Még ha minden hazugság életben is tartott, azok akkor is hazugságok voltak.

Égett a szemem.

Erőltettem magam, hogy folytassam.

Victor Halden szervezte meg anyád halálát.

Ezt még nem tudom bíróságon bizonyítani.

Bizonyítani tudom, hogy hálózata a Cross Global útvonalakat, Ellington leányvállalatait, diplomáciai fuvarmentességeket és jótékonysági alapítványokat használt lopott vagyontárgyak mozgatására és milliárdok tisztára mosására.

Celeste Arden Victor lánya.

A hivatalos vezetéknevét tizennyolc éves korában változtatták meg.

A kapcsolatunk megfigyelésként indult.

A harc a művelet része volt.

Az esküvői ceremónia valódi volt, de az engedélyt soha nem adták be.

Úgy hiszi, segíteni akarok neki mindkét cég irányításában.

Victor azt hiszi, annyira megvetlek, hogy tönkreteszem a családodat.

Ez a hit az egyetlen oka annak, hogy élsz.

Egy könnycsepp hullott a papírra.

Dühösen letöröltem.

Adrian nem érdemelte meg a könnyeimet.

Még nem.

Talán soha.

A levél folytatódott.

A Janus aktában az anyád bizonyítékai voltak.

Victor kivette a széfből, és elrejtette a titkosított indexet az Aurelia gyémánt beállításában.

Nem férhetett hozzá második titkosítási kulcs nélkül.

Anyád egy héttel a halála előtt adta nekem azt a kulcsot.

Megígértette velem, hogy nem mondom el, amíg nem tudok mindenkit azonosítani Victor hálózatán belül.

Cserbenhagytam őt.

Van egy áruló a rendőrségen belül.

Van egy másik az Ellington Meridianon belül.

Ne bízz senkiben csak azért, mert az apád bízik benne.

A tokban lévő telefon hirtelen felvillant.

Egy bejövő hívás.

Ismeretlen szám.

Haboztam, mielőtt válaszoltam.

“Mara?”

Adrian.

Hangja mély és feszült volt.

“Hol vagy?”

“Hogyan hívsz a fogságból?”

“Már nem vagyok őrizetben.”

A sötét folyosó felé néztem.

“Mi történt?”

“A tiszt, aki szállított, Victornak dolgozott.”

A vérem megfagyott.

“Megszöktél?”

“Megpróbált megölni.”

Egy szünet következett.

“Megállítottam.”

“Hol vagy?”

“Nem számít. Megtaláltad a táskát?”

“Igen.”

“A hajtóerőt Moralesnek kell átadnod.”

“Miért bízzak benne?”

“Mert az anyád tette.”

Átnéztem a dokumentumokat.

Volt egy fénykép Morales nyomozóról, amint az anyám mellett állt egy bíróság előtt.

Morales sokkal fiatalabbnak tűnt.

“Ismerték egymást?”

“Morales Victor után nyomozott, mielőtt csatlakozott volna az osztályhoz. Anyád volt a bizalmas forrása.”

Minden válasz újabb sebet nyitott.

“Azért öntötted rám azt a salátát, mert Victor mondta?”

Csend.

“Válaszolj.”

“Igen.”

A szó szinte alig volt hallható.

A kezem szorosabban szorult a telefon körül.

“Visszautasíthattad volna.”

“Tudom.”

“Figyelmeztethettél volna.”

“Úgy hittem, a meghívót elfogták, mielőtt eljutott volna hozzád.”

“De amikor ott láttál, akkor is megtetted.”

“Victor Celeste-n keresztül figyelte. Ha kiléptem a szerepből, ő tudná.”

“Szóval te választottad a műveletedet.”

“Azt választottam, amiben hittem, hogy életben tart.”

“Százak előtt bántalmaztál engem.”

“Igen.”

“Hagytad, hogy nevessen.”

“Igen.”

“Átkaroltad őt.”

Hangja megremegett.

“Igen.”

Behunytam a szemem.

“És most azt várod, hogy elhiggyem, szerelem volt?”

“Nem.”

A válasz meglepett.

“Elvárom, hogy elhiggyék, döntés volt,” mondta. “Egy szörnyű, mert féltem. A szerelem nem menti fel ezért.”

Egy pillanatra egyikünk sem szólt.

Aztán halk zaj hallatszott a folyosóról.

Egy padlódeszka nyikorgott.

“Adrian.”

“Mi?”

“Nem vagyok egyedül.”

“Takarodj le az erkélyről.”

Kinyílt a lakás ajtaja.

Egy férfi lépett be.

A Cross Global biztonsági tiszt egyenruháját viselte.

Felismertem őt, mint Daniel Reese-t, Adrian korábbi személyi védelmi vezetőjét.

Fegyvert emelt.

“Mara,” mondta Adrian a telefonon keresztül, “fuss.”

Daniel lőtt.

A lövés összetörte a mellettem lévő üveget.

A konyhasziget mögé húzódtam.

Egy újabb golyó a falat találta el.

Daniel nyugodt, kimért léptekkel haladt a szobában.

“Nincs hová menni,” kiáltotta.

Megfogtam a fém tokot.

Az erkély négy emelettel a sikátor fölött volt.

A bejárati ajtó el volt zárva.

Aztán megláttam a régi kiszolgáló nyílást a konyhaszekrények mellett.

Az első télünkben Adrian felfedezte, hogy egy keskeny karbantartó folyosóra vezet, amely összekötötte a lakásokat.

Odakúsztam felé.

Daniel körbejárta a szigetet.

Mielőtt célozhatott volna, a lakásajtó becsapódott.

Morales nyomozó fegyvert emelve lépett be.

“Tedd le!”

Daniel rálőtt.

Morales két lövést viszített vissza.

Daniel a falnak dőlt.

A fegyvere végigcsúszott a padlón.

Apám a második nyomozó mögé rohant.

Felhúzott.

“Megsebesültél?”

Megráztam a fejem.

Morales rögzítette Daniel fegyverét, majd ránézett a telefonra, amit még mindig szorongattam a kezemben.

“Ő van a vonalban?”

Adrian nem szakította meg a kapcsolatot.

Morales elvette tőlem a telefont.

“Cross, hol vagy?”

Válasza csendes volt.

“Elég közel ahhoz, hogy lássuk, követnek téged.”

Morales a betört ablakhoz ment.

“Figyelmeztethettél volna minket.”

“Próbáltam.”

A sikátorba bámult lent.

Senki sem volt ott.

“Gyere be,” mondta. “Meg tudunk védeni téged.”

Adrian nevetett, de nem volt vicc.

“Három tiszt van az egységedben, akik pénzt kapnak Victor Haldentől.”

Morales arca megkeményedett.

“Add meg a nevüket.”

“Úton vannak.”

A vonal megszakadt.

Apám felvette a fém tokot.

“Megint megmentett téged.”

Megnéztem a golyónyomot a falban.

“Nem.”

A hangom határozottabb volt, mint amilyennek éreztem magam.

“Ő teremtette meg azt a helyzetet, amelyben meg kellett mentenem.”

Ez a különbség számított.

Ez volt a különbség a hála és a megbocsátás között.

És én sem voltam kész felajánlani.


Negyedik fejezet

A nő a fehér ruha mögött

Celeste-t napkelte előtt találták meg.

Autóját Beverly Glen közelében hagyta ott, és egy magánorvosi rendelőbe lépett be egy hátsó bejáraton keresztül.

A klinika egy Victor Halden által irányított céghez tartozott.