A tárgyalóterem a harmincegyedik emelet egy részét foglalta el. Széles ablakain keresztül Chicago kinyúlt a szürke novemberi ég alatt.
A konferenciaasztal elég hosszú volt ahhoz, hogy a cég felsővezetői is elülhessenek, az egyik végén nagy prezentációs képernyőkkel, és polírozott bőrszékekkel mindkét oldalon.
Victoria Ashborne pontosan a tervezett időpontban érkezett.
Negyvenhárom éves volt, magas, kontrollált, és szénfekete üzletruhát viselt. Sötét haja szépen hátrahúzódott, és olyan magabiztossággal viselkedett, mintha hozzászokott ahhoz, hogy több ezer embert érintő döntéseket hozzon.
A nagyapja gépműhelyként alapította a céget. Apja egy nagy gyártó vállalattá bővítette azt.
Victoria örökölte a felelősséget mind az üzletért, mind a családnévhez kapcsolódó elvárásokért.
Két évtizedet töltött azzal, hogy bizonyítsa, képes vezetni a csapatot.
Minden jelentős eredményt egy újabb emlékeztető követett arra, hogy a céget már az ő érkezése előtt megépítették. Fáradhatatlanul dolgozott, tudva, hogy bármilyen kudarcot inkább a pozíciónak fognak tulajdonítani, amit örökölt, nem pedig a döntéseinek.
A Kuramoto partnerségnek kellett volna tisztáznia ezeket a kételyeket.
A javasolt beruházás megerősítené Ashborne gyártási műveleteit, és olyan lehetőségeket teremtene, amelyeket Victoria évekig próbált kipróbálni.
De a testület azt szerette volna, ha a megállapodás csütörtök reggelre befejeződik.
A határidő több lett, mint egy naptári dátum.
Ez próbára vált.
Az asztal körül ült a pénzügyi igazgató, két alelnök, a stratégiai vezető, valamint Evelyn Prescott, a cég jogi tanácsadója.
Evelyn negyvenhét éves volt, és egy magas rangú ügyvéd kifinomult magabiztosságával viselkedett, aki ritkán várta el, hogy megkérdőjelezik az ítéletét. Szorosan együttműködött Victoria-val a cég nehéz időszakaiban.
Victoria bízott benne.
Ez a bizalom most többet fog jelenteni, mint ahogy bármelyik nő értette.
“Csütörtökön tízkor írjuk alá,” kezdte Victoria. “Kuramoto küldöttsége holnap este érkezik. Csütörtök délutánra a legnagyobb gyártópartnerségünk lesz a cégünk történetében.”
Összefoglalta a pénzügyi kötelezettségeket, a termelési terveket és a várható kereskedelmi előnyöket.
Aztán Evelyn felé fordult.
“Készen állunk?”
“Az angol megállapodás négy teljes felülvizsgálati cikluson ment keresztül” – válaszolta Evelyn. “A japán megfelelője tükrözi ezt. Nincs anyagi probléma kimaradva.”
Victoria bólintott.
A terem hátsó részében Nolan térdelt a vetítőkocsi mellett.
A rendszer nem ismerte fel a jogi osztály laptopját, és Dana hívta őt, hogy javítsa meg. Csatlakoztatott egy adaptert, ellenőrizte a bemenetet, és újraindította a prezentációt.
Az első dia megjelent.
Nolan elkezdte összeszedni a laza kábeleket.
Aztán felnézett.
A képernyőn az angol megállapodás egyes részei láthatók a megfelelő japán szöveg mellett.
A tekintete a 17. oldalon szegeződött.
C függelék.
Abbahagyta a kábelek összegyűjtését.
A képernyő egyik oldalán az angol összefoglaló leírta a KRV kalibrációs egységekhez kapcsolódó műszaki támogatást. Másrészt a japán bekezdés más, a KRT sorozathoz kapcsolódó nyelvezetet tartalmazott.
Nolan újra elolvasta.
A különbség nem stílus kérdése volt.
Ez befolyásolta a leírt technikai jogok hatókörét.
Befejezhette volna a munkáját és elmehetett volna. Senki sem kérte meg, hogy nézze át a megállapodást, és a teremben lévők már úgy döntöttek, hogy kész.
A lánya, Maya, az iskola után várni fog.
Szüksége volt a munkájára.
Pontosan tudta, mennyi bajt okozhat egy megszakítás.
Ennek ellenére felállt.
“Elnézést.”
Senki sem válaszolt.
Újra próbálkozott.
“Elnézést. Úgy gondolom, a jogi részlegnek ellenőriznie kell a 17. oldalt, mielőtt a szerződés végleges lesz.”
A szoba elcsendesedett.
Evelyn bezárta a mappáját.
“Sajnálom. Ki ez?”
“Raktárkoordináció,” válaszolta Dana az ajtóban.
Evelyn Nolan felé nézett.
“Akkor talán a raktár koordinációja visszatérhet a raktárba.”
Néhány vezető mosolygott.
“Ezt a megállapodást három ügyvéd és egy tanúsított fordítóház is átvizsgálta” – folytatta. “Nem jegyzek fel a pontosságát a rakkodó dokkról.”
Nolan érezte, hogy az arca elmelegszik.
Hallott már ennek a mondatnak a variációit korábban. Az emberek gyakran döntöttek arról, hogy mit tudott a dzseki vagy a nevéhez kapcsolódó munka címe alapján.
Egyenletesen tartotta a hangját.
“Nem kérdőjelezem meg a véleményedet. Azt mondom, a képernyőn lévő szavak mások.”
Victoria tanulmányozta őt.
“Mr. Whitaker, tud japánul?”
“Igen.”
Evelynre pillantott, majd visszafordította figyelmét Nolanra.
Felismerte az arcán kialakult kifejezést. Úgy hitte, gyorsan talált módot a megszakítás rendezésére.
Victoria felemelte a megkötött japán megállapodást, és átcsúsztatta a polírozott asztalon.
“Mivel úgy tűnik, mennyire érdeklődik, Mr. Whitaker, miért nem fordítja le nekünk?”
Több vezető is nevetett.
Nolan megnézte a szerződést.
Aztán Victoriára nézett.
Néhány másodpercig fontolgatta, hogy egyszerűen bocsánatot kér és visszamenjen a földszintre. Könnyebb lett volna, és talán biztonságosabb is.
Ehelyett előhúzta a közeli széket, és leült.
Kinyitotta a dokumentumot.
“Szeretném a C2-es függeléket is.”
Evelyn összevonta a szemöldökét.
“Miért?”
“Mert a 17. oldalon lévő megfogalmazást a hivatkozott melléklettel együtt kell olvasni.”
Evelyn átadta a plusz oldalakat Victoria-nak, aki felé csúsztatta őket.
Nolan egymás mellett rendezte a dokumentumokat.
Először az angol összefoglalót olvasta el.
A partnerség időtartama alatt technikai támogatást nyújtott a KRV kalibráló berendezésekkel kapcsolatban. E megfogalmazás szerint Ashborne korlátozott szolgálati kötelezettséget vállalt.
Ezután a japán bekezdéshez fordult.
A terminológia szélesebb volt.
Úgy tűnt, hogy a szöveg Kuramoto számára jogot adott a kalibrációs adathalmazok és folyamatdokumentáció használatára a rendszerek folyamatos karbantartásához és fejlesztéséhez.
A megfogalmazás nem korlátozta egyértelműen ezt a használatot a partnerség feltételeire.






