A tárgyalóterem a harmincegyedik emelet egy részét foglalta el. Széles ablakain keresztül Chicago kinyúlt a szürke novemberi ég alatt.

A konferenciaasztal elég hosszú volt ahhoz, hogy a cég felsővezetői is elülhessenek, az egyik végén nagy prezentációs képernyőkkel, és polírozott bőrszékekkel mindkét oldalon.

Victoria Ashborne pontosan a tervezett időpontban érkezett.

Negyvenhárom éves volt, magas, kontrollált, és szénfekete üzletruhát viselt. Sötét haja szépen hátrahúzódott, és olyan magabiztossággal viselkedett, mintha hozzászokott ahhoz, hogy több ezer embert érintő döntéseket hozzon.

A nagyapja gépműhelyként alapította a céget. Apja egy nagy gyártó vállalattá bővítette azt.

Victoria örökölte a felelősséget mind az üzletért, mind a családnévhez kapcsolódó elvárásokért.

Két évtizedet töltött azzal, hogy bizonyítsa, képes vezetni a csapatot.

Minden jelentős eredményt egy újabb emlékeztető követett arra, hogy a céget már az ő érkezése előtt megépítették. Fáradhatatlanul dolgozott, tudva, hogy bármilyen kudarcot inkább a pozíciónak fognak tulajdonítani, amit örökölt, nem pedig a döntéseinek.

A Kuramoto partnerségnek kellett volna tisztáznia ezeket a kételyeket.

A javasolt beruházás megerősítené Ashborne gyártási műveleteit, és olyan lehetőségeket teremtene, amelyeket Victoria évekig próbált kipróbálni.

De a testület azt szerette volna, ha a megállapodás csütörtök reggelre befejeződik.

A határidő több lett, mint egy naptári dátum.

Ez próbára vált.

Az asztal körül ült a pénzügyi igazgató, két alelnök, a stratégiai vezető, valamint Evelyn Prescott, a cég jogi tanácsadója.

Evelyn negyvenhét éves volt, és egy magas rangú ügyvéd kifinomult magabiztosságával viselkedett, aki ritkán várta el, hogy megkérdőjelezik az ítéletét. Szorosan együttműködött Victoria-val a cég nehéz időszakaiban.

Victoria bízott benne.

Ez a bizalom most többet fog jelenteni, mint ahogy bármelyik nő értette.

“Csütörtökön tízkor írjuk alá,” kezdte Victoria. “Kuramoto küldöttsége holnap este érkezik. Csütörtök délutánra a legnagyobb gyártópartnerségünk lesz a cégünk történetében.”

Összefoglalta a pénzügyi kötelezettségeket, a termelési terveket és a várható kereskedelmi előnyöket.

Aztán Evelyn felé fordult.

“Készen állunk?”

“Az angol megállapodás négy teljes felülvizsgálati cikluson ment keresztül” – válaszolta Evelyn. “A japán megfelelője tükrözi ezt. Nincs anyagi probléma kimaradva.”

Victoria bólintott.

A terem hátsó részében Nolan térdelt a vetítőkocsi mellett.

A rendszer nem ismerte fel a jogi osztály laptopját, és Dana hívta őt, hogy javítsa meg. Csatlakoztatott egy adaptert, ellenőrizte a bemenetet, és újraindította a prezentációt.

Az első dia megjelent.

Nolan elkezdte összeszedni a laza kábeleket.

Aztán felnézett.

A képernyőn az angol megállapodás egyes részei láthatók a megfelelő japán szöveg mellett.

A tekintete a 17. oldalon szegeződött.

C függelék.

Abbahagyta a kábelek összegyűjtését.

A képernyő egyik oldalán az angol összefoglaló leírta a KRV kalibrációs egységekhez kapcsolódó műszaki támogatást. Másrészt a japán bekezdés más, a KRT sorozathoz kapcsolódó nyelvezetet tartalmazott.

Nolan újra elolvasta.

A különbség nem stílus kérdése volt.

Ez befolyásolta a leírt technikai jogok hatókörét.

Befejezhette volna a munkáját és elmehetett volna. Senki sem kérte meg, hogy nézze át a megállapodást, és a teremben lévők már úgy döntöttek, hogy kész.

A lánya, Maya, az iskola után várni fog.

Szüksége volt a munkájára.

Pontosan tudta, mennyi bajt okozhat egy megszakítás.

Ennek ellenére felállt.

“Elnézést.”

Senki sem válaszolt.

Újra próbálkozott.

“Elnézést. Úgy gondolom, a jogi részlegnek ellenőriznie kell a 17. oldalt, mielőtt a szerződés végleges lesz.”

A szoba elcsendesedett.

Evelyn bezárta a mappáját.

“Sajnálom. Ki ez?”

“Raktárkoordináció,” válaszolta Dana az ajtóban.

Evelyn Nolan felé nézett.

“Akkor talán a raktár koordinációja visszatérhet a raktárba.”

Néhány vezető mosolygott.

“Ezt a megállapodást három ügyvéd és egy tanúsított fordítóház is átvizsgálta” – folytatta. “Nem jegyzek fel a pontosságát a rakkodó dokkról.”

Nolan érezte, hogy az arca elmelegszik.

Hallott már ennek a mondatnak a variációit korábban. Az emberek gyakran döntöttek arról, hogy mit tudott a dzseki vagy a nevéhez kapcsolódó munka címe alapján.

Egyenletesen tartotta a hangját.

“Nem kérdőjelezem meg a véleményedet. Azt mondom, a képernyőn lévő szavak mások.”

Victoria tanulmányozta őt.

“Mr. Whitaker, tud japánul?”

“Igen.”

Evelynre pillantott, majd visszafordította figyelmét Nolanra.

Felismerte az arcán kialakult kifejezést. Úgy hitte, gyorsan talált módot a megszakítás rendezésére.

Victoria felemelte a megkötött japán megállapodást, és átcsúsztatta a polírozott asztalon.

“Mivel úgy tűnik, mennyire érdeklődik, Mr. Whitaker, miért nem fordítja le nekünk?”

Több vezető is nevetett.

Nolan megnézte a szerződést.

Aztán Victoriára nézett.

Néhány másodpercig fontolgatta, hogy egyszerűen bocsánatot kér és visszamenjen a földszintre. Könnyebb lett volna, és talán biztonságosabb is.

Ehelyett előhúzta a közeli széket, és leült.

Kinyitotta a dokumentumot.

“Szeretném a C2-es függeléket is.”

Evelyn összevonta a szemöldökét.

“Miért?”

“Mert a 17. oldalon lévő megfogalmazást a hivatkozott melléklettel együtt kell olvasni.”

Evelyn átadta a plusz oldalakat Victoria-nak, aki felé csúsztatta őket.

Nolan egymás mellett rendezte a dokumentumokat.

Először az angol összefoglalót olvasta el.

A partnerség időtartama alatt technikai támogatást nyújtott a KRV kalibráló berendezésekkel kapcsolatban. E megfogalmazás szerint Ashborne korlátozott szolgálati kötelezettséget vállalt.

Ezután a japán bekezdéshez fordult.

A terminológia szélesebb volt.

Úgy tűnt, hogy a szöveg Kuramoto számára jogot adott a kalibrációs adathalmazok és folyamatdokumentáció használatára a rendszerek folyamatos karbantartásához és fejlesztéséhez.

A megfogalmazás nem korlátozta egyértelműen ezt a használatot a partnerség feltételeire.