őt.

“Ismered Blake-et?”

Boyd a mellette álló férfira pillantott.

“Igen, asszonyom. Igen.”

Volt valami a hangjában, ami miatt abbahagyta a kérdések feltevését.

Nem az a óvatos udvariasság volt, mint amikor egy tiszt idegennel foglalkozik.

Ez tisztelet volt.

Blake fáradtnak tűnt, de hangja nyugodt maradt.

“Vivien, hagynod kell, hogy befejezzék a dokumentációt.”

Bólintott.

Aznap reggel először jött rá, hogy valakivel beszél, aki sokkal jobban érti a helyzetet, mint ő.

Blake nem magyarázta el a múltját.

Nem mondta el neki, miért ismeri őt Boyd.

Csak azt kérte, hogy a bizonyítékokat megőrizzék.

Vivien a közelben maradt, amíg ki nem derült, hogy az eredeti vádat megkérdőjelezik.

Az út az irodába hosszabbnak tűnt, mint az utazás.

Újra és újra lejátszotta a jelenetet.

Negyven rendőrautó.

A helikopter.

Blake a pickup mellett áll.

A seriff felismerte őt.

És a furcsa bizonyosság Blake hangjában, amikor azt mondta neki, hogy hagyja, hogy a nyomozók végezzék a munkájukat.

Az irodában Grady hírekre várt.

Többször is érdeklődött az esetről, mindegyiket aggodalmaként fogalmazták meg a cég hírneve miatt.

“Négyszázezer dollár lopott anyag,” mondta egy osztályvezetőnek. “Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni.”

Úgy beszélt, mintha a vád már bizonyított lett volna.

Amikor Vivien visszatért, megközelítette az irodáját.

“Hallottad, mi történt Connorsszal?”

“Ott voltam.”

Grady megállt.

“Elmentél a helyszínre?”

“Igen.”

“Akkor láttad, mit találtak.”

“Láttam egy nyomozást.”

Elkomorodott.

“Vivien, meg kell védenünk a céget.”

Egy pillanatig ránézett.

“Tudom.”

Grady anélkül távozott, hogy a várt reakciót kapta volna.

Vivien visszafordult az íróasztalához.

Valami nem stimmel volt a helyzetben.

Még mindig nem tudta pontosan, mi.

Aznap este jött az első hívás Pearl Dunlaptól.

Pearl órákat töltött azzal, hogy összehasonlította az üzleti regisztrációkat a gyanúsított számlákkal.

Cal Eaggan név napokig ott volt a jegyzetein, de végül megerősítette a keresett kapcsolatot.

A Stoker Property Services bejegyzett címe egyezett a Grady Stokerhez tartozó Gallatin címmel.

Cal Eaggan volt Grady sógora.

Pearl felhívta Vivient, amint ellenőrizte az információt.

“Vivien, el kell mondanom neked valamit a kereskedői számlákról.”

Vivien leült.

“Csak rajta.”

“Negyvenkét számla van a Stoker Property Services-től. Körülbelül két,kétmillió dollár négy év alatt.”

Megállt.

“És a cég Gradyhez kapcsolódik.”

Vivien egy tollért nyúlt.

“Hogyan kapcsolódtál?”

Pearl elmagyarázta a közös címet és a családi kapcsolatot.

Ezután leírta a karbantartási naplókat.

A Stoker Property Services által számlázott munkákat már Blake elvégezte, mint hagyományos vállalati munkát.

A számlák szerint külső vállalkozók végeztek olyan javításokat, amelyekben nem volt bizonyíték arra, hogy ezek a vállalkozók végezték volna el.

Vivien az íróasztalára meredt.

“Mióta tudod?”

“Már egy ideje ellenőrzöm.”

“Miért nem mondtad el nekem?”

Pearl habozott.

“Mert volt valami más. Valami, amit az apád intézte.”

Elővette a tanácsadói megállapodást.

Aztán felolvasta hangosan.

Blake T. Connors.

Volt felügyelő különleges ügynök.

Szövetségi Nyomozó Hivatal.

Délkeleti Pénzügyi Bűncselekmények Munkacsoportja.

Belső pénzügyi értékelés és felügyelet.

Közvetlenül Harold Katesnek jelent.

Vivien alig mozdult.

Tizennégy hónapja vizsgálta az épületek világítását javító férfi azokat a pénzügyi szabálytalanságokat, amiket apja gyanított.

Ezt úgy csinálta, hogy óránként tizenhat dollárt keresett, és minden nap elment, hogy elhozza a lányát az iskolából.

És Harold halála után is folytatta.

“Ki más tudta?” kérdezte Vivien.

“Curtis.”

Vivien röviden lehunyta a szemét.

Minden alkalommal eszébe jutott, amikor Grady elutasította Blake-et.

Minden alkalommal, amikor a karbantartó koordinátor csendben állt egy sértés ellenére.

Minden kérdése, amit feltett az eladói nyilvántartásokról.

Minden beszélgetést összetévesztett, mint egy átlagos beszélgetés egy menedzser és egy alkalmazott között.

Apja tapasztalt nyomozót helyezett el a cégbe.

És ő sosem tudta.

Huszonöt perccel később ismét csörgött a telefonja.

Blake a Montgomery megyei seriffhivatalból hívott.

“Látnom kell,” mondta.

Vivien előrehajolt.

“Jól vagy?”

“Jól vagyok. Van valami, amit meg kell mutatnom neked.”

“Arról, ami ma történt?”

“Arról, amit az apád kért, hogy megtaláljam.”

Vivien a polcon lévő bekeretezett Harold-fényképre nézett, az irodája ablaka mellett.

“Mióta dolgozol ezen?”

“Mióta felvett.”

“És maradtál, miután meghalt?”

Rövid csend volt.

“Igen.”

Lehajtotta a tekintetét.

“Miért?”

“Megígértem neki.”

Vivien nem válaszolt azonnal.

Tizennégy hónapot töltött azzal, hogy irányítsa azt a céget, amit apja hátrahagyott, gyakran azon töprengve, érti-e azokat a döntéseket, amelyeket apja halála előtt hozott.

Most már megtudta, hogy az egyik legfontosabb döntése az volt, hogy végig a karbantartó osztályán állt.

És valaki ugyanabban a cégen belül megpróbálta tolvajnak beállítani.